József Attila élete és halála

a jószef attila alárás

 

Összes   műve

 

Nagyon fáj    a psziché útjain     J.A. univerzumában

 

1905 – 1937    –  élete diafilmen  –   C.V.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.– Balatonszárszó, 1937. december 3.)

huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással,
felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

80/2017   /   Ki volt József Attila?  –   100/2005

 Így kell emlékházat létesíteni

 

 

a_ja0.jpg,

Élt mindössze harminckét évet, többször volt nincstelen,

mint szegény, a boldogságról csak álmodozni mert,

noha “csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam

– írta 1937-es Curriculum vitae című művében József Attila.

József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben
a_jacsalfa.jpg

József Attila nemcsak a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Ady Endre és Babits Mihály mellett József Attila lett a magyar nép szíve, esze és lelke.

Minden, amiről írt, ami benne élt, az bennünk is él, kortól, nemtől függetlenül.

Gyermekkora

          ApjaJózsef Áron   szappanfőző munkás

         édesanyjaleánykori  nevén  Pőcze Borbála

         szabadszállási parasztlány. 

         Budapesten, a Ferencvárosban született,

         a Gát utca 3.  körfolyosós bérházának emeleti

         szoba-konyhás lakásában először sír föl az a csecsemő

                                                                    1905. április 11. kedd, este kilenc órakor.

          Szülei titkon azt remélik, hogy nagy jövő vár az öt és fél kilós újszülöttre,     

          akit négy nap múlva Attila keresztnéven anyakönyveznek.

Ez a név meglehetősen ritka akkoriban a külvárosi munkáskörnyezetben.

A családi legenda szerint József Áron, a gyermek harmincnégy esztendős szappanfőző munkás édesapja –

aki két lánya után már-már rögeszmésen fiú-utódra vágyott  –egy jósálom hatására választotta a hun király nevét.

A gyerekvárás idején megjelent álmában egy ősz öregember,akitől megtudta:

teljesül régi vágya, fia születik, s híres ember lesz, ha felnő, ezért nevezzék Attilának.

                  Hatodik gyermekként jött a világra,

               két lány és egy fiú csecsemőként vagy egészen kiskorában,    

               még az ő születése  előtt  meghalt, csak hárman

                                   Jolán,   Etus és Attila   maradtak.  

              Április 11-e keddi napra esett, nemzeti ünnep volt ,                   

                                                                   Ferenc József alkotmányát ünnepelte a monarchia.

 József Áron megfenyegette a vajúdő 30 éves asszonyt,  hogy elhagyja a családot, ha nem fiút szül.

 Nagy volt rajta a lelki teher, és annál is nagyobb a fizikai gyötrelem:  a túlhordott, öt és fél kilós magzat természetes úton jött világra.

 1957-ig dédelgethette a magyar irodalomtörténet, hogy József Áron, munkanélküli szappangyári munkás három éves fiát és családját 

 magára hagyva átkelt „a Nagy Óceánon”.

 A művön kívüli valóság azonban más. A román Gazeta Literaturában megjelent cikk után a hazai kutatás is dokumentumokkal 

 támasztotta alá a tényt, hogy az félegyházi születésű („félig román, vagy tán egészen az”)apa új családja körében Erdélyben hunyt el.

 Precízen feltárja életét, 1873-tól 1937. november 20-ai haláláig a Mérei Anna rendezte filológiai film (Hetedik szoba),

 de sok kérdésre nem adhat pontos választ.

 Tény, hogy József Attila hároméves volt, amikor az apja eltűnt az életéből. Szerencsét próbálni indult Amerikába,

 de csak Romániáig jutott.Előbb Crajovában lett gyári munkás, majd Temesváron szappanfőző vállalkozó.

 Fél évvel az eltűnése után Jolán, Attila nővére halálra rémült, amikor egy fekete szakállas, micisapkás alak az apja hangján

 szólt hozzá a kapualjban.  Érdeklődött, hogy vannak, rosszat beszél-e róla a mama, majd egy koronát nyomott a kislány kezébe,

és azt kérte, ne szóljon a találkozásról az anyjának. Újabb egy év telt el, mire kiderítették, hol lakik.

Jolán levelet ír az apjának, amire hamarosan válasz érkezett:

Kedves gyermekeim Jolánkám a Levelet meg kaptam nagyon meg örültem hogy meg nem elfeleitetei a kedves papát. de bizom nagyon szomoruság van az én szivembe hogy tik mien szegénjek vagytok de mit tehetek én, hogy a kedves mamátok elkerget a tik kedves kenyér kereső apátok…” Soha többé nem hallottak róla.

József Áron, más néven Iosif Aron nemcsak írni, de beszélni sem tudott jól magyarul.

„Szapunt vegyenek, olcsó szapunt! – még most is a fülembe cseng Áron bácsi furcsa, idegenszerű kiejtése… 

Váltig csodálkoztunk, hogy Julis néni, akit Crajováról hozott magával, szebben beszél magyarul, mint Áron bácsi” –

mesélte róla egy asszony, aki jól ismerte őt és új családját Temesvár-Kardos-telepen.

Josif Aron új felesége, Kiss Juliánna, azaz Julis néni sokszor emlegette férje Budapesten hagyott családját.

Sajnálta a szegény mosónőt, akinek három gyerek maradt a nyakán. József Áron azzal nyugtatgatta az asszonyt,

hogy a fiából ügyvéd lett, régi családja nem szorul segítségre. Valójában semmit sem tudott elhagyott családjáról. 

1922-ben, amikor a válás hivatalos kimondását kérvényezte, Pőcze Borbála már három éve halott volt.

A fia egyetlen versét sem olvasta, pedig jó néhány megjelent a romániai magyar lapokban is.

Iosif Aron új felesége, Kiss Juliánna, azaz Julis néni sokszor emlegette férje Budapesten hagyott családját.

Julistól egy fia született, Mircea, akit Misunak becéztek. Nagyon hasonlított Attilára.

Misu se magyarul, se románul nem beszélt, mert háromévesen súlyos paralízist kapott, ami a beszédkészségére is kihatott.

József Áron 1937. november 20-án (vagy november 16-án) halt meg hatvanhat évesen.

Egyesek szerint az egészségtelen munkakörülmények, mások szerint a silány törkölypálinka játszott közre korai halálában.

Két héttel fia előtt, akiről azt hallotta, hogy ügyvéd lett  (talán azért gondolta, mert a költő ügyvéd sógora nyomoztatta ki később a tartózkodási helyét).  

József Attila mindössze tizenhárom nappal élte túl, december 3-án vetett véget az életének.

A Mama depresszióba esett. Naphosszat sírt, meredt maga elé vagy a szekrényben kotorászott, tudomást sem vett éhes gyerekeiről.

„A sarokba húzódtunk s csak akkor szólaltunk meg, ha már nem lehetett semmit tenni ellene: mama, éhes vagyok”

– írta Jolán 1940-ben megjelent, öccse életét feldolgozó regényében.

A szomszédok szánták meg a gyerekeket, levest, zsíros kenyeret hoztak, és próbáltak életet lehetni az anyjukba.

Mégis mennyi esélye volt 1908-ban egy szegény családból származó nőnek, hogy egyedül eltartsa három gyerekét?

Nagyjából semmi. Pőcze Borbála  varrást, takarítást, mosást vállalt, mégsem tudta eltartani magukat.

Ettől kezdve a gyenge egészségű édesanyának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartania: albérlőket

fogadott a szoba-konyhás ferencvárosi lakásba,napszámos munkát végzett, úri házakhoz járt mosni, vasalni és takarítani,

ám ennek ellenére sem tudta biztosítani gyermekeinek a legalapvetőbb szükségleteket. 

Az albérleti díjakat sem bírta kifizetni, állandó költözködésre kényszerültek.

Tömegszállásra kerültek, folyton éhesek voltak,aztán a Mama kórházba került, a három gyerek magára maradt.

a_ja1.jpg

A szülőháza a Gát utca 3. szám alatt található, de 1920-ig, amikor édesanyja halálát követően testvéreivel Makai Ödön Lovag utcai lakásába költözött, a Ferenc tér és közvetlen környéke volt a lakóhelye. A Gát utcában, a Márton utcában, a Bokréta utcában vagy éppen a Thaly Kálmán utcában összesen több, mint két tucat helyen lakott édesanyjával és nővéreivel.

A Ferenc tér 5. alatt egy jövendőmondással foglalkozó vajákos asszony fogadta be őket 1910-ben néhány hónapra, de a Ferenc tér volt az a hely, ahol gyermekkorának leghosszabb idejét töltötte. A 11. szám alatt ház harmadik emeletén majdnem négy évig éltek.Évtizedekkel később, a pszichoanalízishez készült Szabad ötletek jegyzékében a költő a tyúk legeltetését, mint magányának, kirekesztettségének egyik gyermekkori példáját örökítette meg.

1910-ben az Országos Gyermekvédő Liga vette gondozásba a két fiatalabb József-gyereket, Etus  és Attila Öcsödrekerültek nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenc parasztgazda házába. A gyermekek a házi munkában, az állatok etetésében és legeltetésében segítettek, cserébe kapták az ellátást.  A kutatások szerint Jolán túldramatizálta regényében a nevelőszülők kegyetlenségét.Gombai Ferenc nem volt szadista hajlamú ember, „csupán” a korszellemnek megfelelően veréssel büntette a gyereket, ha úgy látta jónak.       A saját fiait is így nevelte, mint ahogy a Mama tehetetlen dühe is sokszor csapódott le a József-gyerekek védtelen testén. Nevelőszülei a gyermek füle hallatára beszélték meg szomszédaikkal, hogy az Attila név nem létezik.

Fontos tényező volt életében, hogy később Attila hun vezérről szóló olvasmányokat talált.

A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hivtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem, döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.”

Ez az Attila királyról szóló történet hatására az olvasásra nagyon hamar rászokott,s bárhogyan alakultak is körülményei, szokását mindvégig megtartotta. Ez természetesen felkeltette érdeklődését az irodalom iránt, hisz ezek a legendák újra megerősítették identitástudatát, de a  költő  számára erősen traumatizáló  volt  a  két év minden  fizikai és  lelki szenvedése, de legjobban azzal alázták meg, hogy kétségbe vonták nevét (`Attila név nincs`),és  Pistának nevezték.  A „szomszédokkal való tanácskozás után a füle hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen”.Ezért aztán az elkövetkező két évben Pistaként hajtotta ki az állatokat a legelőre, Pistaként járt az elemi iskola első osztályába, és Pistaként tűrte nevelőapja ütlegeit.

Csak 1911 nyarán látogatta meg őket édesanyjuk. József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait az 1911/12-es tanévben.  Az öcsödi száműzetés mindenképpen traumatikus volt a két kisgyerek számára. A Mama ragaszkodott hozzá, hogy egy helyre kerüljenek, így legalább nem veszítették el teljesen a kapcsolatot korábbi életük valóságával. Az ötéves kisfiú így is identitásválságba került, amikor nevelőszülei  megállapították, hogy Attila név nincsen. Két év múlva kapta vissza a nevét, régi közegét és a Mamát.

Amíg a két gyermek távol volt, édesanyjuk folyamatosan azon munkálkodott, hogy számukra jobb életkörülményeket teremthessen. Szerzett egy bérlakást a Gubacsi úton, majd munka közben súlyos baleset érte, lábadozása során szerzett javai elkallódtak.

József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, az 1911-1912-es tanévben.

Etel és Attila 1912június 19-én tértek haza Öcsödről. Anyjukat munka közben súlyos baleset érte, s félretett kis pénze hamar elfogyott.     A család a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte, a Ferencvárosban. Gyakran kellett költözködniük egyik lakásbérleményből a másikba. A kisiskolás Attila próbálkozott a kenyérkereset szabályos és szabálytalan eszközeivel.

 A Ferenc téren 1912-től már mozi is működött, mely mintegy 100 fős nézőterével a főváros legkisebb filmszínháza volt a két világháború közötti időszakban. Itt is gyakori vendég volt Attila, illetve dehogy vendég, hanem kisegítő, amikor édesanyja takarította a helyet, idősebbik nővére, Jolán jegyszedő, fiatalabb nővére, Etelka pedig cukorkaárus volt. Az ő munkájukat segítette Attila, de vizet is kínált a vendégeknek, ha igény volt rá.

Dolgoztak ők a közeli Világ Mozgóban és a Tátra Moziban is (előbbi a Mester utcában, utóbbi az Üllői úton működött), sokszor iskola helyett is inkább a némafilmeket, a szerelmes vagy kalandos cselekményű mozikat nézte Attila. Gyermekkorának egyik furcsa, kitörölhetetlen élménye is a Ferenc térhez kötötte. Már a 11. szám alatt laktak, amikor valahonnan Pőcze Borbála egy fiatal tyúkot szerzett, melyet a lakásban tartottak, hogy legalább friss tojással a gyomrukban kezdhessék a mindennapokat.

A tyúkot persze legeltetni is kellett a téren, s ezt a feladatot sokszor Attila kapta. A környékbeli fiúk természetesen nem hagyták szó nélkül a dolgot, a spárgán sétáltatott tyúk miatt kinevették, kicsúfolták. A fiú úgy döntött, megszabadul az állattól, de hiába. Akárhányszor megpróbálta elhagyni valahol, a szegény jószág, amint az egy igazi háziállathoz illik, hazatipegett és megkereste a gazdáját.

Évtizedekkel később, a pszichoanalízishez készült Szabad ötletek jegyzékében a költő a tyúk legeltetését, mint magányának, kirekesztettségének egyik gyermekkori példáját örökítette meg.

József Attila 1912/13-ban először az Ipar utcai fővárosi népiskolában, egy költözés után pedig a mai Mester utca 67. szám alatti iskolában járta a II. osztályt. Napjait nagyrészt az utcán töltötte, a kenyérkeresés szabályos és szabálytalan módjaival is megpróbálkozott. Már gyermekkorában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön, erről a következő sorai tanúskodnak:

„Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból – volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban.” (József Attila: Curriculum vitae, részlet)

Sokat betegeskedett, 1913 vége felé súlyos tüdőgyulladás döntötte ágynak.

Kilencévesen, 1914-ben ijesztett rá először a családjára, miután Jolán cigarettázáson kapta, és lekevert neki két pofont. 25 évesen úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy valójában nem akart meghalni, csupán bosszút akart állni, fel akarta hívni magára a figyelmet. Ezért aztán lúgkő helyett keményítőt ivott.

József Jolán állást szerzett a Bőrklinikán, majd 1914augusztus 22-én feleségül ment Pászti Elemérhez. A család ekkor a férj Üllői út 63. szám alatti lakásába költözött át. 

1914október 14-én Pászti a frontra indult. József Jolán később Attila édes mostohája” lett.

Még azon év végén édesanyjuk súlyosan megbetegedett: méhrákot állapítottak meg nála. A nőgyógyászati klinikán kapott rádiumos kezelést.

 Ettől kezdve mindhárom gyerek dolgozott, ahogy tudott. Attila maga készítette forgókat és vizet árult, időnként fát, szenet lopott.  József Attila a IV. és a V. osztályt újra az Ipar utcai iskolában végezte. 1915 januárjában Pászti a harctérről hazatért, Jolánnak pedig 1915 májusában gyermeke született, emiatt a lakás szűkösnek bizonyult. A Mama ekkor két kisebb gyermekével átköltözött a Ferenc térre. 

1915.szeptember 14-én Pászti Elemér másodszor is a a frontra vonult, Jolán gyermeke meghalt, így követte családját a Ferenc-téri lakásba, ahol egészen a Mama haláláig laktak  a Ferenc tér 11.-ben

Mivel a háborús nyomor növekedett, a Mama betegsége pedig egyre súlyosbodott, tovább romlott a helyzetük. Attila jócskán kivette részét a család eltartásából, a boltok előtt állt sorba élelmiszerért és alkalmi munkákat vállalt.

Ez időtájt rikkancsként is dolgozott.Etel a polgári iskolát elvégezte, Attila pedig beiratkozott az 1916–1917-es tanévben az Üllői út 54. szám alatti polgári iskola I. osztályába. A tanítási szüneteket feltehetőleg szabadszállási rokonainál töltötte. József Jolán szerint az I. polgári végzésének idején keletkezhettek József Attila első költeményei, köztük a Kedves Jocó! című.

A Mamán fokozatosan úrrá lett a betegsége, 1917 őszén kórházba került, s munkaképtelenné vált. A gyermekeknek kellett gondoskodniuk az eltartásáról.

József Attila is súlyos beteg volt ugyanekkor, szeptember 12. és október 21. között skarláttal feküdt a Szent László kórházban.

József Jolán Makai Ödön ügyvédnél lett alkalmazott, hamarosan baráti, majd szerelmi kapcsolat kezdett kibontakozni kettejük közt.

