Asperján György:
1937. december 3-án, pénteken párás, nyirkos idő volt, és plusz öt fok. József Attila, szokásától eltérően, nem heverészett még az ágyban, hanem frissen felkelt, s nem kellett neki könyörögni, hogy reggelizzen: két nővérével, Etussal (34) és Jolánnal (38), valamint Etus három gyerekével: Zsuzsival, Péterrel és Ádámmal asztalhoz ült, és jó étvággyal elfogyasztotta a hagymás rántottát, megitta a bögre tejes kávét, azután letelepedett a kályha mellé, és olvasni kezdett. Előző nap, csütörtökön meglátogatták a barátai: Fejtő, Hatvany, Ignotus, Remenyik, és orvosa, dr. Bak.
Jó hangulatú két órát töltöttek együtt. Felolvasott három verset, mind azután írta, hogy értesítést kapott Flórától, hogy meglátogatja, amire sor is került, és a költő egyértelműen láthatta, amit különben is tudott: Flóra soha nem lesz az övé. Mindketten másfajta világban élnek. Más a sorsuk. Flóra néhány órás ott lét után visszautazott Budapest, aztán levélben megállapodtak, hogy december 5-én, vasárnap ismét meglátogatja Flóra.
Etus és Jolán összemosolyogtak. Úgy látszik, valósággá válik, hogy Attila Jolánnal együtt december 7-én felutazik Budapestre és a Szép Szó munkatársaival együtt ellátogatnak Miskolcra, a Szép Szó estre. Hosszú idő után minden olyan reménytelinek látszott.
Később Attila sétált egyet, majd délben jó étvággyal együtt ebédelt testvéreivel. Ilyen nem történt azóta, hogy Jolán november 4-én lehozta öccsét a Siesta szanatóriumból. Az ebédet követően a nők rendet raktak, és Jolán leült az asztalhoz, hogy hosszú levelet írjon Szántó Juditnak. Öccse mellé telepedett, és mint máskor is, ő is leveleket írt. Mint később kiderült: Flórának, Ignotus Pálnak, Cserépfalvi Imrének, orvosának, és baráti üdvözlést firkantott Juditnak, amikor Jolán kész lett a levelével.
Együtt elmentek a postára, utána sétáltak. József Attila mindvégig élénk, érdeklődő volt, és főként nyugodt, kiegyensúlyozott. Hazaérkezés után Attila ismét olvasott, de inkább ábrándozott, és kedvtelve nézte a játszó gyerekeket. Aztán Etusnak eszébe jutott, hogy nincs otthon krumpli, és a még Makai Ödön által bérbe vett villába, ahol tároltak valamennyi burgonyát, Jolán elindult egy nagy vájdlinggal. Attila kérlelés nélkül felállt. Felvette a kabátját, és vele indult. Oda-vissza a gyerekkorukról beszélgettek. Amikor leesett a kettejük által fogott edényből két szem krumpli, megálltak, és tapogattak a sötétben, közben összekoccant a fejük, és ezen jót nevettek. Nem mentek fel az állomásig, a síneken átkelve érkeztek meg a villasoron lévő Horváth panzióba, ahol kétszobás lakrészt bérelt Etus. (A lenti panzió kifűthetetlen lett volna).
Attila heverészett egy kicsit. Etus kenyér dagasztásra előkészítette a lisztet, majd vizet tett a tűzhelyre, hogy a gyerekeket lefürdesse.
Fél nyolc után kezdetét vette a mindig ricsajos fürdetés. Attila mosolyogva nézte a gyerekeket, majd az órájára nézett. – Amíg elkészültök, én járok egyet. – Nem volt ebben semmi különös, így aztán felvette a télikabátját, a hátsó, udvarra vezető ajtón kilépett a lakásból, megállt, rágyújtott, aztán elindult. A kapun kilépve messziről hallotta a Nagykanizsa felől érkező tehervonat kerekeinek csattogását. Kényelmes sétával elindult a villasor kitaposott járdáján. Sötét és reménytelen volt az idő. Fújta a füstöt.
A tehervonattal egy időben érkezett az állomáshoz,
A leengedett sorompónál csak három biciklis gyerek várakozott. Megigazította a kalapját, és a gyerekek mellé lépve a koszos sorompóra könyökölt. A gyerekek talán azt gondolhatták, hogy a bácsi át akar kelni a másik oldalra. Viselkedésén semmi furcsát nem láttak. Nyolc előtt néhány perccel a kevés szállítani való a vagonba került, a mozdony sípolt egy rövidet, és megrándult a szerelvény.
József Attila hirtelen átbújt a sorompó alatt, és az éppen lóduló szerelvényhez lépett, ahol gyorsan letérdelt, és a szerelvény két mozgásba lendülő kocsija közé vetette magát. Talán a vagon-kapocs lelógó része halántékon csapta, a kerekek felé zuhant, s a háta mögött lévő kocsi kerekei az oda dobódott testet kivetették a sínek mellé. A gyerekek ordítoztak, hogy álljon meg a vonat. Néhány méter megtétele után a szerelvény fékezett, majd megállt. Az állomás ívlámpái még égtek. Hirtelen megélénkült az állomás. József Attila szíve sokkosan még dobbant néhányat, majd megállt. Világ csodája elméjére homály, majd sötét, aztán örök sötétség borult.
Este tízkor az állomás mindenese felkarolt a tetemet, kétkerekű kordéra rakta, és kitolta a falucska temetőjének kicsi, vályogból rakott ravatalozójába. A könnyű testet a nagy sötétben gondosan a hosszú asztalra fektette, majd az ajtót körültekintően kilincsre csukta, nehogy éjszaka a véres tetemet a kóbor kutyáék megrágják.
Mint mindig, felette és a világ felett tovább múlt az idő.
