Archívum
Van itt néhány sajtó megjelenés, lehet csemegézni!
A Mama, vagyis Pőcze Borbála otthon szülte meg túlhordott, 5-5 kilós magzatát.
A szülés következményeivel az irodalomtörténészek nem nagyon foglalkoztak. Én, amikor írtam a Fogadj szívedbe című regényemet, több nőgyógyász szaktekintéllyel értekeztem, hogy milyen következményekkel járhatott a magzatra és a szülő nőre ez a 24 órás iszonyatos vajúdás. Mert „a csecsemő is szenvedi, ha szül a nő”. Hát még a nő, akit egy ilyen szülés után, ha kórházban hozza világra gyermekét, már akkor is elláttak, vagyis összevarrták a megrepedezett hüvelyt, és a több helyen is szakadt gátat. Mivel anyagi okok miatt a mama otthon szült (s később nem volt pénz egy helyreállító műtétre), alkalmatlanná volt a szexuális életre. Márpedig a szapora szülésekből és Jolán óvatos visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a papa nagy étvágyú „félig magyar, félig román vagy tán egészen az” férfi volt.
Jolán az öccse megszületése utáni időt igyekszik kicsit hamvasra festeni, pedig bizonyára komoly veszekedések, viták lehettek a házastársak között, s Áronnak megvolt az oka rá, hogy máshol keresse a testi kielégülést, miközben a szappanfőző segédi keresményből eltartotta ötöd magát. De úgy látszik, számot vetett azzal, hogy a feleségénél nem lelhet többé ágybéli örömökre, s bizonyára készült arra, hogy lelépjen. Társat is talált ehhez, így aztán némi tájékozódás után 1908 június 30-án este nem ment haza, és aztán soha többé. „Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz”. Már a híres első sor is kétséges, hiszen tudjuk, hogy a mindig ideges és agyonhajszolt mama gyakran gyepálta ivadékait, különösen az eleven, sok gonddal járó Attilát. A papa szájából csak a költő legenda-költése érthette ki szépként az igazat. A papa valójában egy igen link alak lehetett. És lássuk be, ebből valamennyit örökölt, Etuson kívül, a leszármazottak maradéka. Hogy csak egy-két apróságot említsek: Jolán igen gyorsan úrinővé vedlett, osztrák fürdőhelyekre járt, pasizott és komoly tételekben kártyázott és veszített, közben pedig, hogy el ne veszítse a pénzes bukszát, dr. Makai Ödönt, biztonságképpen befektette mellé húgát, Etust.
Ez már akkoriban történhetett, amikor Attila a párizsi híres egyetemen tanult. Az említett helyzetet abból is gondolhatni, hogy a tanév végén Makai kiküldte Attilához Etust, ami nem volt olcsó mulatság, és a testvérek Dél-Franciaországban nyaraltak egy hónapot. A hazaindulás előtt Makai pénzt küldött nekik vonatjegyre. Attila pedig mindkettejük útiköltségét eljátszotta egy kaszinóban. Nagy balhé lett ebből otthon. Makai dühében először csak Etusnak, a kedvesének küldött pénzt, és néhány nap múlva, Jolán ösztökélésére, Attilának is. Mint említettem, Jolán kártyafüggő volt, s tegyük hozzá, hogy Attila is jó néhány alkalommal elkártyázta azt a kis pénzt, ami éppen a zsebében volt.
De térjünk vissza a papa eltűnésére. A mama elég gyorsan rájöhetett, hogy hova lett szeretett ura. Vagyis hogy nem Amerikába ment, hanem kisebb kitérők után a romániai Craiovába. A mama tudta, hogy hiába írna ő bármilyen megindító levelet hites ura után, az nem mozdulna. Így aztán 1909 nyarán nagy manővert eszelt ki. Fényképet csináltatott magáról és a három gyerekről, és a szülőfalujában nyaraló Jolánt bízta meg a célirányos szöveg megírásával és a fénykép postázásával. A papa szabadszállási sógora címén válaszolt is egy képmutató levélben Jolánnak (megadva pontos címét), amelyben egy szóval sem említette a mamát, illetve nem adott semmilyen magyarázatot mocskos kis lelépésére.
