Archívum

Itt érdekes cikkek és képek között tallózhat.

A világszerte legismertebb magyar vállalat alapítóját svájci utazása előtt a gyár udvarán sírva búcsúztatták alkalmazottai. A gyárigazgató nem először utazott Svájcba, ezúttal azonban nem szokványos utazásra készült. 1944 nyarán a 71 éves Richter Gedeon csak néhány hónapja léphetett be újra a saját gyára területére, korábban ezt is megtiltották neki. Vezérigazgatói tisztségéről évekkel korábban le kellett köszönnie, s csak sokára kapott engedélyt, hogy díjazás nélküli tanácsadóként bejárhasson az általa alapított gyárba. A zsidótörvényeket végrehajtató hivatalok ekkorra jöhettek rá, hogy Richter szaktudása nélkül elapadna Magyarország legfontosabb exportbevétele. Talán azt is tudták, hogy a világhírű kutató-vegyész és üzletember a legkilátástalanabb személyes helyzetében is mindent meg fog tenni, hogy a gyógyszergyár sikerrel üzemeljen. Barátai évek óta próbálták rábeszélni, hogy emigráljon, és Svájcból vezesse cégbirodalmát. Újra és újra nemet mondott, nem tudott a hazája és a gyára nélkül élni. 1944 júniusában végül elfogadta a Vöröskereszttől szerzett svájci menlevelet, így búcsúzni ment a kőbányai gyárba. A cég vezetői és munkásai ugyan megkönnyezték távozását, mégis fellélegeztek, hogy a rajongva szeretett „Richter úr” biztonságba kerül. Néhány hét múlva megdöbbenéssel látták, hogy az alapító – kopott kabátján sárga csillaggal – ismét belép a gyár kapuján. „Nem lehetett hálókocsijegyet kapni Bernbe, mégsem tehetem ki ilyesminek a feleségem” – magyarázta szomorkás mosollyal. A Kalmopyrin és sok más gyógyszer atyja nem sokkal később zokszó nélkül hagyta el az otthonát is, majd hetek múlva, 1944. december 30-án emelt fővel lépdelt a Duna-partra induló menetben is.

Richter Gedeon kereskedő ősei Csehországból vándoroltak a Podmaniczky-család magyarországi birtokaira. Szülei már jókora saját földbirtokkal rendelkeztek a Heves vármegyei Ecséden. Minden bizonnyal az 1872-ben született Gedeon is gazdálkodásból élt volna, ha élete nem egy tragédiával kezdődik. Édesanyja belehalt a szülés szövődményeibe, apját pedig egy évvel később vitte el a kolerajárvány. Az öt árvát az anyai nagyszülők vették magukhoz Gyöngyösön. Noha tekintélyes vagyont örököltek, felnőtt korukig ehhez nem férhettek hozzá, úgyhogy szerény körülmények között nőttek fel. A zsidó család elmagyarosodását mutatja, hogy az elemi iskola után Gedeont a jó hírű ferences gimnáziumba íratták a nagyszülei. Bizonyítványai tanúsága szerint nem volt különösebben jó tanuló, annál lelkesebben látogatta az iskola könyvtárát, ahol az egészségügyi könyveket bújta. A téma gyakorlati oldala is izgatta: 15 évesen kisegítő munkát vállalt egy gyöngyösi patikában.

Érettségi után a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerész-gyakornoki bizonyítványt, majd beiratkozott a budapesti egyetem orvostudományi karára. 1895-ban okleveles gyógyszerészként még két év gyakorlatra volt szüksége ahhoz, hogy saját patikát nyithasson. A gyógyszerész szakma ebben az időszakban óriási változáson ment keresztül. A század végére vált általánossá, hogy minden nagyobbacska településen üzemelt patika, a patikus pedig megbecsült értelmiségi tagja lett a helyi közösségnek. Gyógyszergyárak egész Európában alig akadtak, többnyire a gyógyszerészek készítették a különböző tablettákat és szérumokat. Mindenkinek megvolt a maga titkos receptúrája, amit egy ambiciózus segéd eltanulhatott tőle. Richter a legjobb akart lenni a szakmájában, két év magyarországi tanulás után még négy évet töltött patikus-segédként Németország, Anglia, Franciaország és Itália több városában. 1901-ben, kora egyik legképzettebb gyógyszerészeként úgy tért vissza a hazájába, hogy öt nyelven beszélt és olvasott.

