Ma már nehéz elhinni, de 1970-ben a májusi Színészek-Újságírók Rangadóra (SZÚR) több százezer jegyigénylés érkezett, így szeptemberben megismételték a Népstadionban az eseményt. A rendszerváltás aztán ezt is elsodorta, pedig hosszú ideig az év egyik jelentős eseménye volt, amikor Major Tamás beállt a kapuba, az ökölvívó Papp Laci meghúzta a szélen vagy amikor jött Bujtor István és sorra lőtte a gólokat az újságíróknak.
Persze legyünk igazságosak, a hetven-nyolcvanezer ember nem csak azért ment, hogy megnézzen egy különleges focimeccset, hanem mert fellépők százai (zenekarok, színházak) vártak rájuk jobbára a Népstadionban. Egy kis SZÚR-történelem Salamon Bélával, Surdával és a többiekkel.
Az első színészek-újságírók meccsre 100 éve, 1920. június 12-én került sor az MTK sporttelepén. Itt még nem voltak betétprogramok, csak egy focimeccs a színészek és a kritikusok között. A gyászos trianoni döntés után nem sokkal jól jött az embereknek egy kis kikapcsolódás, így megnézték, hogyan vesz revánsot a tollforgatókon a színésztársadalom. Ahogy a Színházi Élet írta: „Végre itt volt az alkalom, hogy a színészek megfizessenek minden rossz kritikáért, csípős jelzőért, elhallgatott nevekért.”
A színészeknél pályára lépett a komikus Salamon Béla is, aki aztán évtizedeken át a SZÚR emblematikus alakja volt. A Színházi Élet aztán némi meglepetésre nem a színészeken, az írókon élcelődött tovább: „Lógott rajtuk a trikó, egyetlen egynek nem volt egy becsületes vádlija.” Az izgalmas mérkőzést aztán 4:3-ra a színészek nyerték, hogy aztán még a II. világháború előtt többször is megmérkőzzenek egymással a felek.
A virágkorát aztán a szocialista rendszerben élte a SZÚR. 1959-ben például nagy szenzációt jelentett, hogy a színészek csapatában Papp László, a híres ökölvívó is pályára lépett. Az 1962-es SZÚR-on a kapuban Major Tamás állt, az ellenfél kapuját pedig Garas Dezső, Zenthe Ferenc és Bodrogi Gyula rohamozta a több tízezer néző előtt.
Egy évvel később a kezdőrúgást Salamon Béla végezte el, aki ugyebár az első színész-újságíró összecsapáson is ott volt. 1965-ben mindenki elégedetten csettintett, hiszen 6:6 lett a meccs vége, az 1966-os esemény csúcspontjaként pedig fellépett az operettprimadonna Honthy Hanna is.
A SZÚR az év egyik rangos eseményévé vált, olyannyira, hogy még egy külön újságot is kiadtak róla, Plajbász és Paróka címmel. 1969-ben is nyolcvanezren voltak a Népstadion lelátóin, ekkor a Flintstone család is megjelent, pontosabban a magyar hangok: Csákányi László, Márkus László, Psota Irén és Váradi Hédi helyett Bálint Erzsébet.
1970-ben, az NB I-es focimeccsek csökkenő nézőszáma miatt a Képes Sport újságírója véresen komolyan gondolta, amikor felvetette, mi lenne, ha az első osztályú focimeccseknél a szünetben az Illés vagy az Omega játszana, biztosan többen kimennének (amit kitalált, Amerikában szépen csöndben megcsinálták…).
Ez volt az az év, amikor két SZÚR-t is rendeztek, mert több százezer ember hiába igényelt jegyet a májusi eseményre, nem jutott be. 1978-ban gólgazdag meccset láthatott a publikum, 9:8-ra nyertek a színészek. A csapatukban feltűnt egy vendégjátékos is, egy bizonyos Ljubisa Szamardzsics, akit megtapsoltak a nézők, de nem annyira, mint 1985-ben. Akkor ugyanis már a Forró szél főszereplőjeként, Surdaként imádta az ország.
Arra is talán már kevesen emlékeznek, hogy a színész-újságíró rangadók egyik legeredményesebb játékosát úgy hívták, Bujtor István. A langaléta színész (aki ifjúsági válogatott kosárlabdázó is volt korábban), 1975-ig 18 gólt lőtt az újságíróknak.
Aztán elmúlt a varázs. A rendszerváltozáshoz közeledve már nem volt annyira fontos a SZÚR és szépen lassan megszűnt az az esemény, amely hosszú évtizedekig garantáltan telt házat vonzott a Népstadionban.
Elvitte a rendszerváltás a Wartburgokkal, a kubai naranccsal és az ikertelefonnal együtt.
Nekem azért hiányzik.
Sokkal jobban, mint az ikertelefon…