Jolán és Pászti Elemér házasságát 1918április 29-én felbontották, az ügyvéd közbenjárására 1917november 25.-e körül Etel és Attila  Monoron kapott elhelyezést egy menhelyen.

Etel itt maradt 1918 június közepéig, azonban Attila még 1918 elején megszökött innen. 1918-ban Budapesten folytatta a polgári iskolát.

1918 májusában karját eltörte, valószínűleg ennek is szerepe lehetett abban, hogy a tanév végén megbukott szabad kézi rajzból.

1918 júliusában Etel és Attila Makai Ödön segítségével,  a „Károly király gyermeknyaraltatási akció” keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában (ma Opatija). Ellátásuk rossz volt és a lakosság viselkedése is ellenséges volt irányukba.

“Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt, s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédő Ligánál – így rövid időre Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeres fiú voltam az Emke kávéházban. Közben – öt elemi elvégzése után – polgári iskolába jártam.”

A Tanácsköztársaság első napjaiban Makai  feleségül vette Jolán és nemcsak a Magyar Banknál betöltött állásáról, de a szüleivel való kapcsolatáról is le kellett mondania, önálló ügyvédi praxisba fogott

Mindezt az áldozatot meghozta, hogy feleségül vehesse a jobb sorsra érdemes ferencvárosi prolilányt, cserébe azonban voltak bizonyos elvárásai.

Amikor pár hónappal később Attila és Etus árván maradtak, a két gyerek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költözött, a cselédszobában laktak.

Ha vendégek jöttek, Etus szobalánnyá, Attila a szobalány testvérévé változott.

A cselédszobában laktak, és idegenek előtt sógorukat doktor úrnak, Jolánt Lucie-nek kellett szólítaniuk, mivel Lippe Lucie álnéven ment hozzá az ügyvédhez.

Makai és Jolán kilenc évvel később elváltak, hogy születési nevén is feleségül vehesse és azon melegében újra össze is házasodtak, ezúttal a menyasszony valódi nevét használva.

Egy hónap múlva azonban ismét – és ezúttal végérvényesen – elváltak, Makai pedig három évvel később feleségül vette Hamupipőke sógornőjét, József Etelkát, akitől három gyermeke született.

1919 nyarától a Mama már nem kelt föl az ágyból, ősszel fölvették a Telep utcai szükségkórházba, ahol egy iskolai tanteremből kialakított kórteremben töltötte élete utolsó napjait.

József Attila szeptemberben beiratkozott a IV. osztályba, ám iskolába feltehetőleg nem járt, 1920január 10-én kimaradt a polgáriból.

Az ősz folyamán enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila még anyja halála előtt a szabadszállási rokonokhoz utazott.

Itt kapta a hírt, hogy édesanyja 1919december 27-ről 28-ra virradó éjszakán elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott.

Az asszony halála után Jolán vette magához az árván maradt testvéreit, a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költöztek.

Makai Ödön pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett 1920 júniusától egészen nagykorúságáig.

Makai a rokonok megtévesztésére Etust szobalányként, Attilát annak testvéreként mutatta be.

A cselédszobában laktak, és idegenek előtt sógorukat „doktorurazniuk” kellett, Jolánt pedig Lucie-nek szólítaniuk. 

1920 júliusában magánvizsgát tett.

“Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaleziánus rendhez.. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus. Innen Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezőhegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem előzőleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem.”

1920 nyarán hajósinasként dolgozott az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein, kotróhajóin, ezek Budapest közelében tartózkodtak.

Feladata a fedélzet sikálásából, ruhák mosásából és más nehéz fizikai munkákból állt.

Gyámja beiratta a makói magyar királyi állami főgimnáziumba internátusba. 

Hogy tanulmányait a gimnázium V. osztályával folytathassa, le kellett tennie a különbözeti vizsgát.

Atyai barátai kapcsolatot alakított ki egyik előkészítő tanárával, Galamb Ödönnel, aki kollégiumi nevelője is volt, itt indult költői pályája, ismét költeményeket írt,

méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához. József Attila 1921-től kezdett folyamatosan verselni.

Az 1920–1921-es tanév június 29-én tartott záróünnepélyén önképzőköri jutalmakban részesítették, mivel jó rendű volt az év végi tanulmányi eredménye.

Mezőhegyesen töltötte a nyári szünetet, itt korrepetált, s ezért cserébe kapott szállást és ellátást.1920 júliusában a polgári iskola IV. osztályából letette a magánvizsgáját.

Gyámja a makói magyar királyi állami főgimnáziumba íratta be, valamint a Délmagyarországi Közművelődésügyi Egylet (DEMKE) makói internátusában szerzett számára helyet.

Attila már betegen érkezett meg Makóra 1920 október elején, a hónap végéig tüdőcsúcshuruttal feküdt a makói kórházban.

Az első szárnypróbálgatások

1921 szeptember elején visszatért az internátusba, hogy anyagi helyzetén javítson, tanítást vállalt. Az 1921/22-es, VI. gimnáziumi tanévben már az osztály elsőségért folytatott versengést, sikereket könyvelhetett el az önképzőkörben is. Jó kapcsolatot alakított ki önképzőköri tanárelnökével, Tettamanti Bélával.

1922 elején, a tanév második felében egy iskolai lap megindítását szerette volna elérni, ám nem kapott rá engedélyt a főigazgatótól. Ezt követően verseit a helyi újságoknál próbálta megjelentetni. Sem a Makói Újság, sem a Makói Friss Újság nem volt hajlandó közölni ezeket, bár barátságba került utóbbinak a felelős szerkesztőjével, Saitos Gyulával.

1922 tavaszán a makói értelmiség vezető alakjainak (egy köztársasági-radikális érzelmű baráti kör, az Otthon kávéház asztaltársasága) figyelme a tehetséges diákra irányult. Elsőként Espersit János baloldali, művészet- és irodalomszerető, mecénáskodó ügyvéddel kötött ismeretséget. Az ő lakása szolgált a makói és szegedi írók, művészek központjául. Juhász Gyulának egyik makói látogatásakor, 1922 februárjában vagy áprilisában mutatták be; József Attila a Szegeden élő költővel egyik nyáron elolvastatta költeményeit, aki felismerve az ifjú költői tehetségét, melléállt.

Ekkor ismerkedett meg Könyves-Kolonics JózseffelDiósszilágyi Sámuel orvossal, Fried Ármin fogorvossal, Kiss Károly ügyvéddel, Kesztner Zoltán villanytelepi igazgatóval és, Gyenge Miklóssal, aki a Makói Reggeli Újság igazgatója volt.

Mindezek barátságukba fogadták a költőt és támogatták őt.

 

Szerelmei

 Gebe Márta (Koncsek Lászlóné, 1904-2003) miatt vett be a költő hatvan aszpirint

   1922: Első szerelme a makói kollégium igazgatójának a lánya 1922 elejétől lassanként kibontakozott Gebe Mihály,

   volt kollégiumi igazgatójának lánya, Márta (Koncsek Lászlóné, 1904-2003)  aki nem viszonozta a fiatal, akkor 17 éves költő érzéseit.

   A vizsgák előtti napokban, „valami dekadens pillanat hatása alatt megevett hatvan darab aszpirint”.

   Gyomormosás és többnapos ágynyugalom után végül színjelesre vizsgázott    mindenből.

   Egy évvel  később  így írt Jolánnak: Különben vonat alatt is feküdtem azóta, de engem fölszedtek, mert előttem valakit elgázolt.”

   Emiatt  öngyilkosságot kísérelt meg, miatta vett be a költő hatvan aszpirint.

   Mártának  írta a Csókkérés tavasszal című versét.

   A vers játékos, dallamos a tiszta szerelem leírása.iránt érzett szerelme, ki több szerelmi versének volt ihletője.

1922-ben Makai Ödön és József Jolán házassága megromlott, Jolán Eta húgával elköltözött otthonról, s egy darabig a győri színháznál játszott, azonban még az iskolai tanév végét megelőzően hazaköltöztek. Miután Makai és Jolán kibékültek, Bécsbe utaztak. Feltehetőleg a családi konfliktus is oka lehetett annak, hogy az érzékeny Attila 1922 június végén ismét öngyilkosságot kísérelt meg gyógyszer segítségével, mindazok ellenére, hogy év végi bizonyítványa színjeles volt és számos önképzőköri díjjal is büszkélkedhetett. Kórházba került, majd néhány napot Budapesten töltött. Gyámjával ő is összeveszett, így nemsokára visszament Makóra.

A nyári szünetben kukoricacsőszként dolgozott Kiszomborban, és Mezőhegyesen javítóvizsgára készített fel helybéli diákokat, ennek fejében szállást és ellátást kapott. Hagymaszedéssel is keresett némi pénzt

Gimnáziumi tanulmányait 1922 szeptemberében folytatta a VII. osztályban, ám öngyilkossági kísérletéből kifolyólag nem térhetett vissza az internátusba. Önálló megélhetésre törekedett, házitanítóként dolgozott Iritz Miksa bornagykereskedő házában, s közben barátainál szállt meg. Osztályfőnöke Eperjessy Kálmán, önképzőköri tanárelnöke Tettamanti Béla maradt. József Attila az önképzőkör aljegyzője lett.Gyalogszerrel ment Szegedre Kiszomborról 1922 augusztus végén, hogy felkeresse Juhász Gyulát, akinek ajánlásával a Színház és Társaság c. lap szerkesztőségébe jutott. Ismeretséget kötött néhány fiatal szegedi költővel és műfordítóval, akik éppen a hamarosan megjelenő Lírai antológia összeállításán dolgoztak. A látogatás eredményeitől lelkesen tért vissza gyalog Makóra.

A szegedi Színház és Társaság 1922november 1-jén jelentette meg Távol zongora mellett és Ősapám című verseit, szerzőjük néhány mondatos bemutatásával együtt. Eme közléssel kezdetét vette költői pályája.

Szegedi Híradó 1922november 5-i száma hozta le a Szeged alatt című versét, s ugyanezen a napon elkészült a szegedi fiatal költők Lírai antológia című versgyűjteménye a szegedi Koroknay nyomdában, mely József Attila négy költeményét is tartalmazta. A Makói Reggeli Újság a költő sikereinek hatására november 12-én közölte aTél  (videó), az Ó zordon szépség és Koldus című verseit. Illegálisan akarta kinyomtatni a Makói Friss Újság nyomdájának szedőivel Lovas a temetőben című versesfüzetét, azonban lelepleződött, s a szerkesztőségből kitiltották.

“Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen erről jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsősznek, mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegődtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel előbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikből tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elégségest.”

Tizenhét éves korában, 1922 decemberében megjelenik Attila első önálló verseskötete, A szépség koldusa, egy szegedi nyomdász-kiadó vállalkozásában.

A tizenhét éves diák nem akármilyen indulást tudhat magáénak: A szépség koldusához Juhász Gyula írt előszót, az ifjú szerzőt „Isten kegyelméből való költő”-ként ajánlva az olvasók figyelmébe. A későbbi életút ismeretében szinte profetikusnak tűnnek szavai:

Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!

  Ebben a kötetében még Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula tanítványának mutatkozik, de úgy, hogy hallható,

   érezhető  már saját hangjának eredetisége is.

   József Attila később is  előszeretettel dolgozta fel és fogadta magába  a különböző hatásokat. Hamarosan megilleti Ady Endre,

   majd Kassák   Lajos költészete,   később a modern nyugati költészet.

   Ezekből ötvözi össze a maga hangját-stílusát, amellyel kora legfőbb mondanivalóit tudja klasszikus végérvényességgel megfogalmazni,

   és a nagy elődökből tanulva vált a magyar versformák egyik legváltozatosabb eredményű kísérletezőjévé,

                            költészetének formavilága szélesebb skálájú,   mint Kosztolányié vagy Babits Mihályé.

1923-ban otthagyta a gimnáziumot, de később magánúton leérettségizett. A Lovag utcában, nővérénél és annak családjánál nem érezte magát jól, József Attila és Makai Ödön között mindennaposak voltak a nézeteltérések. Novemberben Szegedre ment és november 26-án az “Igen” csoport matinéján is részt vett.

József Attila annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb magyar költőként tartjuk számon, kettest kapott a magyar érettségijére. Számos iskolát megjárt, majd végül a Werbőczy Gimnáziumban sikerült átmennie December 13-án a vizsgán magyarból Pintér Jenő tankerületi főigazgató volt a vizsgáztatója, aki szó szerint ‘megszánta’ a fiatal diákot. és elégségest kapott teljesítményére.

Szándéka volt, hogy kizárólag a költészetnek szenteli életét, s valóban 1922 és 1925 közé esik költészetének legtermékenyebb időszaka, műveinek felét ekkor írta.

                                                                        a józsefA923tellel      Nővérével, Etelkával 1923-ban Makón…

  “Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. (József Attila: Curriculum vitae)

1923 elején néhány versét már a „Nyugat” is közölte,az irodalomszerető és -értő közönség hamar felfigyelt rá. 1924-től pedig a „Népszava” adott számára folyamatos publikálási lehetőséget.

József Attila nem volt még húsz éves, amikor 1923 májusában a Kékmadár folyóirat – amelynek október 1-jétől végül a közgazdasági rovatvezetője lett – leközölte a Lázadó Krisztus című verse, amire a Kelet Népe irányította rá a figyelmet:

Az a hang, amin ír, felkavarja az ember gyomrát. Stílusa alkalmas a hánytatásra. Általában a vad gyűlölet izzó hangján vázolja meg Krisztus fenséges, magasztos alakját. Mindenesetre így írni csak a legprofánabb lelkek mernek. De a szerző, József Attila úr, bizonyára »fentebb lélek«-nek tartja és hirdeti magát. Ebből a fennköltségből kiviláglik a lap iránya és ha szabad ezt a szót használnunk: nívója… Aki ilyen fertőből él- vagy mondjuk: kloakából, annak a nevét nem lenne szabad ki se nyomtatni…

A nyomozóhatóság ezután lendült munkába, a költőt kihallgatták, majd vádat emeltek a költő ellen istengyalázás címén. A büntető törvényszéken Schadl Ernő dr. törvényszéki bíró tanácsa tárgyalta 1924. július 10-én.  A 19 éves költőt Vámbéry Rusztem ügyvéd képviselte,  aki azzal védekezett, hogy a vádhatóság Ady Endre és Petőfi Sándor ellen nem indított bűnvádi eljárást, holott az előbbi „izgága Jézusról” beszélt, utóbbi pedig Az apostol című költeményében azt merte állítani, hogy „Hét, nyolc esztendő alatt / Olyan tolvaj lesz, mint a Krisztus”.  A védő beszéde után a bíróság József Attilát nyolc hónapi fogházbüntetésre és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte.Az ügyész az ítéletben megnyugodott, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be.

A példátlanul szigorú ítéletet a fellebbezés után a Budapesti Királyi Ítélőtábla a 200 000 korona pénzbüntetés megtartása mellett egy hónap fogházra mérsékelte, majd a Kúria – elutasítva a Magyar Kir. Ítélőtábla által hozott ítéletet – 1925. március 24-én felmentette a költőt.

1922 és 1925 között írta műveinek mintegy felét, verseit közölte a Nyugat is.

“Egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner-féle magánbankházban. A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyvelőségbe osztottak be s nem sokkal utóbb idősebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg annak ellenőrzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki. Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kívül önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idősebb kollégáim, kik nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a lapokban megjelenő verseim miatt. “Ilyen idős koromban én is írtam verseket” – mondogatta mindegyikük. A bankház később megbukott. Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal. Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam kitűnően. Napokat nem ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert “olyan emberre – úgymond -, ki ilyen verseket ír” s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, “nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben “a kései korok számára”, Ignotus pedig “lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgatta” ezt a “gyönyörűszép” verset, ahogy a Nyugatban írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új költészet mintadarabjává.”

A szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója lett, tanárnak készültamikor 1925 januárjában megjelent második kötete, a „Nem én kiáltok”. Első kötetein a hagyománytagadó modernista iskolák együttes hatása érződik. Korai verseiben és a „Szépség koldusaiban” meghatározó a nyugatos hang (Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula hatása), mind tematikában, mind beszédmódban egyaránt érzékelhető. A „Nem én kiáltok” kötet eltávolodást jelez a nyugatos poétikától, erőteljesebbé válik az avantgárd hatása. A kötet címadó verse eredeti, egyéni hangjával emelkedik ki, egy költői program. A költői hivatás újszerű hitvallását fogalmazza meg. Első és utolsó két mondata nem ellentétet, inkább összetartozást fejez ki. A versben kozmikus világszemlélet jut kifejezésre. A költő valami feltartóztathatatlan, elemi erejű változás közeledtét jelzi, ezt jeleníti meg költői képekben. Nem tudja, mit hoz ez a változás, borzalmas veszélyeket-e vagy nagyszerű lehetőségeket. Várja is, meg retteg is tőle. Menekül a közelgő vihar elől: el akar tűnni, a dolgokba szeretne belesimulni. A „menekülés-rész” nyolc sorának 2. személye önmegszólítás, de a többi „szegény”-hez is szól, s a menekülés is a szegény emberek közösségéhez vezet. A versben megszólal az emberek közösségében és a világban való feloldódás vágy. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, a megőrült sátán ellen segítségül hív minden létezőt: „Ó gépek, madarak, lombok, csillagok!”. Ezek a költői fogalmak később egész költői világának jellemző motívumaivá nőnek, mint ahogy a tisztaságot, átlátszóságot, ártatlanságot kifejező forrás, üveg, gyémánt, fürösztés is. A sok ige mozgalmassága, ezek a képi és nyelvi kifejezések is az expresszionizmust idézik. Vers szimultán technikával egyszerűen egymás mellé helyezi a képek sokaságát. Első költői korszakának néhány évében József Attila a tiszta költészet megvalósításával kísérletezett. Ekkor írt verseit a költészet öncélú szépségére való igény, a merész, ám tudatos választással létrejövő képalkotás, a kihagyás és a szabályos forma megtartása jellemzik. Ilyen költemény például a „Klárisok”.

1925. március 25-én a Szeged című lapban megjelent a Tiszta szívvel című költeménye, ami újabb fordulathoz vezetett a költő életében.

a tisztaszivvel

Egy másik lap, a Szegedi Új Nemzedék azonnal nekirontott a Szegednek,s feltehetően innen szerzett a versről tudomást

Horger  Antal  nyelvészprofesszor (1872  –  1946), akit oly mértékben fölháborított a „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám” nihilistának vélt gesztusa, hogy szükségét érezte a költőt március 30-án magához rendelni, és két tanú jelenlétében „eltanácsolni” az egyetemről. Horger fenyegetését József Attila nemcsak életre szóló sérelemként élte meg (amiért 1937-ben írt Születésnapomra című, játékoshetyke versében vett elégtételt), hanem olyan tiltásként is, ami örökre elzárja előle a pedagógusi pályát. Májusban befejezte ugyan a második szemesztert, de otthagyta a szegedi egyetemet.

Budapestre visszatérve néhány hetet Németh Andorral töltött, ő mutatta be neki Karinthy Frigyest és Kosztolányi Dezsőt.

“Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának két fiát tanítottam. Bécsből – egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedőm sem volt – egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonne-ra. A nyarat a dél-franciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban. Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégsem tettem, mert – Horger Antal fenyegetésére gondolva – azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezőnek alkalmazott, megalakulásakor – referenciával, azt hiszem, szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki – az OTI előbb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztője vagyok a SZÉP SZÓ c. irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is – egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok. ”

Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult. Közben megismerkedett az akkori német és francia költészettel, és tökéletesítette nyelvtudását.

Először a bécsi egyetemre iratkozott be, s itt ismerkedett meg Németh Andorral, Kassák Lajossal, Lukács Györggyel, Hatvany Lajossal, majd Párizsba ment, ahol folytatta megszokott bohém, nélkülözésekkel teli életmódját. Nagy lendülettel tanult franciául, november 12-én iktatták be a Sorbonne egyetemi polgárai közé.

József Attila közel egy évet töltött Franciaországban. 1926 októberétől 1927 júliusáig Párizsban élt, a nyarat Dél-Franciaországban töltötte. Előbb az egyébként magyar emlékektől “hemzsegő” bal parton – értelmiségiek és az egyházi intézmények által kedvelt Saint-Sulpice negyedben – vett ki szállodai szobát. Nővére, Jolán – lehetőségeihez mérten – időnként pénzt küldött a megélhetésére. A tél közeledtével a szoba árát a fűtésre hivatkozva megemelték. Ekkor költözött át kedvenc negyedébe, a Saint-Séverin környéki, görögök, szerbek, románok, arabok lakta utcába, az Huchette-be, a Halászó macska utcája mellett, amelyről Földes Jolán írt 1920-ban regényt, s amelyből bestseller lett, díjazásából irodalmi alapítványt létesítettek.

A költő másként viszonyult Párizshoz mint Ady, már csak körülményeit tekintve is. Ady számára Párizs már fogalom volt, József Attila ifjúi lendületével egyszerűen élni akart, élni és ismerni a várost szellemi, színes forgatagával. Ő is nagy reményekkel érkezett a városba, írja is: “Párizs, szeress, én földemet viszem…“, de sokszor hajlott a hangja kiábrándulásba: “…hiába keresem benne mindazt, amit beleképzeltem.” A Párizsi anzixban igencsak tömören intézi el a város jelképértékű olyan épületeit, mint a Notre-Dame: “...belül hideg van, felül öt frankért rám lenézhetsz.” Ekkor még igazán nincs nyoma annak az önmagával vitatkozó Isten-keresésnek amely itthon évekkel később olykor viharos, vitatkozó és önmarcangoló módon megjelenik verseiben, rendkívüli mama- és szerelmi költészete mellett.

Szándékosan felkereste az Ady Endre által kedvelt helyeket is. A Casimir Delavigne utcában lévő az Hotel des Balcons-ról, nagy költőtársa egykori lakhelyéről megállapította: Hát, jó kis kényelmes burzsuj-szálloda.

Ekkori költészetére jellemzően Eiffel “öreg hölgyéről” például ilyen képet fest: Az Eiffel-torony éjjel eldől, s belebúvik paplanos ködökbe…“,

 

Párizsi tanulmányai során megismerkedik a francia irodalommal és az avantgárd kortárs irányzataival.

A Sorbonne-on számos tantárgyat vett fel az órarendjébe, de a francia diákok többségéhez hasonlóan kezdetben ő sem sokat járt be az egyetemre. Későn kelt, délutánjait-estéit az Ady által megénekelt Boulevard Saint Michel kávéházaiban töltötte,néha koplalt. Sűrűn megfordult a 8. szám alatti Le Lutčce-ben, vagy a Montparnasse és a Raspail körutak sarkán, a Coupole-ban és a Dome-ban, esetleg a Closerie des Lilas-ban az Observatoire sugárút sarkán. Ezek a kávéházak a század elején főleg a művészvilág és politikai emigránsok kedvenc helyei voltak, ma már csak a tehetősebbek látogatják.

 

József Attilának kezdetben főleg magyar barátai voltak: sokszor vendégül látták Honték, míg Cserépfalvi Imrével a Café de l´ Odéon-ban biliárdozott. Modellt állt Gráber Margit  műtermébenportréját Korda Vince is megfestette. Ez az arckép jelenleg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban van, József Attila franciaországi okmányaival és dokumentumaival együtt.

1927 nyarát barátaival és Etával egy kis mediterrán tengerparti faluban Cagnes-sur-Mer-ben töltötte.

Ekkor igazán gondtalan volt, lebarnult, és szakállt növesztett. Itt kezdte írni a Medáliákat.

Erre a tartózkodására egy emléktábla emlékeztetett a ma már  átépített Avenue Germaine-en, az úgynevezett Bormida-ház-on.   

Az emléktábla szövege magyar fordításban: “Ebben a házban élt 1926-ban a magyar költő, József Attila   (1905-1937)”                                                                                         

A Rue du Vieux-Colombier 4. szám alatti épület a metró St. Sulpice megállójától  egészen könnyen megközelíthető. 

Korábban Hotel du Vatican volt a neve a szállodának, ahol József Attila először lakott.

jelenleg “Hotel Atlantis”-nak hívják  és  szalonjában Agárdi Gábornak József Attiláról készített festménye látható.

 

A francia nyelvet nagy elszántsággal, de egészen sajátos módon igyekezett elsajátítani, szótárbetanulással, amely részben sikerült is neki. Nagy hatással volt rá Villon, Cocteau, Apollinaire. Franciául írt verse megjelent egy avantgárd lapban, a L´Esprit Nouveau-ban. Sikerrel szerepeltek magyarul és franciául írt versei az Au Sacre du Printemps könyvkereskedés irodalmi estjén.   

A költő, aki franciországi diákévei alatt megmutatta “oroszlánkörmeit”, igazán még csak ismerkedett   a kortárs irodalom áramlataival, egy évtizeddel később itthon már jelentős, sajátos alkotói múlttal dicsekedhetett.

1927 augusztusában nagy tervekkel tért haza. Beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára (itt is két szemesztert járt végig), és Nincsen apám se anyám  (Tiszta szivvel) címmel készült kiadni harmadik verseskönyvét.

József Attila a családi perpatvarok következtében albérletbe költözött, ám továbbra is jó kapcsolatot ápolt Eta nővérével.

Ebben az időben kezpődődőtt Illyés Gyulával barátsága.

A következő fél évtized a költő közösségkereső próbálkozásainak időszaka. Tartozni akart valahová, akárcsak legtöbb nemzedéktársa. József Attila egyre jobban elmerült a különféle politikai csoportosulásokban, minden földi baj átfogó magyarázóelvének az osztályellentétet látta.

1928 elején megismerkedett a szép és művelt Vágó Mártával, akinek apja, Vágó József jómódú közgazdász volt. Az ő ajánlására a Magyar Külkereskedelmi Intézet alkalmazta a költőt francia levelezőként.

Talán a bátorság hiányzott a jómódhoz szokott, elkényeztetett Mártából, hogy vállalja a közös életet  a szegény sorsú, jövedelemmel nem rendelkező költővel.

Vágó Márta a Várhegy vízivárosi oldalában lévő, Donáti utcai lakásukon adott helyet baráti vacsoráknak, késő estig tartó eszmecseréknek, felolvasásoknak. Ide járt Illyés Gyula és József Attila, továbbá Komor András író, Szabolcsi Bence zenetörténész, Komlós Aladár kritikus, Kecskeméti Pál és testvére, Kecskeméti György, a Pester Lloyd belső munkatársa, valamint Ignotus Pál újságíró, szerkesztő.

A társas élet e formája nem véletlenül hasonlított Cecil mama szalonjához, Vágóék jól ismerték a Polányiakat. Vágó Márta szabadgondolkodású, társadalmi kérdések iránt fogékony úrilány volt, József Attila csakhamar beleszeretett. Emlékezéseiben leírja történetüket, s azt is, hogy író barátaival megbeszélte az esetet, sőt kéretlenül is tanácsot kapott Komor Andrástól. A valószínűleg kissé féltékeny Komor igyekezett lebeszélni Mártát arról, hogy viszontszeresse a szerelmes „Tilinkót” (ő hívta így József Attilát), és házasságra, együttélésre alkalmatlan „beteg”-nek ítélte a költőt. „Ha elkezdenéd Attilával, mind következhetnénk utána, mert ő úgyis hamar elhagyna” – figyelmeztette a lányt.

Vágó Márta kezdetben lelkesen viszonozta a költő heves érzelmeit. Attila úgy érezte, megtalálta az igazit. A társadalmi és anyagi különbségek azonban hamar megmutatkoztak, ahuszonhárom éves költőnek pedig ételre is alig volt pénze. Attila rajongott Mártáért, pedig néhány csóknál több sosem történt köztük. Egy alkalommal betegségére hivatkozva próbálta felcsalni az albérletébe, de a lány ellenállt.

Az estélyeken időnként felbukkant Ady özvegye, Csinszka is, ekkor már Márffy Ödön festő feleségeként. Csinszka, midőn értesült József Attila érzelmeiről, arra biztatta fiatal barátnőjét, „fogja meg” azt a „kis” József Attilát, hiszen „az az egyetlen igazi tehetség ma”. Márta ösztönösen idegenkedett ettől a megoldástól, semmiképpen sem akarta szabadságában korlátozni szerelmét.

Márta révén szorosabb kapcsolatba került a polgári radikális, illetve liberális körökkel: Vámbéry Rusztemmel és másokkal. Egyáltalán nem túlzás e szerelem egyik motivációját a költő szellemi nevelődésében látni. Márta, aki az előző évben a heidelbergi egyetemen Karl Jasperst, az egzisztencialista filozófia egyik vezéralakját hallgatta, igen nagy hatással volt József Attilára: ő hívta fel a költő figyelmét a szociológia jelentőségére és Bergson intuicionista filozófiájára is.

1928 májusában irta hozzá a Gyász és Patyolat cimáű költeményét.

A Márta-szerelemnek s az abban lappangó szociális feszültségeknek egyik dokumentuma az 1928 nyarán írt Klárisokcímű vers, e költői korszakának talán legtökéletesebb alkotása.

A 4 versszakos költeményben egyetlen ige sincs, melléknév is alig. Így a főnevekből megalkotott vers igen talányos. A kétütemű hetes és a 3. sorok négyes magyaros ritmusa, a toldalékokból képzett bokorrímek rímtelen sorvéggel való megtörése nyugtalanító hangulatot kelt. A „Klárisok” olyan alkotás, amely tudatos megszerkesztettségével és képalkotásával nem feltétlenül értelmünkre, sokkal inkább befogadói érzékenységünkre, a szép iránti fogékonyságunkra hat. A szerelmi lírák közé tartozó vers alaphelyzete az udvarlás. A vers beszélője kedvese testrészeinek felidézéséből termeti meg a látványt, amelyek valamilyen díszítő, a női szépséget hangsúlyozó „kiegészítők” (klárisok = gyöngysor, aranyöv) hordozói, vagy éppen vágyat ébresztő, egyszerre eltakaró-megmutató ruhadarabbal kiemeltek (szoknyás lábad). A látvány felidézése minden esetben a díszítő elemek megnevezésével kezdődik, ez kölcsönöz kiemelt szerepet a tárgyaknak, amelyek közös jellemzője, hogy körülölelik a nőt. Az 1. versszak képei ellenpontozzák a látványelemet: a díszítő kellékekkel (klárisok) megfeleltethetők (békafejek, báránygané) egyre közelebb kerülnek a rúthoz. Így együttesen groteszk hatást kelt. A 2. versszak képe a lírai énre vonatkozik.

Atilla hamar rádöbbent, hogy nem tud megfelelni a Vágó család elvárásának, képtelen józan polgári életet élni. A fiatal nő szülei megpróbálták megakadályozni hogy lányuk és költő kapcsolata komolyabbra forduljon, a románcnak a család jövőjét féltő, reális gondolkodású apa, Vágó József vetett véget azzal, hogy lányát egy évre Londonba küldte tanulni, azzal a szándékkal, hogy az angliai népjóléti intézményeket tanulmányozza, valamint szociális gondozó lehessen belőle, pedig már házasságukat tervezgették amikor szeptember elején Márta  Londonba utazott, részben tehát, hogy kitanulja a szociális gondozói szakmát,  de részben azért is, mert a lány szülei ily módon akarták próbára tenni a fiatalok szándékának komolyságát.

1928 őszén még leveleztek a fiatalok, ám 1928-1929 fordulóján abbamaradt a viszonyuk, pedig korábban már  házasságot is  terveztek. A lányból hiányzott a bátorság, hogy vállalja a közös életet a bizonytalan egzisztenciájú költővel. Búcsúlevelében 1929. január 3-án őszintén beismerte és ezt irta „Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én, de mivel csak két évvel vagy fiatalabb nálam, nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted!”

Szerelmüket végül nem a távolság győzte le, hanem hogy Márta belátta: József Attila alkalmatlan a folyamatos hivatali munkára, képtelen megfelelő körülményeket biztosítani a családi élet számára. A költő úgy próbálta kompenzálni szerelmi kudarcát, hogy a köztük lévő társadalmi különbséggel magyarázta: „Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem” – írta Végül című verse átdolgozott változatában (1930).

1929-ben jelent meg a Nincsen apám, se anyám című  kötete, amelyet Vágó Józsefnek ajánlott. A nagy költők megítélése sem egyértelmű, pláne nem a pályájuk kezdetén. Németh László lekezelő kritikát írt József Attila Nincsen apám se anyám című kötetéről. Úgy vélte, a fiatal költő verseiben megjelenő lírai én csupán ügyesen megkonstruált póz. „Vegyétek elő Tersánszky valamelyik csavargóját, szoktassátok le a bagózásról s itt van József Attila. Mert a bagóban érettség van, flegma, fatalizmus. József Attila azonban még innen van a bagón, az ő társadalmonkívülsége még újkeletű és hangsúlyozott… Ez a Kakuk Marci, ha nem is jutott el a bagó lelki egyensúlyáig, beszedett valamit a kor széllel-bélelt akarnokságából, amely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni, ha kell, maga elé tolt figurákon át.”

A nők József Attila szerelmes versei mögött

a_j.a.-1.jpg

József Attila és  szerelme,  Vágó  Márta  Ürömhegyen 1928 nyarán

1929-ben, a Vágó Mártával való szakítás után újabb kísérlet következett.  A szakításnak idegösszeomlás lett az eredménye,1929. május 29-én József Attila kérvényt írt a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetéhez (MABI), hogy orvosi kivizsgálását eszközölhesse. A MABI a vizsgálat eredményeként szanatóriumba utalta Neurasthenia gravis-szal. Szeptember végétől október 18-ig pihent a MABI balatonlellei szanatóriumában.