A sovány, korán kopaszodó fiatalember, aki a kor divatja szerint bajuszt is növesztett, már-már túlkorosnak számított, amikor úgy döntött, hogy öröksége maradékából kis patikát vásárol a külvárosinak számító Üllői úton. A Sashoz címzett gyógyszerárudára a pincében található kis vegyészeti labor miatt esett a választása. 1902. január 12-én kapta meg az engedélyt; ezt a dátumot tekinthetjük a Richter Gyógyszergyár vagy akár a magyar gyógyszergyártás születésnapjának. Richter Gedeon pontosan tudta, hogy milyen kísérleteket akar elvégezni az alagsori laborban: külföldi útjain egy új gyógymód, az „organoterápia” keltette fel érdeklődését, azaz az „emberek gyógyítása állati nedvekkel”. A belső elválasztású mirigyek és a hormonok működését világszerte akkor ismerte meg a tudomány, de nagy mennyiségben gyógyszert készíteni belőlük senkinek sem jutott eszébe, Richtert kivéve. Az adrenalint például 1901-ben izolálta a mellékvese hormonjából egy japán tudós, de az első vérnyomásemelő hatású adrenalin-készítményt, a Tonogent 1902-ben a Sas patika pincéjében kezdték el gyártani. Minden egyes új termékének latin neve után a Richter szó is szerepelt: az alapító bízott benne, hogy saját neve hamarosan a vásárlók bizalmának garanciája lesz. Egyszerre volt a nemzetközi tudományos kutatásokat naprakészen ismerő tudós és az igényeket villámgyorsan felmérő üzletember.

 

a Richter Gedeon

 

Csak első szakmai sikerei után érezte úgy, hogy a magánéletben is építkezni kezdhet. A Gyógyszerészeti Közlöny 1902 februárjában örömmel adta hírül, hogy „Richter Gedeon kartársunk, a Sashoz címzett budapest-üllői úti gyógyszertár új tulajdonosa jegyet váltott Winkler Annuska kisasszonnyal, Winkler Bernát szegedi gyáros leányával”. Nina– ahogy a családban hívták – több mint négy évtizeden át volt Richter hűséges és ragaszkodó társa. 1903-ban megszületett a házaspár egyetlen gyermeke, László is. Néhány év alatt akkora lett a kereslet a patika újfajta gyógyszerei iránt, hogy az alagsori laboratórium nem tudta kielégíteni az igényeket. 1906-ban Richter telket vásárolt Kőbányán, és egy év alatt kisebb, manufaktúra-szerű gyárépületet emelt rajta. Kőbánya abszolút külterületnek számított, de a sörgyárnak és más üzemeknek köszönhetően munkaerő is volt a közelben: a gyári munkások feleségei. Richter innentől egész életében 80 százalékban női munkásokat alkalmazott. A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár vagy a „patikagyár”, ahogy a környékbeliek nevezték, 1907 szeptemberében kezdte meg a termelést. Az alapítónak ezután is a labor volt a mindene, nem volt nap, hogy személyesen ne vett volna részt a legújabb kutatásokban. Ő állította elő elsőként a szülési fájdalmak csökkentésére szolgáló oxitocint, amely a gyár egyik első nemzetközi sikerterméke lett. 1911-ben a Bayer gyógyszergyár népszerű Aszpirinjét fejlesztette tovább, ám a Richter-féle Kalmopyrinnek versenytársánál jóval kevesebb mellékhatása volt. Az ehhez hasonló piaci sikerekhez rendkívül felkészült szakember gárdára volt szüksége. Német, olasz, francia és angol vegyészmérnök is dolgozott Richternek, aki mindenkivel annak anyanyelvén beszélt. A gyárigazgató modern szemléletű alkotóközösséget épített, ahol mindenki ismerte a másik munkáját is. A vezetőség, a kutatók és a mérnökök mindennap közös ebédlőasztalnál beszélték meg a problémákat, a kétkezi dolgozók pedig képzéseken vehettek részt, és mindannyian a korban szokásosnál jóval nagyobb fizetést vihettek haza.

A világháború kitörése után Richter felismerte, hogy a hadi kórházaknak fertőtlenítő szerre lesz szükségük, méghozzá nagy mennyiségben. Hyperol nevű készítménye szilárd halmazállapota miatt könnyen szállítható volt, így a honvédség rengeteget rendelt belőle, s hamarosan a katonai alapfelszerelés tartozéka lett. A hasonló innovációk miatt a gyár a háborús években is töretlenül fejlődött, Richtert mégsem lehet konjunktúralovagnak nevezni. Sajátos felfogása volt az üzleti tisztességről: amikor a háború miatt néhány konkurens külföldi termék nem jutott el a magyar patikákba, ő is visszafogta a gyártást. Amikor megkérdezték, miért nem él a kínálkozó helyzettel, annyit mondott: „méltatlannak tartom olyan piacon versenyezni, ahol nincsenek ellenfelek.”