Tudjuk, hogy Jolán dr. Makai ügyvéd felesége lett, és a Lovag utcába oda könyörögte a testvéreit is. Attila, hogy ne legyen útban, Makóra került az internátusba, Makai pedig kerestette a papát, aki ekkor már Temesváron élt. A hivatalos keresés során rá is akadtak József Áronra, aki így nyomot kapott, és szintén hivatalos eljárásban válni akart a mamától, s ennek során kiderült számára, hogy ő már özvegy, és meg is házasodott. A keresés eredménye ismert volt a családban, hiszen egy nyomozó is járt a Lovag utcában, hogy tisztázza a dolgokat. Kizárt dolog, hogy a tényeket (miért tették volna?) elhallgatták Attila előtt. És dokumentum is van, hogy Attila tudta, hol lehet az apja, de azt egészen biztosan, hogy: él. A Szabad-ötletek jegyzékének első részét 1936. május 22-én írta (mint megjegyezte: Gyömrői és egy, a Japán Kávéházban eltöltött komplett reggeli után. Akkoriban egy komplett reggeli a Japánban annyiba került, hogy a pénzből két hétig vehetett volna a hentesnél friss tepertőt lágy kenyérrel. De ő ragaszkodott ahhoz, hogy ne szegény ember módjára étkezzék). Tehát nem igaz az az állítás, hogy Jolán csak néhány nappal apja 1937. november 20-án bekövetkezett halála előtt mondta meg Attilának, hogy a papa nem Amerikában van, hanem nem is olyan messze, Temesváron. József Attila azt írta: az igazat mondd, ne csak a valódit. Híres versét, amelyben arról szól, hogy apja kitántorgott Amerikába, 1937 júniusában írta, miközben pontosan tudta, hogy ez nem így van. De a legendához Amerika sokkal jobban passzolt, mint a nyomorúságos temesvári viskó, ahol apja paralízises fiú-gyermekével, és kifejezetten ronda második feleségével élt.
És volt Attilának más csúnya húzása ia, amit szintén nem nagyon szokott értelmezgetni az irodalomtörténet. Közismert, hogy dr. Makai Ödön sokat megtett Attiláért és az egész családjáért. 1937 elején Attila bent volt a Siestában. Komoly ápolást nem kaphatott, hiszen naponta kijárt a szanatóriumból, sőt, szerepelt Németh Andorral együtt a Cobden szövetségben is, akkor írta az Ars poetikát. Már 1936 végén agyvérzést kapott Makai, s 1937. február 16-án meghalt. Etus a három kisgyerek és a családi anyagi körülmények gondját, a temetés szervezésével együtt Jolánnal intézte. Jolán, mielőtt leutazott Hódmezővásárhelyre, megkereste Attilát a Siestában, és könyörgött neki, hogy legyen Etus segítségére, és feltétlen menjen le sógora temetésére. Attila nem ment le. Lehet, hogy ezt indokolta Jolánnak, de Jolán az öccséről írott könyvben, a sok-sok egyéb szerecsenmosdatás mellett, ezt nem írja meg. (Nagy sikerű, alap-dokumentumként kezelt könyvében egyébként igen sokat lódít, s legalább annyit elhallgat). Attila mély felelősség-tudattal megáldott ember volt. Érthetetlen és magyarázhatatlan tehát, hogy miért nem adta meg a végtisztességet annak, aki ezt, a saját karrierjét feláldozva, nagyon megérdemelte volna mindazért, amit a József-családért tett.
Sok mindent lehetne még említeni és felsorolni, de a korszakos zseniket ne húzzuk le magunk mellé. Attila az életművével együtt nagyon gondosan építette a saját legendáját, ezernyi más ügyben és apróságban is. Ő is ember volt, és ő is hibázott olykor, de mindez azért nem nagyon érdekel bennünket, az utókort, mert ezek a kis hibák az emberi gyarlóságok világába tartoznak, és József Attila költészete és emberi nagysága, valamint önkéntes tragikus halála felülír minden egyebet.
Asperján György
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/
