Fővárosi Bíróság
19. P. 27.339/2003./12.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
A Fővárosi Bíróság
a dr. M. É. ügyvéd által képviselt
G.V-lakos felperesnek
a Strasser Tibor ügyvéd (1132. Budapest, Csanády u. 21. fsz.l.) által képviselt
S.R. Kft.  alperes ellen
 személyiségi jog megsértése miatt indított perében meghozta a következő
ÍTÉLETET
A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy az általa kiadott F.V. Magazin 2003. áprilisi számának címlapján a felperest ábrázoló felvételt közöltek a felperes hozzájárulása nélkül megsértette a felperes képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait.
A bíróság az alperest eltiltja a további jogsértéstől.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy a per tárgyát képező fénykép negatívját adja ki a felperesnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000.-Ft, azaz (ötszáz-ezer) forint tőkét és ennek 2003. április 30. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatát és 40.000.-Ft, azaz (negyven-ezer) forint perköltséget.
Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasítja.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 60.000.-Ft, azaz (hatvan-ezer) forint illetékből a felperes 20.000.-Ft, azaz (húszezer) forintot, az alperes pedig 40.000.-Ft, azaz (negyvenezer) forintot köteles a Magyar Államnak megfizetni, külön felhívásra.
Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, melyet ennél a bíróságnál kell 3 példányban előterjeszteni.
A fellebbezési határidő lejárta előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül bírálja el.
Ha a fellebbezés csak a perköltség nagyságára vagy viselésére, a teljesítési határidőre, a kamatfizetési kötelezettségre, a kamat mértékére vagy az állam által előlegezett költség viselésére vonatkozik, illetőleg ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, bármelyik fél kérheti, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.
INDOKOLÁS
A felperes művészi felvételek elkészítéséhez több esetben állt modellt. CsP  főiskolai tanár művészi fotófelvételek készítésével is foglalkozik. A felperes és Cs.P 2001-ben ismerkedett meg. Cs.P elmondta felperesnek, hogy egyebek mellett művészi táncfotók készítésével is foglalkozik. Ő megtekintette a felperes által neki átadott korábbi felvételeket és azt kérte a felperestől készíthessen fotókat felperesről. Cs.P kezdeményezésére a felperes hozzájárult ahhoz, hogy a fotóművész 2001-ben róla ruhás és ruha nélküli fotókat készítsen. A fotók elkészítésére a fotós műtermében került sor. A felperes és a fotóművész abban állapodtak meg, hogy a ruha nélküli fotókat a fotós a felperes külön hozzájárulása nélkül nyilvánosan nem használhatja fel. Még 2001-ben Cs.P megkereste a felperest azzal, hogy egy kortárs táncművészeti fotókiállításon művészi felhasználás körében az egyik ruhátlan felvétel megjeleníthető legyen. Ehhez a felperes a hozzájárulását megadta. A fotó a kiállításon látható volt a nagyközönség számára.
Ezt követően az alperes által kiadott F. V. Magazin 2003. áprilisi címlapján a felperes egyik ruhátlan felvétele anélkül jelent meg, hogy ehhez a felperes a külön hozzájárulását megadta volna. A felvételről a felperest többen beazonosították. Ezzel kapcsolatban mind ismeretségi körében, mind pedig családjában magyarázkodásra kényszerült, különböző megjegyzéseket kapott. A felperes úgy ítélte meg, hogy a címlapon történő közlés megsértette a képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait, ezért keresetet nyújtott be a bírósághoz.
A felperes pontosított kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy egyedileg felismerhető képmásának a hozzájárulása nélküli közlésével a F. V. Magazin kiadója megsértette a képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, valamint arra is igényt tartott, hogy az alperes adja ki a felvétel negatívját, negatívjait, továbbá fizessen meg részére 1 millió forint nem vagyoni kártérítést.
