ki nyer ma 2014

a kinyer2014

KURUCINFO.HU

Anyaország :: 2014-04-25. 21:31

Ki nyer ma? A budapesti Astoria Szállóban megelevenedik a 2007-ben elnémított rádiós legenda

 

A Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsora keretében ma délután fél öt körül ismét megszólal a Rádió minden csatornájának műsorszerkezetét átalakító, fölforgató szoclib társulat által 2007-ben megszüntetett Ki nyer ma? című komolyzenei játékos vetélkedő. Az egyik hajdani otthonában, a budapesti Astoria Szállóban megelevenedő műsor vezetője, a kérdések föltevője, amiképpen az 1969-es első adástól kezdve a hét évvel ezelőtti elhallgattatásáig, ezúttal is a játék kiötlője, Czigány György zongoraművész, újságíró és kortárs költő lesz.

Az idősebbek fülében még ismerősen cseng majd a Ki nyer ma? pénteken délután fél öt körül ismét fölhangzó, Tamássy Zdenkó komponálta szignálja, amelyet a műsor indulása, 1969 márciusától a 2007-ben bekövetkezett elnémításáig szombat, illetve vasár- és az ünnepnapok kivételével harmincnyolc esztendőn keresztül naponta hallhattunk a Kossuth Rádió Déli Krónikája után. Pénteken általában egy-egy vidéki nagyobb településre rándult le a műsor stábja, de a rádiós játék igazi és állandó otthona az idén száz esztendős Astoria Szálló volt. A 12:20 órakor kezdődött műsor idején az Astoria halljának Kossuth Lajos utcára néző hatalmas ablaka előtt a járdán mindig kisebb-nagyobb járókelő csoport állt meg és a járdán követte a játékot.

A Ki nyer ma? “szülőhelye” 1969. március 3-án azonban a nagykörúti New York Kávéház (a szocialista világban: Hungária) volt. Meg merjük kockáztatni a föltevést, hogy a műsor születésénél, mindjárt az első napon is jelenlevők közül a műsort elindító Czigány Györgyön kívül ma már csak e sorok írója van az élők sorában. A kezdetkor, de később is, művelt, az 1945 utáni ilyen-olyan politikai tisztogatást túlélt, deklasszált, ezért a kommunista renddel eleve szemben álló, nemzeti érzésű emberek találkozóhelye volt a Ki nyer ma? Incze László, aki Észak-Erdély újbóli elcsatolása után menekült Budapestre, a Jules-nek (Zsül) becézett Gyula bácsi, vagy Mann Daisy, a neves építész, Mann József nagy magyar szívvel megáldott, a társadalom peremére szorított leánya. De meg kell említeni a még körünkben levő Czárán István postamérnököt, Hont Pált, Mócza Terézt, Baló Zoltánnét és Villmányi Zitát is.

Czigány György mellett később mások is bekapcsolódtak a játékvezetésbe, így például az 1997-ben eltávozott Zsoldos Péter, neves sci-fi író, a rádió zenei szerkesztő-riportere, Boros Anikó, Boros Attila, Antal Imre, Meixner Mihály, Varga F. István, Némethy Attila zongoraművész vagy Magyar Kornél. A műsort 2007 szeptemberében szüntették meg a közszolgálati főadón, majd rövidebb ideig csak a kevesek számára elérhető regionális adókra került. Az akkor Juhász Judit igazgatta Magyar Katolikus Rádió vállalta, hogy otthont ad a száműzött műsornak, amelyet 2011 nyaráig Mi ez a szép? címen a Délibáb utcából közvetítettek.

Ki nyer ma? című rádióműsor megszüntetése, fokozatos kivéreztetése elleni társadalmi tiltakozást, illetve újraindítását követelő petíciót 2007-ben e sorok írója indította útjára a Nemzeti Hírhálón, majd folytattuk a Kuruc.infón. A petíció úgynevezett nyitólapja ma már nem érhető el a világhálón (mi azonban mentettük), ám annak idején, amíg elérhető volt, összesen 1554-en írták alá az anyaországban és a határainkon túl, köztük neves személyek. Mondanunk sem kell, hogy a rádió magyargyűlölő, jórészt az SZDSZ által küldött vezetői rá sem hederítettek a tiltakozásra, választ a mai napig nem kapott a több mint másfél ezer aláíró.

A Ki nyer ma? pénteken délután fél ötkor tehát ismét adótoronyra kerül az eredeti szignállal és a műsort kitaláló, életre hívó Czigány György vezetésével a Bartók Rádióban, s a szerkesztők 15 órától várják a helyszínre a komolyzene iránt érdeklődőket. Az előzetes tervek szerint a Ki nyer ma? mostantól havonta egyszer szólal majd meg a Bartók Rádió hullámhosszán.


Hering József – Kuruc.info

 

 


Frissítés: Az Astoria Szállóban közben péntek délután szép számú zenekedvelő érdeklődő jött össze, hogy tanúja lehessen a Ki nyer ma? újjáéledésének. Némethy Attila zongoraművész, a rádió zenei szerkesztő-riportere, a játék és muzsika egyik korábbi vezetője várta a közönséget és a négy óra után megérkező Czigány Györgyöt, az élő legendát, akit véleményünk szerint az általa kitalált és megvalósított műsorral nagyjából egy időben intellektuális ereje teljében küldtek nyugállományba.

Czigány György – amiképpen hajdanában – ma délután is föltette az öt kérdést, ezúttal Hont Pálnak, az egyik “legősibb”, még élő, most is mindent tudó Ki nyer ma?-játékosnak. Amint fentebb már megírtuk, a megújult Ki nyer ma? legközelebbi játékára legközelebb egy hónap múlva kerül sor, ugyancsak az Astoria Szálló halljában.

Olvasóink kommentjeivel egyetértve mi is föltesszük a kérdést: miért nem sűrűbben, s miért nem a nemzeti főadón, a Kossuth Rádió hullámhosszán, ahol olyan nagy hallgatottságot élvezett, s ahonnan 2007-ben száműzték? Kérdésünkre a választ talán megadja az Országgyűlés nemsokára ismét fölálló, új összetételű Kulturális és Oktatási Bizottsága (az oktatás kifejezést a jelenlegi álláspont szerint nem szerepelteti majd a bizottság nevében a “nemzeti” kétharmad – a szerk.).

H. J. – Kuruc.info

További részletek: http://kuruc.info/r/2/127018/#ixzz2zyrxXx6x