KOZMUTZA FLÓRA (1905–1995)
Kozmucza Flóra, a polgári neveltetésű, módos bírói családba született szép nő, elvégezte a budapesti bölcsészkart, sőt, esztétikából doktorált is, majd Párizsba ment, ott folytatta tanulmányait és tökéletesítette francia tudását. Hazatérve beíratkozott a gyógypedagófiai főiskolára, azt is eredményesen elvégezte és áldásként vagy istencsapásként 32 évesen József Attila szerelme. Egyoldalú volt ez a szerelem mindvégig, azért is lehetett olan sóvárgó és öngyötrő.
De József Attial praktikusan is okos volt, a lelke mélyén tudta, hogy nincs esélye, ezt meg is írta Flórának egyik levelében, amelyben Flóra polgári, előkelőnek számító családjáról szólt. Végül Illyés szerelme és felesége lett. A többit már tudjuk. Még csak annyit, hogy Attilával 32 évesen, 1937 nyarán azért nem nagyon találkozgathatott, mert szívbelhártya-gyulladása volt. Olyan nagyon betege azért mégsem lehetett, hiszen 90 évet élt.-omról küldve
Az utolsó „kedves nő”, akiről leendő asszonyaként fantáziált József Attila, Szondi Lipót (1893–1986) sorsanalitikus pszichiáter fizetés nélküli gyakornoka volt. A vele egykorú, gyönyörű megjelenésű, szikrázóan okos, hűvösen távolságtartó teremtés bölcsész doktorátussal rendelkezett és gyógypedagógusnak készült. Professzora megbízásából Rorschach-teszteket készített híres írókkal, művészekkel. Ebben a minőségében ismerkedett meg 1936 decemberében Illyés Gyulával (1902–1983), későbbi férjével, majd egy hónappal később József Attilával, akit Sándor Kálmán író – Luca korábbi férje és a Révai Éváért vetélkedők „győztese” – hozott magával az ismert írónő, Dánielné Lengyel Laura (1877–1954) irodalmi szalonjába, hogy Kozmutza Flóra – akibe ekkortájt maga is szerelmes volt – költőbarátjával is elvégezze a lélektani vizsgálatot.
József Attila nagy kedvvel látott hozzá a szimmetrikus ábrákat kirajzoló tintapacák „értelmezésébe”, noha tisztában volt azzal, hogy különös asszociációival, ötleteivel olyan lelki mélységeit mutathatja meg a válaszait szorgalmasan jegyezgető lánynak, amelyek összefüggéseiről még magának sem lehetett tudomása. Az imponálni vágyó költő – aki azonnal beleszeretett Flórába – olyan sokféle, ihletett és bizarr választ adott az egyes képekre, hogy csak az ötödik tábláig jutottak el, annyira kifáradtak a szokatlanul elhúzódó vizsgálat során.
A befejezetlen teszt volt az a hivatkozási alap, amelyet József Attila éppúgy megragadott az újratalálkozásra, mint barátja-riválisa: Illyés Gyula, aki szintén első látásra lett szerelmes Flórába, de házasemberként el kellett fojtania a lányért hevülő érzéseit. József Attila viszont már második találkozásukon feleségül kérte Flórát, s utolsó életesélyként vetette bele magát ebbe a szerelembe. Mindez megriasztotta lányt, de képtelen volt „ellenállni az ostromnak” – és a neve ihletésében született versek is imponáltak neki, noha úgy érezte, ő csak „eszköze” egy rejtélyes alkotáslélektani folyamatnak, melynek az a célja, hogy ezek a költemények létrejöjjenek. Valódi kilétét azonban a mindennapokban homály fedte, mert a múzsa így akarta. Titkon ugyanis Illyéshez vonzódott, de nem mutathatta ki érzelmeit, mert a férfi még „Muca” házastársa volt, noha ekkoriban már külön élt asszonyától.
Flóra nagyra becsülte József Attila költészetét, s igyekezett az érzelmeit is viszonozni, de csak mint segítőkész jó barát és a művészetek szerelmese. Zavarba hozta a költő vehemens udvarlása, s a benne működő kétirányú érzelmi késztetés szívizomgyulladás formájában, pszichoszomatikus betegségben nyilvánult meg. A kórház után – ahol a költő naponta meglátogatta – előbb a Mátrában, majd Tihanyban lábadozott. Bár Flóra mindkét helyen szívesen találkozott volna udvarlójával, József Attila egyik helyen sem merte meglátogatni – mert valójában félt tőle.
Forrás: cultura.hu
A lány szívélyes, mégis hűvös hangú levelei alapján kétségbe vonta, hogy őszintén vonzódik hozzá, és valóban hozzámenne-e feleségül. Sőt egynémely elszólásából azt is megérezte, hogy a húzódozó lány máshoz vonzódik, és páratlan intuícióval arra is rájött, hogy riválisa ezúttal is a hajdani kedves „bátyó”, Illyés Gyula, akivel 1934 óta – mióta őt küldték ki (szerinte helyette) a moszkvai írókongresszusra – haragot tartott. Csak akkor békültek ki újra – Flóra közvetítésével – amikor a belső bizonytalanság és a kétely miatt zavart állapotba került József Attilát 1937. július végén újra beutalták a Siestába, ahol immár a fölgyógyult lány látogatta őt szorgalmasan.