Valahova tartozni

Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. 

1930. szeptember 1-jén Nagy Lajos és Agárdi Ferenc társaságában ő is ott van a nagy budapesti munkástüntetésen. 1930 őszén tagja lesz az illegális kommunista pártnak.

Az engedetlen, „fegyelmezetlen” s ráadásul pszichoanalitikus kezelés alatt álló József Attila nem volt elfogadható a szűklátókörű, vakbuzgó, de egyszersmind az illegalitás nehéz körülményei között konspirációra kényszerülő mozgalom számára.

Az illegális kommunista párthoz csatlakozásával csaknem egy időben került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel is, ami hasonlóképp sorsdöntő, de az előzőknél is mélyebb és – mondhatni – végzetes hatással volt rá. Föltehetően 1929 végén vagy 1930 elején, egy véletlen találkozást követően, vált a Szegedről ismert Rapaport Sámuel doktor betegévé,- aki „a gyomor Freudjának” tartotta magát, – mintegy két évig járt analízisbedr. Rapaport Samu pácienseként ismerte meg az analitikus terápiát – ezt követően keletkezett verseiben és elméleti írásaiban pedig fölismerhető nyomokat hagyott a módszeres önelemzés. A terapeuta díványán, önnön biográfiájával szembesülve, titkon arra is rájött, miként működik – felejt és emlékezik – a kínos emlékek elől makacsul elzárkózó memória. Mindeközben olyan szemléleti modellt fedezett föl, amely egész gondolkodását átitatta, s ennek következtében önnön mikrokozmoszán keresztül láttathatta és értelmezhette a makrouniverzumot.

A lélektant korábban lebecsülő József Attila most egyre inkább úgy látja: a társadalmi elnyomorodás és elidegenedés vezet a neurotikus sorába. Ettől az időtől kezdve rendszeresen olvassa a pszichoanalitikus irodalmat. A lélektant korábban lebecsülő József Attila most egyre inkább úgy látja: a társadalmi elnyomorodás és elidegenedés nemcsak megszüntetőjét, a forradalmár proletáriátust „termeli ki”, hanem tehetetlen áldozatát, a neurotikus embert is. Következésképp az egyéni lét problémáit (részben) társadalmi determinációból származtató freudi személyiségfelfogás valójában szövetségese a marxista társadalommagyarázatnak, a kettő együtt teljes.

Toll című lap1930. januári számában maró hangú kritikát írt Babits Mihály “Az istenek halnak, az ember él című új kötetéről, s ezzel évekre elzárta magát a Nyugatban való publikálás lehetőségétől, s a Baumgarten-díjtól, amelynek Babits kurátora volt.

József Attila úgy vélte, Németh László korábbi írása valójában Babits sugalmazására született. Bosszúból írta a vitriolos kritikát  Az Istenek halnak, az ember él című kötet kapcsán: „Ha kezdő költő volna Babits Mihály s ez volna az első könyve, akkor meg azt írnám, hogy néhány sora kétségtelenül tehetségre vall. De a könyv egésze mégis kétségessé teszi a tehetség kifejlődését. Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértőkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kísérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisigényű lapnak.

Babits ennek ellenére beválogatta József Attila két versét az Új anthológia, Fiatal költők 100 legszebb verse című gyűjteménybe, és 300 pengő segélyt is kiutalt számára, amikor József Attila 1933-ban így írt neki: „Feleségemmel együtt hosszabb idő óta a szó szoros értelmében éhezünk […] Majdnem minden holmink – beleértve az ágyneműt is! – zálogban van. Lakbérhátralék miatt aggódnom kell és féltenem ezt a barátságtalan szoba-konyhát, amelyben még lakunk.”

A 3000 pengős Baumgarten-díjat azonban végül mégsem kapta meg, de ez már nem Babitson múlt. 1937 novemberében József Attila azzal a tudattal utazott Balatonszárszóra, hogy a következő év elején övé a díj, amely egy időre biztosítja számára a megélhetést.

A párttal való kapcsolata is felemásan alakult: noha lelkesen vetette bele magát a mozgalmi munkába, a szűklátókörű, vakbuzgó pártbürokráciától idegenkedett, s ezt a maga költői eszközeivel kifejezésre is juttatta.

1931 márciusában jelenik meg a “Döntsd a tõkét, ne siránkozz című verseskötete, melyet a hatóság elkoboz, s a Szocialisták című verse miatt megint összeütközésbe került a hatalommal, vádat emeltek osztály elleni izgatás, és szemérem elleni vétség ellene nyolcnapi elzárásra ítélik, de a büntetést három évre felfüggesztették. A kötetet egészen 1945-ig nem jelenhetett meg.

A párt sem tudott vele mit kezdeni: 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte, 1932-ben a Külvárosi éj című kötetét erősen kritizálták, s végül 1934-ben kizárták soraikból, de lehet, hogy nem zárták  ki József Attilát a pártból.

Fejtő Ferenc  emlitette meg, hogy „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni”  különös varázsú, megejtően édes mérgű népi strófát először a Külvárosi éj című kötet élére tette József Attila, aztán a Medvetánc válogatott verseinek lett a mottója.

József Attilával Kádár János először 1931. szeptember végén a szervezett munkások egyik akkoriban szokásos kulturális rendezvényén találkozott a Nemesfémipari Munkások Szervezetének budapesti központi székházában, a Kazinczy utcában. „Proletárkultúra” címmel tartott ott előadást. A téma több vonatkozásában foglalkoztatta őt és vissza-visszatért rá. Attila ekkor 26, Kádár pedig 19 éves volt, mindössze két héttel korábban lett a  tagja az illegális Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A költő szakszervezet zsúfolásig megtelt nagytermében világos, meggyőző erejű előadást tartott a kultúra jelentőségéről az osztályharcban. Látva és hallgatva őt, nemcsak nagy embert, nagy költőt és gondolkodót, hanem harcos kommunistát is ismerte meg benne Kádár.

A két világháború közötti évtizedekben a vasasok, bőrösök, nemesfémipari munkások, építők, élelmiszeripari dolgozók, nyomdászok és más szakmák szervezeteiben eleven, nemcsak kulturális, hanem politikai, közéleti felelősséget, valójában az osztályharc tudatosságát erősítő csoportok tevékenykednek. József Attila nagyon sok ilyen rendezvényen előadóként, szervezőként is részt vett. Forradalmi beszédei, költészetének munkások, főleg munkásfiatalok ezreit emelte fel a szocialista kultúrához, sokan közülük versei segítségével jutottak el eszméink megértéséhez, a kommunista mozgalomhoz, a párthoz. A már akkor ismert nagy hatású költeményeit, a „Munkások”-at, a „Mondd, mit érlel”-t, a „Külvárosi éj”-t, a „Város peremén”-t, de a lírai verseit is fiatalok százai tanulták meg kívülről és szavalták műsoros estjeiken, összejöveteleiken, kirándulásokon (Hová forduljon    az ember…)

Az ezt követő években budapesti és alsógödi munkás-összejövetelekben több előadását Kádár is meghallgatta, és általa vezetett csoportos összejöveteleken találkozott vele.

1934-ben a különböző neurotikus zavarai miatt  pszichoanalitikai kezelés alatt álló költő légüres térbe került, s szinte a kizárással egy időben magánélete is válságba jutott. Március 7-én Makaiéknál találkozott a költő Móricz Zsigmonddal. József Attila 1934. június végéig maradt Hódmezővásárhelyen, ez idő alatt a Medvetánc c. kötete szerkesztését is előkészítette.

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Íme a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
(József Attila: Óda /Mellékdal/ 1933. jún. – Latinovits előadásában )

Így nem zárták ki József Attilát a pártból

A kommunista párttal való szakítás után a költő átmenetileg légüres térbe került. Az indulatok erejét jelzi, hogy – mint arra nemrég a József Attila-kutatás felfigyelt – a kommunista párttól nem azonnal vezetett az út a szociáldemokratákhoz: közbeékelődött egy súlytalan jobboldali epizód. Az 1933 végén, 1934 elején írt Eszmélet című nagy gondolati költeménye (pontosabban: versciklusa) mintegy összegezése a zsákutcák sorozataként megélt életútnak: olyan összetett módon fejezi ki a disszonáns világállapotot, amilyenre költészetében sem korábban, sem később nincs példa.

Egy előadói esten ismerkedett meg  Szántó Judittal, leányneve: Ludman Judit (1903 – 1963) 1929-ben.     Judit egy hetedig kerületi vice házmester lányaként született, de vonzó külsővel és ésszel megáldottan.     Hat évig volt József Attila élettársa, illetve ahogyan a költő mondta: felesége.    József Attilát megelőzően volt már két férje, és két tucat neve, és kb. három-négy tucat pasija.  Imádták a férfiak, és ő is a férfiakat.( Naplójában a költő halála után egy évvel, 1938-ban azt írja,     hogy egy édes 19  éves – ő akkor 36 volt – zsidó fiúja van, aki kimeríthetetlen a szerelemben).  Mint minden szerelem, a Judit és József Attila közti szerelem is  lobogva indult, volt Judit szerelmem és édeském, aztán csak Gyermek megszólítást kapott vagy még azt sem, pedig Judit mindent megtett a “férjéért”, de abszolút nem tudta és nem is akarta feladni magát.

Judit egyszerre jelenthetett szerelmes társat, s rivalizálási lehetőséget első férjével, Hidas Antallal, hogy ki a nagyobb proletárköltő.  Nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből, házasságuk „ötéves tervét” azonban meghiúsította a pszichoanalízis. „Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett.” (Judit)  József Attila viszont „futott a pénze után” az analízis intimegyüttlétei során nyert önmegismerést, feltáruló érzelmeit szublimálta versekké. Ennek igazolása a Nagyon fáj: „Akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától. [..] De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem…”)

József Attila jónéhányszor megpofozta Juditot, aki nem maradt adósa: és jó nagy taslikat lekevert – még nyilvánosan is – a költőnek.  Judit a végsőkig tűrt, mert tudta, igazán csak ő tudta és akkor még senki más, hogy esténként fázós lábbal a halhatatlanság mellé bújik, és aki a halhatatlansággal alszik egy ágyban, az maga is megváltja abba a nagy, különös fényű birodalomba a belépőt. (Halála után a munkásmozgalmi panteon előtt álló József Attila sírba temették. A család, illetve Etus aztán kivetette onnan a költő maradványait, és most Judit egyedül várja a feltámadást)

„Judit szerette Attilát és szerette a verseket. Dolgozott, robotolt, verekedett Attiláért, de kopott retiküljében hordta volt férjének fényképét. Néha megmutatta: Nézd, milyen szép férfi. Milyen intelligens homloka van. Milyen szája… Attila túlfűtött heve égig lobogott. Szerelmes csodálattal csüngött asszonyán. Judit tudta, hogy Attila nagy költő. És azt akarta, hogy nagyon nagy költő legyen. Mindent megtett érte. Kilincselt szerkesztőségekben. Sírt és könyörgött. Elhelyezte verseit, szóba állt gyűlölt emberekkel. Egész nap dolgozott, s munkája után otthon mosott és vasalt, hogy tiszta inge legyen másnap Attilának.”  (József Jolán, 1940)

1933 nyarán József Attila magánélete is válságba jut. Június közepén részt vesz az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi íróhetén, ahol megismerkedik Marton Márta művészettörténésszel, s a fiatalasszony szépsége szerelemre lobbantja – így születik meg az Óda, e korszakában ritka, nagy szerelmi költeménye. Szántó Judit féltékenységében öngyilkossági kísérletet követ el, amit a költő egy barkochba-játék keretében vall meg barátainak. 1934 elején annyira megromlott a kapcsolata Judittal, hogy az év felét Hódmezővásárhelyen tölti, végleg 1936-ban váltak külön.

Az analitikus kezelés abbahagyását József Attila egyre nehezebben viseli el. 1934 tavaszán hódmezővásárhelyi menedékéből Rapaport doktornak címzett levelek formájában pszichoanalitikus vallomást ír. Az öngyógyítás hatásosabb módjának bizonyul, hogy összeállítja és megszerkeszti verseinek válogatott gyűjteményét: a Medvetánc december elején kerül a boltokba. Igyekszik új szellemi közösségre találni: 1934 derekán közel kerül a Szocializmus című folyóirat értelmiségi köréhez, melynek vezetője a Szociáldemokrata Pártban is meghatározó szerepet játszó Mónus Illés. A lap novemberi számában jelenik meg A szocializmus bölcseletecímű írása, amely a folyóirat körére jellemző szellemiséget tükröz.

Szántó Judit együttélésük hat éve alatt József Attila hat öngyilkossági kísérletét említi, 1935 nyarán például kétszer is magukra nyitotta a gázcsapot.

1935 elejétől Gyömrői Edithez járt analízisre, aki hasadásos elmezavart állapít meg, aki éppúgy, mint a betegségének utolsó korszakában József Attilát kezelő Bak Róbert hasadásos elmezavart állapított meg. A pszichoanalitikus kezelés ugyan új dimenziókat nyitott meg kései költészete számára, de nem tudott segíteni rajta.
Sőt az, hogy viszonzatlan szerelemre gyulladt analitikusa iránt, meggyorsította lelki szétesését (ennek költői dokumentumai a Gyermekké tettél – eredeti címe: Egy pszichoanalitikus nőhöz -, … aki szeretni gyáva vagyNagyon fáj című versek, valamennyi 1936-os.

„Boszorkány volt. Abból a fajtából, akit elégettek, mert bűbájos volt. Rengeteg emberen segített, visszahozta őket az elviselhető életbe.” „Elsodró, borzasztóan szexepiles nő volt.” Barátnői mondták ezt Gyömrői Editről, a költő egyik utolsó pszichoanalitikusáról, akihez valószínűleg tényleg nem lett volna szabad József Attilát küldeni.

 Amikor ez a nő kezelésbe vett, arra vállalkozott, hogy meggyógyít. Rá kellett jönnie azonban kezelés közben, hogy én csak akkor gyógyulok meg, ha odaadja magát nekem. Amikor megtagadta tőlem a testét, a gyógyeszközt vonta meg tőlem.” Amikor pedig mindennek tetejébe Gyömrői még el is jegyezte magát egy másik férfival, Attila megüzente neki, hogy megöli mindkettőjüket. Napokon keresztül élesre fent konyhakéssel a kabátja alatt és bokszerrel a kezében leselkedett a pszichológusnőre, majd egy nap becsengetett hozzá. Nekiment Gyömrői vőlegényének a bokszerrel, majd miután a férfi leszerelte, keservesen zokogni kezdett.

A korszakos versek ihletőjéhez, Gyömrői Edithez – az egyik dedikációja szerinti „orvosához”, valójában pszichoanalitikusához – József Attila hat befejezett remekművet, néhány félbehagyott töredéket és több, zavarba ejtően nyers, obszcén szavakkal teletűzdelt szöveget írt. A jobb híján pszichoanalitikus vallomásoknak nevezett írások teljes terjedelmükben csak a költő 1937. decemberi öngyilkossága után fél évszázaddal jelentek meg nyomtatásban. A viták azóta is fel-felszikráznak arról, hogy az évtizedeken át magán-, illetve közgyűjteményekben rejtegetett iratok szerves részei-e az életműnek, avagy csupán orvosi dokumentumok. Különösen a (kézírással) 160 oldalas, a páratlan verselni tudását minduntalan megcsillantó Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című szózuhatag kapcsán merült fel, hogy az „szabadvers”, avagy a nyilvánosságra semmiképp sem tartozó „lelki sztriptíz”.  A nagyközönség előtt addig ismeretlen szövegeket 1992-ben irodalomtörténészek és pszichiáterek példás szakszerűséggel adták közre a Miért fáj ma is című, Tverdota György és Horváth Iván szerkesztette kötetben. Az alapművé patinásodott összeállításból, melyre minden további elemzés és értelmezés támaszkodott, az is egyértelműsödött, hogy irodalomtörténeti és pszichoanalitikusi szempontból sem kerülhető meg a költő életében úgymond ellentmondásos szerepet játszó Gyömrői Edit személye.     A nagyközönség előtt addig ismeretlen szövegeket 1992-ben irodalomtörténészek és pszichiáterek példás szakszerűséggel adták közre a Miért fáj ma is című, Tverdota György és Horváth Iván szerkesztette kötetben. Az alapművé patinásodott összeállításból, melyre minden további elemzés és értelmezés támaszkodott, az is egyértelműsödött, hogy irodalomtörténeti és pszichoanalitikusi szempontból sem kerülhető meg a költő életében úgymond ellentmondásos szerepet játszó Gyömrői Edit személye.