Az alperes a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a lap kiadója úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A lap Cs.P fotóművész munkásságát mutatta be és ennek egyik elemeként került megjelenítésre a felperest ábrázoló fénykép. Az alperes egyébként vitatta azt is, hogy a felvétel alapján az árnyképből a felperes személye egyedileg beazonosítható lenne. Az alperes előadta azt is, hogy az alperesi sajtószerv a fotóművész által biztosított anyagból dolgozott, így nem volt köteles külön vizsgálni azt, hogy a fotóművész által átadott felvételek közlése tekintetében van-e valamilyen különös feltétel. Az alperes előadta azt is, hogy a felperes és a fotóművész abban állapodtak meg, hogy a felvételek művészi célra felhasználhatóak, márpedig jelen esetben a felhasználás nem lépett túl a megállapodás körén. A jogalap vitatásán túlmenően az alperes előadta azt is, hogy a felperes nem bizonyította azt, hogy a közléssel okozati összefüggésben érdemben bármilyen kár vagy hátrány érte volna.
A bíróság a felperes keresetét részben alaposnak találta.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Ezen jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk 80. § (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bek. szerint képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges. Az alperes álláspontjára figyelemmel a bíróságnak elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a perbeli fénykép alapján a felperes személye egyértelműen beazonosítható-e vagy sem. A felperes személyes meghallgatása során határozottan állította, hogy a kép alapján felismerhető és ez többek által meg is történt. A tanúként meghallgatott fotóművész, CsP önmagában azt a tényt maga sem vitatta, hogy a perbeli fotó a felperesről készült. A felperes tanúként meghallgatott édesapja, valamint a felperes által meghallgatni kért HA, SA és KÉ tanúk egymástól függetlenül is egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a címlap alapján felperest egyértelműen beazonosították. Mindezen körülményekre figyelemmel a bíróság a beazonosíthatóságot megállapította, figyelemmel arra is, hogy az állandó bírói gyakorlat értelmében a beazonosíthatósághoz az is elegendő, ha az a személyek meghatározott szűkebb körében megvalósul.
A bíróságnak ehhez képest a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy történt-e a képmás közlésével visszaélésnek minősülő cselekmény. Felperes álláspontja az volt, hogy az ilyen formában történő felhasználáshoz mindenképpen kellett volna az ő egyedi hozzájárulása, mert a fotóművésszel abban állapodott meg, hogy a ruha nélküli felvételek esetében csak további egyedi hozzájárulással lehetséges a közlés. Az alperes ezzel szemben előadta azt, hogy a felperes a művészi célú felhasználáshoz hozzájárult és ezt a kört a közlés nem lépte túl, másrészt pedig az alperes lehetőségeit meghaladta annak ellenőrzése, hogy a fotóművész közléséhez képest valóban megtörtént-e a felperesi hozzájárulás. A bíróság az összes körülmény mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a szükséges hozzájárulás meglétének tényét bizonyítani nem tudta. A bíróság szerint érdemben nem vitatható az, hogy a felperes nem minősül közszereplőnek, vagyis a felvétel nyilvánosságra hozatalához az ő hozzájárulására volt szükség. Az állandó bírói gyakorlat értelmében az is egyértelmű, hogy a hozzájárulásnak nemcsak a felvétel elkészítésére kell szorítkoznia, hanem ki kell terjedni a felhasználás konkrét módjára is. Az is egyértelműen belátható, hogy teljesen más nyilvánosságot jelent az, ha egy fotóművész egy felvételt saját portfoliójában elhelyez, illetve művészi kiállítások során felhasznál, mintha a fotó egy nyilvános terjesztésű lap címlapján jelenik meg. Az alperesnek tehát azt kellett volna bizonyítani, hogy akár szóban, akár írásban, akár ráutaló magatartással a felperes hozzájárult volna a nyilvános közléshez. Az alperes ezzel szemben jelen perben csak azt tudta igazolni a fotóművész tanúkénti meghallgatása során, illetve bizonyos tekintetben a felperes ezzel egybeeső nyilatkozatával, hogy a felperes a művészi célú felhasználáshoz a portfolióban történő elhelyezéshez hozzájárult. Ez a hozzájárulás ugyanakkor nem terjed ki arra a bíróság szerint még hallgatólagosan sem, hogy a felvételt egy nyilvánosan megjelenő újság címlapjára helyezzék el. Ez ugyanis könnyen beláthatóan a nyilvánosság más körét jelenti, mint egy művészi zárt körűnek tekinthető kiállítás. 