1937. november 2-án – Illyés születésnapján – tudta meg a költő, hogy orvosai befejezettnek nyilvánították kezelését, s másnap Balatonszárszóra küldik, nővérei ápolására bízva felépülését. József Attila – miután magához tért a bejelentés okozta sokkon – magához rendelte régi barátait, akiktől időközben eltávolodott: Kodolányi Jánost, Szabó Lőrincet és Illyés Gyulát, és kibékült velük. Flóra ekkor már a beteg sürgetésére – és Illyéssel is megegyezve erről – igent mondott tervezett házasságukra, de a skizofrénia diagnózissal (félre)kezelt József Attila nem hitt sem az orvosok, sem a barátok, sem Flóra biztatásának. Végül maga mondott le az elképzelt családi teljességről – átengedve választottját annak, „ki méltóbb lesz hozzá”.
Tudjuk: a szárszói tragédia után valóságos tetemrehívás áldozataivá váltak mindazok, akikről a közvélemény úgy gondolta, hogy szerepet játszottak József Attila végzetében. A „boszorkányüldözés” pszichózisára emlékeztető tömeghangulat Illyés Gyulát és Flórát is a bűnbakok népes táborába sorolta. Flóra a friss gyász idején ki akart vándorolni Brazíliába – ahol nagy szükség volt gyógypedagógusokra –, mert minél messzebb akart kerülni ettől a tragédiákkal terhes országtól, ahol személyében maga is üldözötté vált. Végül azonban Illyés iránti szerelme legyőzte benne a menekülési ösztönt.
Sokáig csak titokban találkozhattak, s amikor a férfi elvált, végre összeházasodtak. Ezt követően mindvégig az asszonynevét használta, így sokan nem is sejtették, hogy azonos József Attila utolsó múzsájával. Férje azonban költőként megszenvedte a helyzetet, hiszen – maga írta naplójegyzetében: „Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”
Azt is Illyés naplójából tudhatjuk, mennyire megrázta Flórát Vágó Márta 1975-ben megjelent könyve József Attiláról. Pedig ő maga már sokkal korábban megírta – eredeti naplójegyzetei alapján – saját emlékeit a költőről, elsősorban leánya, Illyés Mária (1941), a későbbi művészettörténész számára, hogy legalább ő és családja tisztán láthassa kapcsolatát a halála után ünnepelt költővel. Férje is tudott a készülő memoárról, de tudatosan nem akarta elolvasni, nehogy korlátozza feleségét a részletek fölelevenítésében. Nem is jelent meg az emlékirat Illyés életében – akárcsak naplójegyzetei, amelyeket az özvegy és lánya publikált később nyolc kötetben, a Szépirodalmi Könyvkiadónál.
Talán Flóra asszony emlékirata sem vált volna publikussá, ha a család irodalomtörténész barátja, Domokos Mátyás nem biztatja arra az özvegyet, hogy legalább egy kis példányszámú, kizárólag az irodalomtörténészek számára hozzáférhető kötetben tegye közzé emlékeit és azt a negyvenöt levelet, amelyet József Attila írt neki, s épségben megmaradt a háborús ostrom után. Flóra 1980-ban vette elő följegyzéseit, mert olyan élmények érték, amelyeket nem volt képes másképp földolgozni.
„Azt reméltem, hogy az elmúlt évtizedek alatt eltűnnek vagy legalább elhalványodnak a hármónkat – József Attilát, Illyés Gyulát és engem – érintő – bántó hiedelmek, félreértések. De még a durva rágalmak sem csitultak el. […] …néhány éve csak, hogy Illyés Gyula postán, aláírás nélküli nyílt levelezőlapot kapott, újságból kivágott nagybetűkkel, a következő szöveggel: JÓZSEF ATTILA GYILKOSA. […] Írásom legfőbb indítéka az, hogy letörlődjék férjemről a »bélyeg«, amit olyan igazságtalanul ütöttek rá.”
Ötven évvel a szárszói tragédia után Illyés Gyuláné – immár megözvegyülve, s a tisztázás szándékával – közreadta József Attila utolsó hónapjairól címmel eredeti, naprakész följegyzésein alapuló emlékiratát és kettejük megmaradt levelezését. A pszichológus-gyógypedagógus szerző e dokumentum-értékű memoárban a költő „betegségét” is új megvilágításba helyezte, visszamenőleg is megkérdőjelezve a József Attilát hajdan kezelő orvosok téves diagnózisát. S ez a kései publikáció – ha sokat kellett is várni rá – egyenértékűnek tekinthető a másik intellektuális múzsa, Vágó Márta sok félreértést tisztázó emlékiratával.