Az 1987-ben, 90 évesen elhunyt lélekgyógyász „fordulatokban gazdag” pályafutásából leginkább az a másfél év került mikroszkóp alá, amikor József Attilát kezelve lett páciense sajátos „múzsája”. A titkokkal és kérdőjelekkel terhes, ám mára „kihomályosított” kapcsolat újragondolását egy árverésen felbukkant „igazi szerelmes vers” indokolná, ám az Edit című nyolcsoros hitelességét mind több szakember erős érvekkel vonja kétségbe (lásd alábbi írásunkat). 

„Akkor is, amikor már gyűlölte Gyömrőit, mindig újra elmondta, hogy a nagy verseit, hiába, neki köszönheti, illetve az analízisnek.” Az 1936–1937 körüli, a számára fájdalmat is hozó beszélgetéseit idézte így fel Vágó Márta, akibe József Attila kétszer is beleszerelmesedett, s aki „a sok kedves nő” közül a legkitárulkozóbb, s egyben a legtényszerűbb emlékiratával emelkedett ki. A „nagy”, pokoljáróan gyötrődő versek valóban a magyar (s talán a világirodalom) szerelmi lírájának gyöngyszemei. 1936 májusától az év őszéig gyors egymásutánban jelentek meg a Szép Szó folyóirat hasábjain, majd az év végén a költő utolsó – külcsín szempontjából is nagy műgonddal összeállított –, Nagyon fáj című kötetében.

Gyömrői biztatására készült el, egyfajta terápiás célzattal a Szabad ötletek  jegyzéke   két ülésben”  című írása, amelyet olykor obszcenitásba hajló szabadszájúsága miatt évtizedekig elzártak az olvasók elől. Ez egy pszichoanalitikus önvallomás, amelyeket a költő orvosának, Gyömrői Editnek írt dühében, aki nem viszonozta szerelmét (igaz, nem is tudott róla, hogy kellene) Minden sorában ott lüktet a szorongás és a szeretetvágy, verset is irt  Editnek, ami hamisitvány lehet.

Szántó Judittal kapcsolata alakulása és a kezelés kudarcát enyhítette, hogy 1936 elejétől Ignotus Pál mellett szerkesztője lett a Szép Szó című baloldali szellemű folyóiratnak, amelynek belső köre baráti társaság, irodalmi műhely és szellemi közösség is volt számára.

Közben, 1935 őszén felújult kapcsolata Vágó Mártával  (akinek lakásán tartotta a szerkesztőség megbeszéléseit) és a Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott. Az 1936-ban megjelent Nagyon fáj című kötete sem hozta meg – elsősorban közönségsiker viszonylatában – a várt elismerést. A Szép Szó baráti körének panaszolta el a teljes visszhangtalanság miatt érzett keserűségét, csalódottságát is.

  A sors még egy utolsó ajándékban részesítette: az Új Szellemi Front elleni fellépés összehozta Ignotus Pállal, akivel együtt megalapították a         baloldali, de „felekezeten kívüli” Szép Szót.   1936 februárjában jelent  meg a Szép Szó első, márciusi száma. Nevét József Attilának köszönhette.

  Az   elkötelezetten  antifasiszta,  baloldali  szellemű Szép Szó  elszánt  küzdelmet  folytatott  a  népi  írók  és  legfőbb  fórumuk,  a Válasz  ellen. A    nemzedéket megosztó ún. „népi-urbánus vita”   a megkésett magyar    fejlődés elkerülhetetlen modernizációjának mikéntjéről folyt. Később mindkét tábor osztozott abban a közös sorsban, hogy sem az országon belül, sem azon kívül nem akadt olyan számottevő erő, amelyet megnyerhettek volna céljaiknak. (Sőt éppen a fordítottja történt: őket hasonították magukhoz mások, amikor egyikük-másikuk csatlakozott a szélsőséges jobboldali vagy baloldali mozgalmakhoz.) József Attila ekkor már eltávolodott a szociáldemokratáktól is, s egy liberális színezetű, közelebbről meg nem határozott szocializmus platformján állt.

  A Szép Szó szerkesztése igazi szívügye volt, s a folyóirat belső köre egyszerre volt számára baráti társaság, irodalmi műhely és eszmei közösség. Ignotus, Fejtő, s mellettük Németh Andor, Remenyik Zsigmond és a többiek nemcsak vállalták őt, hanem zászlót is bontottak mellette; úgy tekintettek rá, mint a világháború utáni időszak legnagyobb költőjére. A Szép Szó 1936-os könyvnapi különszáma, a Mai magyarok régi magyarokról élén éppúgy az ő verse állt (A Dunánál), mint az egy évvel később kiadott, Mi a magyar most? című különszám élén (Hazám).

A Dunánál c. verse egy vallomásnak egy plebejus módon, tehát a nép elkötelezettségében gondolkodó költő nézőpontjából megfogalmazott változata. 1937 májusában íródott, hét szonettből felépített Hazám című verse. A költemény a dolgozó nép kiszolgáltatottságát és sérelmeit fejezi ki, s ennek a plebejus nézőpontnak a kialakítása révén különbözik a korszak hazafias verseinek nagy többségétől. József Attila lázító tényeket vesz sorra, magának a népnek a tehetetlenségét is szóvá teszi. Mégis, költői érvelésének végén a nemzetféltés és a hazaszeretet nagy lírai vallomását adja, arra is utalva, hogy a magyar nép immár mostoha történelmének egy újabb válságos periódusához érkezett:

S mégis, magyarnak számkivetve,

lelkem sikoltva megriad –

édes Hazám, fogadj szívedbe,

hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve

láncon – nekem ezt nem szabad!

Költő vagyok – szólj ügyészedre,

ki ne tépje a tollamat!

József Attila hazafisága – számtalan bizonyítéka van ennek -, az „európai magyarság” eszméjéből és erkölcsiségéből táplálkozott, akárcsak Adyé, Babitsé, Kosztolányié, Illyés Gyuláé. A haza fogalomköre azonban a trianoni tapasztalatokra reflektáló irodalom világában bizonyos mértékig átalakult, tulajdonképpen megújult, megerősödött és gazdagodott. A Babits és Kosztolányi, Kós Károly és Reményik Sándor, Illyés Gyula és József Attila által hirdetett új nemzeteszme ugyanakkor nem járt együtt elzárkózással, nem vezetett a kulturális izoláció kísérletéhez: elzárkózáshoz más nemzetek irodalma elől. Ellenkezőleg, irodalmunkban talán soha sem volt olyan erős a közép-európai összefogás gondolata, a Duna-tájon élő népek együttműködésének vágya, mint éppen a két világháború között. Ez a gondolat nagy történelmi hagyományokra épült: Kossuth Lajos és Teleki László eszmei örökségére, Ady Endre és Jászi Oszkár ideáljaira.

Értekező prózáit  mai megfogalmazással rendszerkritikus értelmiségiként fogalmazta meg.

A dunai együttműködés eszméi erősödtek fel a román írókkal kapcsolatot kereső Babitsnál, a szerb irodalommal ismerkedő Kosztolányinál, a közép-európai népek lelki rokonságáról értekező Németh Lászlónál és természetesen a szlovák és román költőket fordító József Attilánál. A közép-európai (duna-völgyi) orientáció legnagyobb hatású és erejű költői megfogalmazása is József Attilához fűződik.

Az 1936 júniusában írott A Dunánál című nagyszerű költemény, amely egyszerre személyes vallomás és nemzetstratégiai állásfoglalás. Ennek a költeménynek a zárószakaszai tanúskodnak a költőnek arról a meggyőződéséről, hogy a nemzeti sors őszinte vállalását a közép-európai nemzetek megbékélésének szolgálatával kell kiegészítenie:

A világ vagyok – minden, ami volt, van:

a sok nemzetség, mely egymásra tör.

A honfoglalók győznek velem holtan

s a meghódoltak kínja meggyötör.

Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –

török, tatár, tót, román kavarog

e szívben, mely e múltnak már adósa

szelíd jövővel – mai magyarok!

…Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a múltat be kell vallani.

A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vívtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Kádár 1936-ban egy üzemben dolgozott, Szántó Judittal, újból személyesen találkozhatott József Attilával Korong utcai lakásukon. Hosszan beszélgettek az őt foglalkoztató politikai és személyes természetű gondokról. Élete válságos szakasza volt ez. Az osztályharc minden fontos kérdése izgatta, s különösen a munkásosztály akkori kulturális kérdései foglalkoztatták. Alapjában okkal, néha türelmetlenül, de mindig a munkásmozgalom szektás elzárkózásának megszüntetéséért küzdött. Ez vitákkal járt. A sok értetlenség – közöttük olyanoké is, akiktől pedig támogatást várt volna – érzékenyen érintette. Nem is vélt, bizton tudott igazát védte.Korong utcai találkozásukat követően közvetlenül már csak egy alkalommal beszélgettek nagyon röviden. 

József Attila már nem érte be a lelkes baráti kör dicséretével, várta a szélesebb, meggyőzőbb visszhangot. Hiába várta. Vágó Márta és Cserépfalvi Imre emlékezéseiből ismeretes, hogy mennyire megviselte a költőt az 1936 decemberében megjelent verseskötete, a Nagyon fáj iránt mutatkozó érdektelenség. Hasonlóképp személyes kudarcként élte meg József Attila, amikor 1937. január 14-én, a Szép Szó által szervezett esten nem olvashatta fel Thomas Mannhoz írt üdvözlő ódáját a rendőrség betiltása miatt.

A Szép Szó írói meghívásának eleget téve 1937. január 13-án megérkezett Magyarországra Thomas Mann, s még aznap este jelen volt a tiszteletére rendezett felolvasó esten.

Thomas Mann hatása óriási volt Európa egész értelmiségére, főleg akkoriban, mikor egyre közelebb jutott a kontinens egy újabb szörnyű világháborúhoz.  József Attila őt szerette volna üdvözölni  költeményével, az alkalomra írta Thomas Mann üdvözlése című ünnepi ódájával, ám végül nem kapott lehetőséget a felolvasására. ennek előadását feltehetőleg a vers utolsó sora miatt a Belügyminisztérium megtiltotta.   

“…Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”

József Attila Mannt, mint az egyetemes európai hagyomány megőrzőjét tünteti fel, aki mintegy fáklyaként világít az őrült elméletek sötétjében. Annak a sok-sok “gyermeknek” kell életével erőt adnia, akik már alig tudnak ellenállni a diktatúrák nyomásának. “Az igazat mondd, ne csak a valódit” – szólít fel keserűen József Attila, hiszen az igazságtól fosztják meg a legtöbb embert, mindössze annak látszatát nyújtják nekik. Az igazi ember egyre kevesebb, a küzdelem egyre reménytelenebb. Ráadásul olyan “fehérek”, jellemzően honfitársak ellen, akik azonban nem érdemlik meg az “európai” jelzőt, hiszen tagadják azokat az erkölcsi értékeket, melyeket Európa hagyománya megkövetelne.

A Thomas Mann üdvözlése így válik sokkal többé egy szimpla alkalmi köszöntőnél: József Attila az európai kultúra bukását vizionálja. A szellemi sötétségben már csak néhány kivételes alkotó csillaga tündököl – köztük legfényesebben Thomas Manné.

A folyóiratszerkesztés és a Szép Szó köre is olyan ajándék volt, amely túl későn érkezett: akkor, amikor már egyre kevésbé volt ura magának, s egyre embertelenebb erőfeszítést követelt tőle a szerkesztői és költői hivatás teljesítése. Belül-kívül reménytelen helyzetben, elhatalmasodó betegség és elhatalmasodó „szörny-államok” fenyegető szorításában. Kiegyensúlyozatlan lélekállapota, gyakori indulatkitörései miatt állandó aggodalomban éltek barátai; igen beszédes az az eset, melyet Vágó Márta említ, mikor a Szép Szó egyik szerkesztőségi üléséről számol be: „A legközelebbi pénteken nem jött el hozzám. A fiúk kétségbe voltak esve. Még az a gondolat is fölmerült, hogy hűtlen lesz, talán ťátmegy jobbra?Ť

Félelmetes imitáló képessége volt. Nemcsak saját verseit írta át szívesen újra meg újra, hanem a kortársaiét is (Babitsot alighanem éppen azzal sértette meg legmélyebben, hogy a verseire „korrigált” változatokat ajánlott.) Lehet, hogy éppen ez az imitáló képesség vezetett betegsége végzetessé válásához is. Az újabb kutatások derítették ki, hogy föltehetően stilizálta Rapaport Samu újabb, második könyvét is (Alvás, aluszékonyság, álmatlanság, 1936), valamikor 1936 elején. Ebben bőven olvashatott a freudi halálösztön tartós álmatlanságot okozó s végső soron öngyilkosságra késztető hatásáról, a halálról mint a tökéletes alvás szimbolikus megfelelőjéről. Feltűnő, hogy költészetében 1936-tól válik központi motívummá az álom és a halál (Gyermekké tettél…, Magány, Ki-be ugrál, Kész a leltár stb.). Föltételezhető, a nyelvileg és lelkileg „magáévá tett” könyv tünetleírásaival oly mértékben azonosult, hogy idővel tökéletesen produkálta e tüneteket.

                                                                     a_jaduna.jpg

Egynyári flörtnél nem lehetett nagyobb jelentősége, ami József Attilát az igényes irodalmi sanzonjairól híres énekesnőhöz,   Sólyom   Jankához fűzte 1936 nyarán. Egy vers (Balatonszárszó) róla szól, egy másik (Az oktató mama oktatása) pedig, ha csak egy villanásnyira is, fölidézi lényét.

Szabó Lőrinc javaslatára októberben a La Fontaine Irodalmi Társaság tagjai közé választották. December 11-én immáron harmadik ízben szerepelt verseivel a magyar rádió műsorában. Decemberben személyes megismerte Bartók Bélát. 1936 őszén a költő kapcsolata megromlott pszichoanalitikusnőjével, Gyömrői Edittel, és Bak Róberthez került a kezelés folytatására. Az év végén ideg-összeroppanás miatt bekerült a budai Siesta szanatóriumba, ahol az újév első napjait is töltötte.

Eisler Mátyás kolozsvári főrabbi és neves orientalista leánya, Klára 1936-tól röntgenasszisztensként dolgozott a szanatóriumban, ahol szolgálati lakása volt. Már 1937 első hónapjaiban bizalmas kapcsolatba került József Attilával, akit ekkor – a botrányosan végződő Gyömrői-analízis után – idegösszeomlással kezeltek. Kapcsolatuk fél évvel később mélyülhetett el, amikor a költőt másodjára is beutalták a Siestába, de akkor már skizofrénia diagnózissal.

A vers- és zenekedvelő lányról meglehetősen keveset tudunk; fennmaradt levelei alapján azonban úgy tűnik, a költő pontosan ilyennek képzelhette az ideális nőt: érzékeny, megértő, önzetlen, a másikért minden áldozatra kész, vele tökéletesen azonosuló, önbizalmat erősítő lény volt. Becsky Andor (1898–1978) színházszervező, irodalomtörténész A kolozsvári lány című portréjában a zaklatottságig érzékeny és megértő teremtésnek ábrázolja Klárát, aki rajongott a költő verseiért, és „hajlandó volt minden más leány helyett örök hűséget esküdni József Attilának. Lobogó, kicsit sörényes fekete haj, kreol arcbőr, gyorsan táguló, izgatott pupillák. Minden ízében igen hevesen mozgó, mondhatnám egyfolytában rohanó ember volt a kolozsvári leány. Gyors ingerlékenység, olykor a megszállottságig és látomásokig tevékeny láz jellemezte.

Klára fönnmaradt levelei arról tanúskodnak, hogy a költő a szanatóriumban sem nélkülözte a gondoskodó női figyelmet. (Olyannyira nem, hogy amikor az őt meglátogató Vágó Márta nem hagyta, hogy leteperje őt a kórházi ágyon, azt mondta: „Hát akkor megcsallak az ápolónővel. Azok azért vannak itt, különben hogy lehetne meggyógyulni?”)

Ha nem is kell szó szerint értenünk ezt a „fenyegetést”, az izgató lehetőség talán szanatóriumi híve odaadó levelei alapján fogalmazódott meg a költőben. Mindenesetre egy 1937. augusztus-szeptember táján írt üzenetben Eisler Klára természetközeli, gyógyító élményre csábította a versei alapján megszeretett, sápadt, csenevész testű költőt: „Attilám édes, szép a parkunk, napsütésben, a csendes ebédutáni órákban csodálatosan érzi magát benne az ember. – Milyen rendes dolog volna, ha átjönne holnap ebéd után, ha 1–½ 2 tájban jön, meghívom jó ebédre is. Én shortra öltözöm és elfekszem egy félreeső zugban. Maga is tehet, amit akar, nagy a park. Magára fér a levegő! – Szeretném, ha a szabad levegőn és körülöttem lenne! – Jelzem, eshet is, – akkor is adok asylumot az én Attilámnak.”