A világháború végére a Richter Vegyészeti Gyár számított Közép-Európa legnagyobb gyógyszerészeti vállalkozásának, legfőbb konkurensei a német gyárak voltak. A politika 1919-ben szakította meg először a cég fejlődését. A Tanácsköztársaság idején a gyárat a hatalom kisajátította, élére pedig politikai komisszárt neveztek ki. Richter Gedeon mindent megtett, hogy az üzem tényleges átadását késleltesse, ezért egy népbiztos beidéztette, és felszólította az együttműködésre. Szavának verőlegények adtak nagyobb nyomatékot. Richternek életében először el kellett hagynia a gyárát, a kommün bukásáig apósánál bujkált Szegeden. Trianon a kőbányai gyárnak is csapást jelentett: a cég elveszítette hazai piacának felét. Richter tudta, hogy a megmaradás garanciája a külföldi terjeszkedés. Ez nem volt egyszerű feladat: a háború után a magyar termékeket Európa számos államában embargóval sújtották. A gyártulajdonos válaszul a tengeren túl is megvetette a lábát. Tíz év alatt 50 Richter-képviselet vagy leányvállalat nyílt öt kontinensen, köztük Indiában, Mexikóban, a Fülöp-szigeteken és Kínában is, ahol a cég állandó raktárat tartott fenn, hogy gyorsabban szállíthasson mint az angol konkurencia. Az RG monogram egy évtized alatt a világ minden táján ismert márkajelzéssé vált. És a vagyon csak növekedett: 1923-tól 1938-ig, az utolsó békeévig az immár részvénytársaságként működő cég tőkéje három és félszeresére, nyeresége tizenhatszorosára nőtt.

Mindebből nem sok látszott a tulajdonos életmódján. Richter Gedeon milliomosként is minden nap háromnegyed hétre érkezett Kőbányára, magára öltötte barna lódenköpenyét és egy pörge kalapot, majd személyesen járta körbe az üzemet a kazánháztól a laboratóriumig. Mivel elsőként érkezett, a kapuban fogadta a munkából elkéső alkalmazottakat. Kétkezi munkásait is mind ismerte, megbízott bennük. A gyár volt az egyetlen szenvedélye, nem járt el társaságba, még csak színházba sem. Családja jól élt Belgrád rakparti lakásukban, de messze nem olyan luxusban, amit megengedhettek volna maguknak. Pedig ekkor már a politika is elismerte a gyáros eredményeit: 1929 januárjában Horthy Miklós kormányfőtanácsossá nevezte ki, s innentől a „méltóságos úr” megszólítás dukált neki. Az adománylevél szerint nem gyógyszerészként, hanem a „közgazdaság terén kifejtett tevékenységéért” kapta a kitüntetést, s nem is véletlenül. Magyarország költségvetési mérlegét érezhetően javította, hogy a Richter Gyár fellendítette az exportot, és keményvalutát hozott be az országba. A gyártulajdonos úgy gondolta, teljesítményének elismerése egyben származásának elfogadását is jelenti, így büszke volt kitüntetésére.

Tévedett. Hiába kapta a gyár sorban a legnagyobb nemzetközi elismeréseket, és hiába volt működése nélkülözhetetlen a magyar gazdaságnak, a tulajdonos zsidósága egyre inkább hátrányt jelentett. Richter először „jó származású” embereket, köztük nyugalmazott minisztert, főispánt, altábornagyot hívott meg az igazgatóságba, akiktől azt remélte, hogy könnyebben eljárnak majd a vállalat érdekében. Ez csak ideig-óráig, a zsidótörvények bevezetéséig jelentett segítséget. Bár 1939 márciusában Richter maga is áttért a protestáns hitre, a gazdasági korlátozó törvények alól nem kapott felmentést. „Megromlott egészségi állapota miatt” lemondott igazgatósági elnöki tisztéről, csak igazgatósági tagságát tartotta meg, és több kulcsemberétől is meg kellett válnia. Bár Teleki Pál miniszterelnöknél kérvényezte, hogy a gyár zavartalan működésének érdekében ő maradhasson a cég vezérigazgatója, 1941-ben erről a posztjáról is le kellett köszönnie. Munkatársai kidolgozták a túlélés útját: úgy tervezték, hogy Portugáliában alapítanak egy Richter leányvállalatot, amelynek éléről továbbra is az alapító felügyelhette volna a cégcsoportot. Richter Gedeon gondolkodott az ötleten, de végül elvetette, mert a távolból nem tudta volna hatékonyan irányítani a napi működést. Más zsidó nagytőkésekhez hasonlóan megtehette volna, hogy a cég tőkéjének nagy részét külföldre menekíti, de ő erre sem volt hajlandó. A munkába temetkezett, s nem is eredménytelenül. 1941-ben a gyár alaptőkéjét fel kellett emelni, új épületeket húztak fel a Gyömrői úton, hogy ki tudják elégíteni a megrendelők igényeit. A háborús években 30 új terméket szabadalmaztattak, s összességében két és félszeresére nőtt a Richter Rt. termelése, ami óriási bevételt hozott az államnak is.