Klára nevét azonban a két szanatóriumi tartózkodás közti, első levele tette maradandóvá, amelyet a szárszói tragédia után József Jolán a költő kabátjának zsebében talált meg. Tudniillik a levélíró látomásszerűen megjövendölte – vagy „a halál angyalaként” mintegy „módszertanilag” kijelölte – József Attila halálának módját.

Atilla [!] esemény lettél életemben s nem tudok Reád könnyek nélkül gondolni, csakúgy, mint Apám halálára, akinek jelenvalósága rég emlékké vált s mégis felsír minden álmomban és ölelésemben. – Úgy fájsz nekem, édes kicsi fiam, hogy olyan kicsi és sápadt vagy, és ha mindig melletted lennék, azt hiszem, mindig sírnék, mert nem látlak. […] Tegnap este Nálad voltam és betekintettem a szekrényedbe és az üres volt. Tudod, mit láttam a szekrényben? Egy ingnek a lehulló, elszakadt karját, mint egy eltemetett emberét! Azóta sírok!”

Lehetséges, hogy a költő – aki élete utolsó periódusában minden hétköznapi dologban rejtett összefüggéseket keresett, s utolsó sétáján is magánál hordta Klára levelét – valamilyen túlvilági üzenetet olvasott ki belőle? Úgy tűnik, mintha csak a jelre várt volna, hogy megtegye azt, amire már régóta készült. Csak az öngyilkosság mikéntjét bízta az utolsó percig a véletlenre.

KOZMUTZA  FLÓRA   –  3 költőnél   múzsaszerepben

 Az utolsó „kedves nő”, akiről leendő asszonyaként fantáziált József Attila Kozmutza Flóra volt. A vele egykorú, gyönyörű megjelenésű, szikrázóan okos, hűvösen távolságtartó teremtés bölcsész doktorátussal rendelkezett és gyógypedagógusnak készült. Professzora megbízásából Rorschach-teszteket készített híres írókkal, művészekkel. Ebben a minőségében ismerkedett meg 1936 decemberében a 34 éves Illyés Gyulával (1902–1983), későbbi férjével, majd egy hónappal később József Attilával, akit Sándor Kálmán író  hozott magával az ismert írónő, Dánielné Lengyel Laura (1877–1954) irodalmi szalonjába, hogy Kozmutza Flóra – akibe ekkortájt maga is szerelmes volt – költőbarátjával is elvégezze a lélektani vizsgálatot.

A harmincon túli „vénlány”, Kozmutza Flóra több íróval el is végezte a Rorschach-tesztet – művészférjet szeretett volna magának,az is motiválta –, s Illyésbe rögtön beleszeretett.Gyula nős volt, amikor a fiatal pszichológusnő elment hozzájuk. „Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem.” Flóra rokonszenvesnek találta Gyulát, de barátnál többnek nem tudta elképzelni a nős férfit. Hónapokig nem is látták egymást, s közben Flóra találkozott valaki mással.

A Szép Szó  későn jött ajándék volt József Attila életében, mint ahogy az volt 1937 elejétől a Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológus iránt érzett szerelem is. A szerelemből házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot, a hozzá és róla írt Flóra-ciklus már “a reménytelenség bizonyosságával volt terhes.”

1937. február 20-án  ismerkedett meg   tesztalanyként utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával, aki  fizetés nélküli gyakornokalént dolgozott Szondi Lipót (1893–1986) sorsanalitikus pszichiáter mellett. A beteljesületlen szerelem történetét híven rögzíti Flóra – a későbbi Illyés Gyuláné – József Attila utolsó hónapjairól írt könyve . A költő ekkor már nem volt olyan egészségi állapotban, hogy képes lett volna kitartó udvarlásra.

József Attila nagy kedvvel látott hozzá a szimmetrikus ábrákat kirajzoló tintapacák „értelmezésébe”, noha tisztában volt azzal, hogy különös asszociációival, ötleteivel olyan lelki mélységeit mutathatja meg a válaszait szorgalmasan jegyezgető lánynak, amelyek összefüggéseiről még magának sem lehetett tudomása. Az imponálni vágyó költő – azonnal beleszeretve Flórába – olyan sokféle, ihletett és bizarr választ adott az egyes képekre, hogy csak az ötödik tábláig jutottak el, annyira kifáradtak a szokatlanul elhúzódó vizsgálat során.

A befejezetlen teszt volt az a hivatkozási alap, amelyet József Attila éppúgy megragadott az újratalálkozásra, mint barátja-riválisa: Illyés Gyula, aki szintén első látásra lett szerelmes Flórába, de házasemberként el kellett fojtania a lányért hevülő érzéseit. József Attila viszont már második találkozásukon feleségül kérte Flórát, s utolsó életesélyként vetette bele magát ebbe a szerelembe. Mindez megriasztotta lányt, de képtelen volt „ellenállni az ostromnak” – és a neve ihletésében született versek is imponáltak neki, noha úgy érezte, ő csak „eszköze” egy rejtélyes alkotáslélektani folyamatnak, melynek az a célja, hogy ezek a költemények létrejöjjenek. Valódi kilétét azonban a mindennapokban homály fedte, mert a múzsa így akarta. Titkon ugyanis Illyéshez vonzódott, de nem mutathatta ki érzelmeit, mert a férfi még „Muca” házastársa volt, noha ekkoriban már külön élt asszonyától.

Flóra tudta, hogy a 32 éves férfi híres költő, ezért még jobban érdekelte a teszt eredménye. Az azonban sosem készült el: Attilának 10 képről kellett volna asszociációkat közölnie, de már az első lapoknál annyi minden eszébe jutott, hogy kifutottak az időből. Két nap múlva Flórát telefonon hívta egy sürgős ügyben találkozóra Attila.

Beültek egy kávéházba, a költő verseket adott a nő kezébe. Csaknem mindegyikben benne volt Flóra neve: „Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Kozmutza Flóra! / E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről, / Mint sebről a kötést, te leoldtad – újra bizsergek.” Flóra zavarba jött, és kérte, hogy legalább a családnevét törölje ki. Attila megtette, majd megkérte a nő kezét.

Innentől 11 hónapon keresztül tartott gyönyörű és fájdalmas kapcsolatuk. Attila már egyik első levelében közölte Flórával, hogy öngyilkos akart lenni, amikor látta, hogy egy másik férfi felkínálta kabátját a fázó nőnek, aki azt elfogadta. Flóra végül igent mondott a sokadik sírós leánykérésre, Attila boldog volt.

A költő viharos vallomásokkal ostromolta szerelmét, akit a már nem csupán a szakember számára nyilvánvalóbb (akkoriban skizofréniaként diagnosztizált) betegségtünetek érthetően megriasztották, ám meg is hatották Flórát. Nem mondott nemet, pedig az igent sem tudta bátran kimondani, elsősorban abban bízott, hogy kapcsolatuk fenntartásával talán megmentheti az öngyilkossággal is fenyegetődző költőt, akit nagyon becsült és őszintén szeretett.

József Attila viszont figyelte Illyés minden lépését, kávéházi beszélgetésekből hallott a tesztről, s mivel képzettebb költőnek tartotta magát, s mélyebbek voltak pszichológiai ismeretei, rögtön el akarta hódítani Flórát. Heves ostroma (már a második találkozójukon feleségül kérte) eredményeként pszichoszomatikus betegség tört ki Flórán, amikor viszont a győzködés hatására igent mondott a lánykérésre, József Attila menekült betegségbe, a Siesta szanatóriumban pedig félrekezelték. Ott alakította ki a barátságot Eisler Klárával, akinek 1937 november végi levele arról árulkodik, mintha sejtené a „leselkedő halál elől” elbújni többé nem tudó, tragikus véget. Amikor József Attila már újra azt az ősi mintát kereste, az anya-gyermek duálunióját, a születés előtti állapot testi-lelki összenövését, melyhez csak a nemlétben térhetett vissza.

József Attila kétszer udvarolt anyának és lányának is párhuzamosan (Gyenes Gitta /a mama/ és Wallesz Luca)  a pszichoanalitikusi megfejtés szerint szintén a gyermekkorában őt körülvevő női közeg miatt. Azt az egyet kereste, akiben a nőiség több oldala testet ölt, s ha kettőben lelte meg, nem tiltakozott.  Vágó Márta lett volna érzelmileg és intellektuálisan is az ideális feleség József Attilának, akinek többször is megkérte kezét, hogy törvényes házasságban egyesülve kompenzálni tudja szülei „vadházasságát”, melyet csak a harmadik gyermek születése után szentesítettek. Jolánnal ellentétben azonban fivérének nem sikerült beházasodással kiemelkednie társadalmi osztályából, csalódása korbácsként csattan: „egy jómódú lányt szerettem, osztály elragadta tőlem.” (Végül) Másodszor sem alakult jobban kapcsolatuk, a Szép Szó szerkesztőségében dolgozó Vágó Márta őrizni akarta önállóságát, más szerelmi vezetőt kellett hát keresni.  
a_j.a.-2.jpg

Flóra és a költők  és  Szabó Lőrinc

 

A februárban-márciusban írt Flóra-versekről joggal állapítja meg Beney Zsuzsa, hogy „legfőbb témájuk a halál elfogadása”. Az idealizált kedves bennük nem több, mint hívószó az alig remélt utolsó menedék jelölésére. A költő harcát lelke démonaival kegyetlen pontossággal jelzi megrendítő egysorosa 1937 elejéről, ez az iszonyú küzdelmet sugárzó, lelkéből kiszakadt fájdalmas kiáltás: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!”Flóra tavasszal kórházba került, ahol meglátogatta Illyés Gyula is. A két férfi korábban szoros barátságban állt egymással, de addigra elhidegültek, mert Attila nem nézte jó szemmel, hogy barátja a népi írókhoz csatlakozott. Gyula és Flóra akkor váltottak szót először négyszemközt. A férfi megkérdezte, igaz-e, amit Attila versében olvasott: „Flóra szeret”. A nő hallgatott, Gyula pedig többet nem kérdezett. Ismét nem találkoztak hónapokig. Flóra úgy érezte, lélegzetnyi egyedüllétre van szüksége, nyárra Tihanyba utazott a családjával.

Először tehát 1937-ben került be az irodalomba Kozmutza Flóra, amikor az őt február közepén megismerő, s a második találkozásukkor már feleségül is kérő József Attila ontani kezdte magából a neki címzett szerelmes sorokat. „Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun / villanyfény, kőház, iskolák, kutak.” A lenyűgöző megjelenésű és szikrázóan okos pszichológusnőt nemcsak meghatotta a vele egyidős, idegszanatóriumi kezelés alatt álló költő lehengerlő ostroma, de meg is riasztotta. Ráadásul szíve inkább a néhány héttel korábban megismert másik költőhöz, József Attila egykori barátjához, majd vetélytársához húzta – volna. Illyés Gyula azonban akkor még nős volt, ezért a 32 éves hajadon elnyomta magában a felé irányuló – ahogy évtizedekkel későbbi emlékiratában fogalmaz – „erős, könnyen fellobbantható rokonszenvet”, s kezét az öngyilkossággal is fenyegetődző kérőjének ígérte oda.

Áprilisban Flórát – akár pszichés figyelmeztetésként is értelmezhető – szívizomgyulladás döntötte ágynak. Addigra a két valamikori barát között sajátos, az irodalomtörténetet máig foglalkoztató, személyeskedést sem nélkülöző, többmenetes költői párbaj kezdődött. A megjelent versekre versekkel riposztoztak, és amikor szeptemberben Illyés a Nyugat című folyóiratban közzétett három, a szerelem beteljesülésére utaló poémát, a költészet világában magabiztosan tájékozódó József Attilában felhorgadt a féltékenység.

Erre semmi oka nem volt – bizonygatta az 1960-as években papírra vetett, ám csak 1986-ban, férje halálát követően publikált visszaemlékezésében Flóra, vagyis Illyés Gyuláné, aki a hatvanas évek elején eredetileg a leánya számára vetette papírra József Attilával való megismerkedésének és kettejük kapcsolatának hiteles történetét. A Flóra-versek Múzsája József Attila utolsó hónapjairól szóló vallomását ismeretségük történetével egy időben vezetett naplófeljegyzéseire támaszkodva, „a tények lehető hű” leírásával írta meg, s kettejük történetébe helyezte el József Attila negyvenöt levelét is, amelyeket neki címzett a költő. Könyve ilyenformán a benne szereplő dokumentumok és a szerző igazmondó ars poétikája miatt a József Attila-irodalom egyik legfontosabb darabja.

Flóra 1939-től (1995-ben bekövetkezett haláláig) csak az asszonynevét használta. Ezen a néven lett a hazai gyógypedagógiai pszichológia megalapozója, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nagy tiszteletben álló főigazgatója. Az önmaga jellemzése szerint „mélységesen zárkózott” múzsa emlékiratának kései közreadásakor megvallotta: „Írásom legfőbb indítéka az, hogy letörlődjék férjemről a »bélyeg«, amit olyan igazságtalanul ütöttek rá.” Az évtizedeken keresztül felemlegetett vád szerint ugyanis Illyés úgymond elszerette a „végső menedéket” nyújtó nőt, s ezzel ő is hozzájárult ahhoz, hogy József Attila 1937. december 3-án Balatonszárszón vonat alá vesse magát.

A József Attila utolsó hónapjairól című emlékirat szándéka szerint „a tények helyett mendemondákkal” terhelt szerelmi háromszög tisztázásához kívánt hozzájárulni, az aprólékos filológiai kutatás azonban azt valószínűsíti, hogy a memoár szerzője a „legfőbb indíték” érdekében némiképp átstrukturálta emlékezetét, inkább szaporítva a megválaszolandó kérdéseket. Tasi József filológus nyomozására alapozva a józsefattilás irodalomtörténész, Tverdota György például úgy véli, hogy a Flóra és későbbi férje közötti kapcsolat „a nehézségek dacára 1937 nyarára szerelmi viszonyba torkollott”. E „bonyodalmas érzelmi drámának” pedig – fejtette ki hét évvel ezelőtti tanulmányában – poétikai következményei is lettek: József Attilánál az elragadtatott lángolást a „szesztelen szerelem” miatti melankolikus hang váltotta fel. Illyés költeményeiben pedig – ahogy azt kései naplójában ő is felpanaszolta – a negyven évig társ feleség keresztneve lett tabu, mivelhogy „korosztályom legnevesebb költője tette rá a kezét”. A József Attila-versekből a jósággal és megértéssel átitatott, ám állig begombolkozott Flóra alakja rajzolódik ki, míg a nemzeti idolként tisztelt Illyés tollán (mintegy nyolcvan versben) az a feleség, aki férje életének – ahogy az a már idézett naplójegyzetben olvasható – „gyökérzete lett, aki főz rám, foltozza a fehérneműmet, ő intézi a gépírást, a levelezésem”.

Az eddig is rejtélyes múzsának most egészen más, erotikus kisugárzású arcéle kezd kibontakozni a Szabó Lőrinc-románc nyomán. Az egyik szonettből kikövetkeztethetően 1953 szeptemberében kezdődött – s a megcsalt házastársak elől a jelek szerint sikerrel eltitkolt – liezonban nemcsak a „poligám őrjöngéseiről” elhíresült Szabó lelt élete végén (az otthon biztonságát nyújtó felesége mellett) végre hozzá illő szellemi és testi társra, hanem a lebukás miatti állandó szorongása ellenére a 48 éves asszony is. Ezt a szenvedve felszabaduló érzést a költő Káprázat-ciklusának szonettjei ugyanúgy sugározzák, mint a „Zsuzsa-Zsizsi” által írt levelek, bennük ilyen fordulatokkal: „Színtelen, üres nélküled a világ”, „Nem okozhatunk fájdalmat másoknak! De azért szeress!”

A lebukástól való félelem és a bűntudat korántsem csak az asszonyt, hanem verseinek tanúsága szerint a szerelmi ügyekben korábban meglehetős gátlástalanságot tanúsító Szabó Lőrincet is nyomasztotta. Illyés volt ugyanis a legközelebbi barátja, emberi és művészi sorsának támogatója. Az 1940-es években politikailag szélsőjobbra tolódó Szabót 1945 után Illyés, a népi baloldal megkérdőjelezhetetlen tekintélye védte. Vizsgálati fogságaiból is többször az ő hathatós segítségével szabadult. Amikor pedig a mellőztetés évei után Szabónak 1956 elején végre megjelenhetett válogatott verseskötete, a magasztaló előszót Illyés írta, kijelentve barátjáról, hogy „Arany óta a legnagyobb magyar költő”. Tisztázandó persze, hogy Illyés csak látszólag volt-e gyanútlan, vagy figyelmetlenségét az az 1952 óta Pest-szerte terjedő szóbeszéd indokolta, amit a Nemzeti Színház nagy tehetségű színésznőjéről, Mészáros Ágiról Dévényi Ágnes és Takács István színháztörténészek óvatosan pedzegettek. Mint Mészáros-életrajzukban fogalmaztak: az Illyés-drámák hősnője és szerzője közötti személyes találkozás „idővel talán többé is, mint munkakapcsolattá alakul”.

A szerelmük lángolásáról tanúskodó eredeti levélkéket, ahogy abban elővigyázatosságból megállapodtak, Szabó Lőrinc és Flóra asszony is megsemmisítette, ám a verseihez azokból olykor félmondatokat, szófordulatokat felhasználó, egy kicsit a halhatatlanságra is kacsintó poéta az egymásnak firkantott üzeneteket gyorsírással mégis „megmentette”. Ezeket az árulkodó szövegeket a költő halála után a családja fejtette meg, majd az özvegye 2008 októberéig zárolta.

A versihlető titkok puzzle-darabjait hangyaszorgalommal összerakó Kabdebó említett könyvéből immár az is tudható, hogy Flóra asszonynak oroszlánrésze volt a Vers és valóság című páratlan vállalkozás megszületésében. 1955-től, élete utolsó két évében ugyanis Szabó Lőrinc neki, az inkognitóját halála után is sokáig megőrző „Íródeáknak” mondta tollba valamennyi versének keletkezéstörténetét. Az alkotás műhelytitkaiba versről versre bepillantást engedő vallomásokban a költő – senki érzékenységét nem kímélve – drámai őszinteséggel tárta fel, hogy költeményeit milyen valóságos élmények ihlették és formálták. Azt azonban ma még nem tudni, hogy a Káprázat-versek köré szőtt hamis legendát (miszerint ezúttal csak „költői képzelgés” vezette tollát) valóban az utókor félrevezetésére találta ki, vagy inkább csak a talán cenzorként is működő kedves megnyugtatására.

A nehéz sorsú és gyenge idegrendszerű költő utolsó idegösszeomlása 1937 júliusának második felében következett be. Benedek László idegorvos Ignotus Pál és Hatvany Bertalan egyetértésével beutalta József Attilát a Siesta szanatóriumba. A költő augusztus elejétől már ott lakott három és fél hónapig. Bár titkolták idegösszeomlását és szanatóriumi kezelését, ám mégis híre ment az eseménynek. Később Bak Róbert, a kezelőorvosa  Attilát a nővéreire bízták. Eta nővére lett egyébként a felesége Makai Ödönnek, miután Jolán szakított vele. Ők vettek egy panziót Szárszón. Ide utazott le később Attila és itt sokan látogatták. 1937-ben Eta  egyébként özvegy lett.

Flóra így látta: “Szeptember 3-án, pénteken délután (tehát azonnal az orvos engedélyezte napon) kimentem hozzá a Siesta szanatóriumba. A környezet barátságos, gondozott, szép volt, a kert nyáriasan üde, a levegő a locsolástól friss. Attila a kapubejáratban várt. Izgatott voltam, elfogódott. Ő sápadt, vékony, szeme karikás. Nem üdvözölt, halálos komolyan nézett a szemembe. Én is némán álltam. Az első szava kérdés volt: hozzá megyek-e feleségül? Az igenemre átölelt, felzokogott. Majd elkérdezte még sokszor – egy kicsit hitetlenkedve – és minden válaszomra még erősebben zokogott. “Meggyógyulok most már, itt az igazi orvosom.

A négy hónapos kezelés eredményeképp a költő november 4-én már elhagyhatta a Siesta szanatóriumot, és Balatonszárszóra utazott Jolán nővére társaságában. „Szárszón novemberben tovább javult a költő állapota és elfogadta a Szép Szó decemberre szóló meghívását Miskolcra, a magántisztviselők irodalmi estjére. December 5-én, vasárnap a Magyar Jövő már értesít a 3-án megesett öngyilkosságról, s egyúttal beharangozza, hogy József Attila „szerdán akart felolvasást tartani” a Szép Szó irodalmi estjén, a Gazdakörben.

Október közepén Gyula ismét találkozót kért Flórától és Attiláról érdeklődött, de közben elmondta, hogy feleségétől elköltözött, kételkedik tehetségében, és eljutott ő is a legsötétebb gondolatokig.

Flórában akkor villant fel először, hogy ez a férfi megmenthető lenne, ő vele lehetne normális életet élni, de elhessegette a gondolatot. Gyula Attila hívására bement a kórházba, ahol tisztázták ellentéteiket. „Barátságunk egy perc alatt, egy ölelés alatt ismét a régi lett. Minden ellentétet feloldtunk, – folyton könnyezett, én is.”- írta Illyés.

A közös barát, Ignotus Pál ekkor kérte meg meg Flórát, hogy erősítse meg Attilának: mindenképpen hozzá megy, mert csak így kerülhető el, hogy összeomoljon vagy öngyilkos legyen. Flóra megtette, de hiába, Attila állapota a szeme láttára egyre rosszabbodott a szanatóriumban dühkitörései, sírásrohamai voltak.

Amikor meglátogatja Flóra, két búcsúversét ajándékozza neki (Karóval jöttél…, Ime, hát megleltem hazámat…). A Karóval jöttél… két sora – „Magadat mindig kitakartad, / sebedet mindig elvakartad” – az önsorsrontás találó látlelete, s kulcs a költő magatartásához az utolsó hónapokban. A  búcsúzáskor az induló vonat mellett szaladt, a hangja vidám volt: „Karácsonykor esküszünk!”

December 2-án barátai keresik fel a már súlyosan depressziós költőt, Ignotus, Fejtő, Hatvany; köztük van az elmeorvos Bak Róbert is, aki a szanatóriumban kezelte. Kibékült régi barátjával, Illyés Gyulával, aki titokban ugyancsak szerelmes lett a közben József Attilának igent mondó Flórába. Szóban is megegyeztek: Flóra Attilához köti az életét, Illyés pedig nem hagyja el a feleségét.

Mindent elkövetnek, hogy felvidítsák. A költő ismét szóváteszi előttük a Nagyon fáj kötet kudarcát. Másnap, 3-án este a balatonszárszói állomáson a mozgó vonat alá veti magát.

Az írásra még futotta erejéből, halála előtt nem sokkal fejezte be az “Íme, hát megleltem hazámat…” kezdetű versét, amelynek az egyszerűségükben is megrendítő utolsó sorai a létből kiválni készülő költő búcsúszavai.

Úgy kellesz nekem Flóra, mint falun
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.”

József Attila 1937. december 3-án, pénteken délelőtt  Balatonszárszón, élete utolsó napján négy levelet írt számára fontos embereknek.

Ezekben lezárta kapcsolatait: visszaküldte kiadójának az utolsó megbízáshoz kapott könyveket,   röviden elköszönt volt élettársától  Judittól, és elbúcsúzott orvosától és Flórától,  aki november 28-i  találkozásuk után  december 1-én  egy levelében arra kérte: „Szeretném, ha maga is hinni tudna csodában”.

A költő erre válaszolt:

Kedves Flóra!
Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem.

A többi nem rajtunk múlott.   „Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!” –    ezt Kosztolányi írta.
Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük,  jóllehet a gyerekeknek küldte  s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.
Attila
U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.

A Szántó Juditnak szóló levél:

Kedves Judit!  Sok szeretettel üdvözöllek. Attila

A Bak Róberthez írt levél:

Balatonszárszó, 1937. december 3.
Kedves Doktor Ur!  Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kísértette meg a lehetetlent.
József Attila

Cserépfalvi Imrének írt levele:

Balatonszárszó, 1937. dec. 3.Bocsáss meg, hogy elkésve írok. Ha szükséges még tőlem vers az anthológiába, kérlek választasd ki Cs. Szabóval (ha még ő a szerkesztő) a könyveimből. Hiszen nem volt szó új versről.  Én itt három könyvet találtam: Les Clultimaments, Alcools és az Anthologie des Écrivains Francais du XX Siecle, Poésie – Tome II.
Ezeket a könyveket még ma postára adom.
Szeretettel üdvözlöm családodat.
József Attila

Amikor a levelek megérkeztek, Attila már egy napja halott volt.

Zaklatott magánéletét  érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek terhelték, és az ehhez társult rendszertelen életvezetése oda juttatta, hogy összeomlott az idegrendszere. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy vonat alá került és szörnyethalt. December 3-án  este sétálni  indult,  ám soha nem tért vissza,  a szárszói állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat halálra gázolta. Halálának körülményeiről azóta is vita folyik,  az egyik tábor szerint  véletlen baleset  okozta,  a másik tábor viszont az öngyilkosság mellett érvel.

József Attilát 1937. december 5-én, vasárnap délután 3 órakor szemerkélő esőben temették el Balatonszárszón.  Bár csak plusz 3-5 fok volt, akkoriban a temetést a halál beállta után másnap vagy két nap múlva egészen biztosan lebonyolították, mert még nem voltak, különösen vidéken, hűtők, és a holttest gyorssn bomlásnak indult, különösen tavasztól őszig. József Attila december 3-án, péntek este 8 óra előtt néhány perccel lett öngyilkos. Hihetetelen szerencsével nem roncsolódott szét az egész teste. Baloldalon horpadást keletkezett a halántékán, szemét elborította a vér. A jobb karját a vagon valamelyik lelógó alkatrésze vállban kicsavarta. A még mozgó szerelvény a sínek mellé kilökte a holttestet, tehát nem ment át rajta a tehervagon kereke. A halál azonnal beállt.

Akkoriban nem volt szabadszombat, ez a nap ugyanolyannak számított mint a többi hétköznap. Jolán még az este folyamán – talán tíz óra előtt – több levelet és táviratot adott fel. Flóra pl. már másnap reggel nyolckor megkapta a táviratot.

Szántó Judit amikor megkapta a halálhírt, azonnal Ignotus Pálhoz fordult és javasolta, hogy a költő holttestét hozassák fel és a temetést rendező “bizottság”, azért is Hatvany vezetésével, mert ő állta a kegyelet anyagi részét. Ő kardoskodott a mellett, hogy József Attila hottestét ne szállítsák fel Pestre, és ne temessék a mama mellé (mert ez a gondolat is felvetődött, ezt képviselte Judit is), de Hatvany nem vállalta a holttest szállításának költségeit. Javaslata, de nyugodtan mondhatjuk: döntése az volt, hogy ott temessék el, ahol meghalt, vagyis Szárszón. Igaz, voltak nehézségek: öngyilkost nem lehetett a temető megszentelt földjébe temetni, másrészt József Attila román apja után görögkeleti vallású volt, és ilyen papot nem lehetett előkeríteni.   

Így végül egy református lelkész, Fülöp Mihály tartotta a gyásszertartást. A papon kívül a szociáldemokrata párt egyik vezetője, a Szocializmus című folyóirat főszerkesztője, Mónus Illés búcsúztatta az elhunytat, valamint a Szép Szó nevében Ignotus Pál. A költőtársak nevében Horváth Béla köszönt el a már megbékélttől. Budapestről leutazott még a szertartásra báró Hatvany Bertalan,  báró Hatvany Lajosné, Remenyik Zsigmond, Fejtő Ferenc, Németh Andor, Balla Szigfrid, Cserépfalvi Imre, Dormándi László, Gáspár Zoltán, Faludy György, Fenyő György és dr. Bak Róbert. Rajtuk kívül gyászolták a falusiak, akik számára a temetés eseményszámba ment, s így az ismeretlen fiatalember ravatalánál önkéntesen elmorzsoltak egy könnyet: “Szegényke olyan fiatal volt, élhetett volna még” – kísérőszöveg mellett. 

A temetőárok közelében találtak sírhelyet a költő számára, öngyilkosnak nem járt méltó elföldelés (és egyházi szertartás) A vendégek a tömegesen megjelent falusiakkal együtt utolsó útjára kísérték, ami azután nem bizonyult annak.

Mindenki iparkodott, mert gyorsan sötétedett, és a fővárosból érkezetteknek még haza is kellett érniük. Judit már szombaton leutazott, hogy a két testvér segítségére legyen. A régi barát, Illyés Gyula, valamint az utolsó nagy szerelem, Kozmutza Flóra nem tette tiszteletét, Vágó Márta sem ment le a temetésre. 

a_ja4.jpg

A Nyugat Illyést kérte fel a nekrológ megírására, de a temetésen nem vett részt, Flórának sem volt ereje részt venni. Hetekkel később beszéltek először, mindketten úgy érezték egymás támaszára szorulnak. Ekkor került szóba először kettejük összetartozása. De mégis azt határozták el, csak barátok lesznek. Nem sikerült.  Akkor és utána évtizedekig farizeuskodtak ebben az ügyben (is), pedig valójában nem volt rá okuk. Senki nem tiltotta, tilthatta meg, hogy ők egymást válasszák. Hogy mégis úgy döntöttek, nem utaznak le, talán nem egyszerűen szégyen, hanem jellemhiba volt, de hát ez rájuk tartozott és napjainkban az irodalomtörténetre.  1939-ben összeházasodtak, 44 évet éltek együtt. Életük végéig küzdöttek Attila emlékével.