Az állam a maga módján hálálta meg a sikert: 1942-ben megszüntették Richter Gedeon munkaviszonyát, majd kitiltották a gyárából. Az igazgatóság élén ekkor már Richter árjának minősülő menye állt, és a tagok többsége is keresztény volt. Ők írtak kérvényt a kormánynak, hogy az alapító legalább díjazás nélküli szakértőként vehessen részt a vállalat munkájában. Mivel a bevételekre égető szükség volt, a pénzügyi tárca meg is adta az engedélyt, ám egy másik állami szerv feljelentést tett három igazgató ellen, akik lehetővé tették, hogy Richter „igazgatósági tagságát meghaladó jogkörrel dolgozzon a vállalatnál.” A vita közel két évig tartott, s ez alatt a gyár menedzsmentje esténként Richter otthoni dolgozószobájában gyűlt össze, hiszen rajta kívül senki nem látta át egészében a multinacionális cégbirodalmat. A külvilág is őt tartotta a vállalat tényleges vezetőjének: amikor a Richter Rt. 1943-ban gyógyszersegélyt ajánlott fel a Vöröskeresztnek, Angelo Rota pápai nuncius demonstratív módon Richter Gedeont látogatta meg, és a pápa nevében személyesen neki mondott köszönetet. Persze akkor már ez sem számított.

Sokan tették fel a kérdést utólag: Vajon Richter átlátta-e személyes helyzetét, képes volt-e felmérni, hogy életveszélyben van. Minden valószínűség szerint igen. Intézkedett, hogy a vöröskeresztes menlevelet adják oda egy fiatalembernek, s a német megszállás előtti utolsó pillanatban Románián keresztül még a fiát is sikerült kimenekítenie az országból. Jelen volt akkor is, amikor a cégvezetés ezért megkapta a kormánybizottság által írt hivatalos felszólítást, amely szerint „az elszökött Richter Lászlónak mondjanak fel”. Bár munkakedve, energiája nem csökkent, a visszaemlékezések szerint Richter Gedeon zárkózottá és komorrá vált. A gyárba az utolsó pillanatig, sárga csillaggal a kabátján is bejárt, egészen addig, amíg 1944 őszén egy katonai parancsnok át nem vette a hadiüzemmé minősített gyár vezetését. Még ekkor is a vállalat sorsáért aggódott, az foglalkoztatta, mi lesz, ha a katonai vezetés nem képes fizetést adni a dolgozóknak. Nem tudni, értesült-e arról, hogy amikor a nyilasok elrendelték a gyár leszerelését és nyugatra menekítését, miként álltak ellen és szabotálták az alkalmazottak az értelmetlen parancsot.

Akkor a Richter házaspár már rokonoknál bujkált a Munkácsy utcában, majd Raoul Wallenberg menlevele segítségével beköltöztek egy svéd követség oltalma alatt álló Katona József utcai bérház aprócska szobájába. 1944. december 30-án ide jöttek értük a nyilasok. A lakókat igazoltatás ürügyén sorba állították, és az Andrássy út 60. alatti pártszékházhoz terelték. Itt elvették tőlük értékeiket és papírjaikat, majd menetoszlopokba sorakoztatták őket, külön a nőket és a férfiakat. Richter odalépett a feleségéhez, megölelte, és beállt a férfiak sorába. Alsóneműre vetkőztették és társaival együtt a Duna-partra terelték. Nem messze egykori lakásától lőtték a folyóba.

A nők menetoszlopát – talán egy légiriadó miatt – végül elengedték, Richter Gedeonné megmenekült. Egy darabig Szegeden bujkált, majd kijutott Olaszországba, ahol a külvilággal minden kapcsolatot elutasítva egy luganoi szanatóriumban fejezte be életét. Férje halála után két nappal, 1945. január 2-án az oroszok elfoglalták a Richter Gyárat, a mozdítható felszerelést elvitték. Soha semmi nem került vissza a Richter-család tulajdonába. Richter László Amerikába, majd Svájcba került, innen próbálta feltámasztani az egykori leányvállalatokat. Nem sok sikerrel. A magyar cég belga leányvállalata például önállósította magát, belőlük nőtt ki a világ egyik legnagyobb gyógyszercége, a Janssen. A valaha volt legnagyobb magyar tulajdonú multinacionális vállalat alapítója nélkül darabjaira hullott. Az RG monogram azonban ma is világszerte hirdeti az egykori árva fiú tehetségét és akaraterejét.

 
 

Alkategóriák