Faludy György igy emlékezett meg a temetésről:
Attila öngyilkossága után Cserépfalvi telefonált nékem, és megkérdezte: van-e elég merszem, hogy a temetésre lejöjjek vele Szárszóra? A lemenetelért nem tulajdonítottam magamnak semmiféle bátorságot, és nem értettem, Cserépfalvi mire gondol. Talán arra, hogy Attilára a kormány és a jobboldal ellenségesen nézett mindig, és a csendőrség esetleg megzavarja a temetést. Imre kocsijában Mónus Illés, a szociáldemokrata párt titkára jött le velünk. Gyönyörű, téli nap volt december elején: az utat vagy két centi porhó borította, kék ég és ragyogó napfény a Balaton fölött.
Lassan gyülekeztünk az országúton, a temető mellett. Fejtő, Gáspár Zoltán, K. Havas, Horváth Béla, Ignotus Pál, Német, Remenyik Zsiga – nem voltunk sokan. Ignotus elmondta: mert görögkeleti pap nem akadt a közelben, a boglári plébánost kérték fel, de az megtagadta részvételét a temetésen, mert Attila öngyilkosságot követett el. Az orvosi bizonyítványt lelki betegségéről hiába mutatták neki, nem vette tekintetbe. Így református papot bíztak meg a szertartással, de mert József Attila nevét sem hallotta még, megkérték, hogy beszéljen röviden.
Ott álltunk, és bár az út porhavas volt, azt hiszem, úgy éreztük magunkat, mint a tizenhárman a nyári zivatar alatt, akik a montparnasse-i temetőbe jöttek egykor Baudelaire temetésére. Mindnyájan tudtuk, hogy Attila a kor legnagyobb költője volt, és minden gyászunk mellett némi büszkeséget éreztünk, hogy idejöttünk, nagyon kevesen, akik ismerjük a valóságot. Az úton ekkor temetési menet közeledett. Mikor már majdnem hozzánk értek, az élen haladó pap jobbja rózsás hüvelykjével többször felénk bökött. „Kik ezek?” kérdezte ministránsától, aki mellette haladt a füstölővel. „Pesti urak”, válaszolta az. „Egy bolond temetésére jöttek.”
Alighogy eltűntek, Jolán, Attila nővére kezdte verni a kaliba zárt ajtaját, mely mögött a koporsót tartották a költő testével. „Attila, drága bolondom, gyere ki! Attila, drága bolondom, gyere ki!” harsogta rekedten, szünet nélkül. Addig csendesen beszélgettünk, de most egyszeriben elhallgattunk. Arra gondoltam: mi vagyunk a bolondok, néhányan itt, meg a hatvan vagy nyolcvan ember az országban – mert nincs több –, akik Attila nagyságában hiszünk. A millióknak van igaza, akik nem hisznek benne. És mit hoz a jövő? Hitlert és cselédeit, akik Attila emlékével együtt minket is elmosnak. Ahogy a többit néztem, úgy sejtettem: ők is valami hasonlót gondolnak.
A falu népe közben a másik oldalról, a Balaton felől bevonult a temetőbe, és mi is fölmentünk. Attila koporsója már ott feküdt a kiásott sírhely mellett. Ami meghökkentett, az öt csendőr jelenléte volt. Ezek közül kettő-kettő a koporsó két oldalán állt, mintegy négy és nyolc méterre tőle, míg az ötödik, a fiatal hadnagy, ide-oda szaladgált, láthatóan minden ok nélkül. Mi volt a célja a csendőrök kivezénylésének a temetésre? Egyelőre elválasztottak bennünket, úgynevezett pestieket a falu népétől, akik a csendőrök túloldalán álltak. Így az érintkezés lehetőségét elzárták előlünk, bár ilyesmi nem volt szándékunkban. A falusiak közül egyik se tudta, ki volt Attila.
A szertartás elég simán zajlott le, és a beszédek sem hangzottak túlságosan lázítónak, kivált azok számára, kik, mint a csendőr hadnagy, láthatóan nem értették, mit mondtunk. Csupán akkor merevedett mozdulatlanná, amikor Horváth Béla olvasta fel Attila halálára írt, valóan lázas hangú költeményét. Le akartunk már menni az autókhoz, amikor a hadnagy odalépett Horváth mellé, és megkérdezte: „Maga írta ezt a költeményt?” Horváth igenlő válaszára azt felelte „Akkor, kérem, lázításért és nemzetgyalázásért letartóztatom.”
Felteszem: parancsot kapott, hogy kössön belénk. Az egyik csendőr már hozta is a bilincset. Ez még a régifajta volt. A két csuklót és a két bokát egy-egy lánc kapcsolta össze, túl a bilincsen, de a láncok közepe is össze volt kötve egy hosszú lánccal a test közepe előtt. Mónus Illés ott állt velünk, és megnyugtatta Horváthot: ne féljen, mert Fehérvárról telefonál a belügybe, és elintézi a dolgot. A hadnagy erre gúnyosan mosolygott és intett a két csendőrnek: vegyék közre Horváthot. Mi meg autóba szálltunk, nem tudva mást tenni.
Az ügyről akkor senkinek nem állt módjában írni. Úgy tudom, hogy a Szép Szóban közölt temetési tudósítás is elhanyagolta az incidenst. Horváthot viszont másnap vagy harmadnap láttam újra, azt hiszem éppen Cserépfalvi könyvkereskedésében a Váci utcában. Elmondta, hogy a bokáját összekötő rövid lánctól botorkálva jutott el a csendőrőrsre. A hadnagy szobájába vezették, senki nem szólt hozzá egy árva szót, és magára hagyták.
Rövid idő múlva a hadnagy is megérkezett, aki szintén nem vett jelenlétéről tudomást: leült íróasztalához és a Nemzeti Újságot kezdte olvasni nagy gonddal. Horváth nehéznek érezte a bilincset, leült a földre, előkotort a zsebéből egy cigarettát és rágyújtott. Jó félóra múlva megszólalt a telefon. A hadnagy kiment a szobából, hogy másutt vegye fel. Nem jött vissza. Tíz perccel később a két csendőr nagy karosszéket hozott be – a szobában, a hadnagyén kívül, nem volt más ülőhely –, és udvariasan lekapcsolták róla a bilincset. Megkérdezték: kíván-e valamit inni.
Ezután megjelent a hadnagy. Szervusszal köszöntötte és elmondta, hogy vacsorára csirkepaprikás lesz házában, felesége már főzi is. Vacsora után, tíz órakor kikíséri a pesti személyvonathoz, mert más vonat már nincsen. Minden így is történt. A vacsora kitűnő volt, és ha a hadnagyot unta is, jól szórakozott csinos feleségével, aki csöppnyi gyerekét fél kézzel tartotta mellén vacsora alatt. Aztán, mint ígérték, kikísérték vacsora után a pesti vonathoz. Horváth Béla hozzátette elbeszéléséhez: milyen jellemző mindez a korra – Horthy korára –, ahogy a csendőr hadnagy hideg közönnyel láncra verette, majd a belügyminiszter telefonja után szeretetteljesen megvendégelte és a vonathoz kísérte. „Ha nem lenne tél, még virágokat is adott volna kertjéből.”
Váratlanul Attila országos elismerése és diadala jóval hamarább jött ezután, mintsem gondolni mertem. Szinte mindjárt, mégpedig a számára korántsem kedvező háborús évek előtt és alatt. Temetése résztvevőit nem kísérte szerencse. Röviddel Attila halála után Remenyik Zsiga kivándorolt az Egyesült Államokba, Ignotus Londonba, Fejtő, Hatvany, Német Andor és én Franciaországba. K. Havas Gézát német SS lőtte le, Mónus Illést a nyilasok gyilkolták meg, és Gáspár Zoltánt, mikor 1945 februárjában kijött egy budai házból és boldogan szétnézett, hogy vége a háborúnak, eltévedt golyó találta homlokon.
József Attila temetésén néhány fényképet készítettek a koporsóról és rólunk. Imrédy, Bárdossy miniszterelnöksége alatt és később a sajtóban nagyrészt mint hazaárulók szerepeltünk; így József Attila életrajzaiban arcképeink kínosan hatottak. Később, a kommunizmus idején börtöntöltelékek, majd emigránsok lettünk, és arcképünk még kínosabb lett Attila sírjánál. Ezen a különféle biztosok, cenzorok és kiadók úgy segítettek, hogy arcunkat felismerhetetlenné torzították, bajuszt és kecskeszakállat rajzoltak reánk, csak azért, hogy az olvasó ne tudja, kik vettek részt Attila temetésén.

a_ja3.jpg

December 5-én, vasárnap a Magyar Jövő már értesít a 3-án megesett öngyilkosságról, s egyúttal beharangozza, hogy József Attila „szerdán akart felolvasást tartani” Miskolcon a Szép Szó irodalmi estjén, a Gazdakörben. A Ferenczi-könyvesbolt vezetője és tulajdonosa, Ferenczi Károly a Gazdakör alelnöke is volt, 30 filléres (legalacsonyabb) áron árulta a jegyeket. December 8-án, az előadás napján a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap már „József Attila emlékére” hirdeti az ünnepélyt, amelynek műsorán Németh Andor emlékbeszéddel (József Attiláról), Piller Ferenc (a miskolci színház tagja) József Attila-versekkel, Ignotus Pál előadással, Fejtő Ferenc és Remenyik Zsigmond saját műveikkel szerepeltek. Az esten szép számú „illusztris” közönség gyűlt össze.

 A Szövetség nevében Bónis Ferenc vezette fel a vendégeket, akik egy széket üresen hagytak a színpadon (József Attila emlékére). Németh Andor, az első József Attila-könyv szerzője, a költő barátja tartott emlékbeszédet. A megilletődött közönség áhítattal hallgatta Piller József Attila-verseit, s Ignotus Pál előadását a magyar írók feladatairól. A szünet után Fejtő Ferenc beszélt a háború utáni magyar irodalomról, majd Remenyik Zsigmond olvasott fel a készülő Bűntudat című regényéből”.

Artur Koestler is  megemlékezett a költőről, Zelk Zoltán  verset irt és igy emlékezett, Déri Tibor  is emlékezett.

József Attila halála után szabályos gyűlöletkampány indult azok ellen (főként nőkről van szó), akik nem tartottak ki mellette eléggé, nem segítették minden lehető eszközzel, hogy elkerülje a tragikus véget.

József Attila folyton szerelmes volt. Valachi Anna József Attila asszonyai alcímmel megjelentetett kötetében húsz nőt mutat be, akik hosszabb-rövidebb hatással voltak a költőre. És ez a lista korántsem teljes. A nők, akiket Attila ostromolt, sokszor idősebb, férjes asszonyok voltak. Visszatérő motívum, hogy Attilát ellenállhatatlan, tehetséges gyereknek tartják, de nem komolyan vehető férfinak.

Vita volt, hogy ki “ölte meg”. halála után szabályos gyűlöletkampány indult azok ellen (főként nőkről van szó), akik nem tartottak ki mellette eléggé, nem segítették minden lehető eszközzel, hogy elkerülje a tragikus véget. Kozmutza Flóra, az utolsó nő, akinek József Attila (mindjárt a második találkozásukon) megkérte a kezét, a kivándorlást fontolgatta a költő halála után, annyira megrémült a bűnbak után kiáltó hangulattól. Végül maradt, és feleségül ment Illyés Gyulához, aki még a hetvenes években is kapott olyan névtelen levelet, amelyen az állt újságból kivágott betűkkel: József Attila gyilkosa..”

Szántó Juditra egy írótárs (Remenyik Zsigmond) egyenesen átkokat szórt a költő halála után: „A nő, aki hosszú éveken át rombolta nagy költőtársunk tudatát, kicsinyítette hitét, aki őt nyilvánosság előtt… sokszor megalázta, legyen magtalan, kódorogjon utcákon a festéktől megkopott hajjal vagy megkopaszodva, ocsmány szájából kihullott fogakkal, szavának eddig is kétes hitelét végleg elveszítve, kifolyt két gonosz szemével.”

Vágó Mártának is szemére vetették, hogy József Attila azután csúszott szét végleg, miután ő másodszor is visszautasította házassági ajánlatát: “Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én – írta a költőnek szakító levelében –, de mivel csak két évvel vagy fiatalabb nálam, nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted!”

József Attila egész életében ordítva és toporzékolva követelte a szeretetet a nőktől, azt, amit a Mamától nem kapott meg. Szántó Judit, aki hat évig élt együtt a költővel, hat öngyilkossági kísérletéről számol be ez alatt az idő alatt. Két alkalommal Attila éjjel kinyitotta a gázcsapot, hogy mindketten meghaljanak. Gyömrői Judit vőlegényének boxerrel ment neki, az analitikusnőt késsel próbálta szeretetre kényszeríteni. Ha ilyesmiről hallunk a hírekben, elborzadunk: micsoda emberek vannak! Csakhogy ez az ember közben a magyar irodalom legszebb, legmélyebb verseit írta meg. Az élet furcsa, perverz csodája, hogy a nyomorból néha – elképesztően ritkán – szépség születik.

Mások nem a nőket, hanem a pszichoanalízist okolták József Attila korai haláláért. Úgy vélték, az analízis során Attila olyan traumákkal szembesült, amelyeknek feldolgozására nem volt képes, ezért a terápia csak rontott az állapotán. Ő maga azonban így vallott erről Vágó Mártának élete utolsó évében: „A nagy verseim sohasem jöttek volna létre, ha az analízisben nem értettem volna meg a gyerekkori dolgok összefüggését a későbbiekkel. Ott oldódtak fel az elfojtott mondanivalók.” Úgy vélték, az analízis során Attila olyan traumákkal szembesült, amelyeknek feldolgozására nem volt képes, ezért a terápia csak rontott az állapotán. Ő maga azonban így vallott erről Vágó Mártának élete utolsó évében: „A nagy verseim sohasem jöttek volna létre, ha az analízisben nem értettem volna meg a gyerekkori dolgok összefüggését a későbbiekkel. Ott oldódtak fel az elfojtott mondanivalók.”

Vágó Márta is írt könyvet a költőről, s abban azt állítja, hogy talán valamikor 1936. novemberében vagy decemberében – pótolva azt, ami ifjúságuk idején végül is elmaradt – József Attiláé lett. Ennek az állításnak nincs sok hitele (talán az Elmaradt ölelés c. vers is ezt erősíheti), egyszerűen ha azt az időszakot nézzük, Vágó Márta sehova nem fért bele az általa megjelölt időszakba (akkor József Attila a pszichológusnőért akart gyilkolni, illetve egyenesen magát Gyömrői Editet, ennek elmaradása és az utána következő nagy beszélgetés után írta a Nagyon fájt). Ha akkoriban szorosabb kapcsolat lett volna köztünk, mint állítja, bizonyára lement volna Szárszóra József Attila temetésére.

 A szociáldemokrata párt (politikai okokból is vagy elsősorban azokból) 1942 májusában a holtestet exhumáltatta, Budapest székesfőváros pedig díszsírhelyet adott az akkor már elismert költőnek, és szakadó esőben másodszor is eltemették. (A temetésen ott volt Radnóti Miklós is).

De ez sem bizonyult végső nyughelynek. Az „özvegy” (Szántó Judit legalábbis annak tartotta magát és úgy is kezelték azokban az években) engedélyével a földi maradványokat ismét kiásták és 1959. március 29-én áttemették a munkásmozgalmi panteon sírkertjébe. (1963. április 25-én bekövetkezett halála után Szántó Judit ugyanitt kapott helyet).

József Attila számára  azonban még ez a nyughely sem volt az utolsó: a család 1994. május 17-én átvitette a koporsót a mama sírjába, ahol Jolán és Makai Péter is nyugszik (és az időközben, 102. életévében meghalt József Etelkát is ide temették).

Ha minden igaz ezen a nyugtalan magyar földön, amelynek halhatatlan költője lett, ez már valóban végső nyughelye. A századik születésnapon igyekeztek méltó sírhelyet kialakítani a József család számára, de kevés volt a pénz, így csak a halála évfordulójára sikerült hellyel-közzel a tervet megvalósítani.

Attila haláláról Radnóti Miklós így nyilatkozott: „Ilyen természetes halált csak egy költő halt még a magyar irodalomban, Petőfi Sándor […] Nem bírta volna elviselni azt, ami utána következett. Attila sem.”

Akik szeretik József Attilát és a költészetét, soha nem gyászolják, mindig úgy beszélnek róla, mintha itt élne velünk: kedvesen, okosan és figyelmeztetőn. 

A költő halála után Flóra  tehát Illyés Gyula felesége lett, 44 évig éltek együtt, ám Illyés egyetlen Flóra-verset sem írt, ahogy naplójában lejegyezte: „A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök. Nincs olyan emberi vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.” 

Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor” (József Attila: (Drága barátaim…),
 1937. nov.

Kivételes zsenije volt a magyar irodalomnak, a nyomor, a fizikai és lelki szenvedés poklait megjárva páratlan életművet hozott létre, egyetemes érvényű költészetet teremtett. Mindent tudott a poézisről, csodálatos kreativitással és biztos kézzel bánt a műfajokkal és a versformákkal, az ősi lírai hagyományokat mesterien ötvözte a modern törekvésekkel. A Szép Szó emlékszámában barátja, Fejtő Ferenc így írt róla: “Az egyetlen volt Adyék generációja után, akinek megadatott a tökéletesség képessége, s akinek nem néhány verse, hanem egész műve megérdemli az örökkévalóságot.”

Az európai kultúra természetesnek tartja, hogy a nagy művészet szenvedésből születik. Számunkra a teljesítmény nagyobb érték, mint az emberi élet. József Attila verseit olvasva az ember hajlamos úgy érezni, hogy ezért megérte pokolra menni. És közben elfelejtjük, hogy az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozott a szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől, amelyeket félt megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna, ha szerették volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek, s akit ezenkívül azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. (Szabad ötletek jegyzéke)

 

Csak halála után kezdődött igazi ismertsége, általános közönségsikere. Utolsó verse szinte a búcsúzás hangján szólal meg: Ime, hát megleltem hazámat (1937. november, részlet):

 

„Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet…”

[…]

„Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”

Halála után egy évvel posztumusz Baumgarten-díjat nyert, 1948-ban pedig életművét Kossuth-díjjal tüntették ki. Az ő emlékére születésnapja a költészet napja Magyarországon, a 2005-ös évet, születésének századik évfordulóját József Attila-emlékévneknyilvánították, emlékét többek között a róla elnevezett díj is őrzi, amelyet kiemelkedő irodalmi teljesítményért adományoznak évente.

———————————————————–

TestvéreJózsef Jolán,   az édes  mostoha

a józsefa

Testvére,  József  Etelka

Férjeik:      Makai Ödön

UnoköccseMakai Péter

Unokahúga, Makai  Zsuzsa

——————————————————-

Alkotói portréja

Kortársai     Attiláról   /  versek

2014 :   Élet és halálképek 77 év multán József Attiláról

2015:  110 évvel ezelőtt született az egyik legnagyobb magyar költő

Kosztolányiék József Attiláról

a Jozsefatilla
 
 ——————————————————-
  Lullaby  ( Altató )

The sky’s blue eyes are falling shut,
shut, too, the house’s many eyes;
fields sleep beneath their coverlet –
so go to sleep now, little Blaise.

Ants rest their heads upon their knees,
the drowsy. wasps are in a daze,
their business and buzzing cease –
so go to sleep now, little Blaise.

The streetcar snores, its rumbling
dozes, forgetful of the days,
but rings its dream-bell, ding-a-ling –
so go to sleep now, little Blaise.

Asleep the jacket on the chair,
its torn sleeve dozes where it lies,
this day no further will it tear –
so go to sleep now, little Blaise.

The whistle snoozes, and the ball,
the woods and picnic holidays,
the favourite choccie-bar, and all –
so go to sleep now, little Blaise.

Distance, glass marble of the skies,
you will achieve in all your ways,
you’ll be a giant; close your eyes –
and go to sleep now, little Blaise.

A soldier, fireman, you will be!
shepherd, you’ll lead wild game to graze!
Mummy herself drifts off, just see –
so go to sleep now, little Blaise.

http://www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20160408-jozsef-attila-kolteszet-napja.html

 Pomogáts  :   http://nepszava.hu/cikk/1093846

„Ne rántson el a semmi sodra”

 

JA32 – FÉNYES ÉS SÖTÉT, diptichonok József Attila tiszteletére