A jogsértés megállapíthatósága tekintetében a bíróság szerint érdemben nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy az alperes magatartása mennyiben volt felróható, hiszen személyhez fűződő jogok védelme objektív jellegű. Önmagában az sem igazolja felperes hozzájárulását a felperes tagadásával szemben, ha az Interneten ugyancsak találhatóak felvételek felperesről, akár ruha nélkül is. A bíróság ilyen körülmények között a jogsértést a Ptk 84. § (1) bek. a/ pontja alapján a rendelkező rész szerint megállapította.
Jogkövetkezmények:
A bíróság a korábbiak szerint a jogsértést megállapította. A bíróság a Ptk 84. § (1) bek. b/ pontja alapján az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, amely a jelen esetben a perbeli jogsértés megismétlésének tilalmát jelenti. A bíróság a Ptk 84.§ (1) bek. d/ pontja alapján kötelezte az alperest, hogy a felvételnek a birtokában lévő negatívjait az ítéletben meghatározott határidő alatt adja ki felperes részére.
A felperes ezen túlmenően nem vagyoni kártérítés megítélését is kérte, amelynek mértékét 1.000.000.-Ft-ban kérte meghatározni. (Ptk. 84. § (1) bek. e/ pontja és 355. § (4) bek.). Az Alkotmánybíróság 34/1992.(VI. 1.) AB sz. határozata értelmében á nem vagyoni kártérítés megítélésének nincs akadálya akkor, ha a bíróság a személyhez fűződő jogok megsértését megállapította, mert ez utóbbi önmagában megalapozza a nem vagyoni kártérítés megítélését. A határozat nyomán kialakult bírói gyakorlat ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézménye nem szakítható el a kártérítés általános szabályaitól.
Ez azt jelenti, hogy a jogsértés megállapítása a nem vagyoni kártérítés megítélésének egyik szükséges, de önmagában még nem elégséges feltétele, ahhoz szükség van arra is, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben olyan kár, hátrány keletkezzen, amely csak nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható. A nem vagyoni kártérítés jogintézmények sajátossága ugyanakkor a bírói gyakorlat szerint az, hogy kárként, hátrányként értékelhető a kár bekövetkezésének objektív lehetősége is. Ez azt jelenti, hogy a jogsérelem jellegénéi fogva pontosan meg nem állapítható számú személy alkothatott a felperes személyéről kedvezőtlen értékítéletet. A bíróságnak a jogsértés összes körülményét figyelembe kell venni a kártérítés mértékének megállapításakor, így a cselekmény tárgyi súlyát, a tényleges következményeket és az összegszerűség tekintetében kialakult bírói gyakorlatot is.
A bíróság a jogsértés tárgyi súlyát nem találta kiemelkedőnek, de nem is ítélte azt jelentéktelennek. A bíróság szerint ugyanis a felperesnek az ilyen jellegű felvételek közlése esetében fokozott gondossággal kell eljárnia és mindent meg kell tennie annak tisztázása érdekében, hogy a felvétel közlése minden tekintetben jogszerűnek tekinthető-e vagy sem. A tényleges következmények körében a felperes által meghallgatni kért tanúk vallomását értékelte, amelyek érdemben a bíróság szerint alátámasztották azt, hogy a felperes, legalábbis magyarázkodni kényszerült, mint családja, mint tanulótársai előtt, a felvétel ilyen formában történő megjelenésével kapcsolatban. 
A bíróság mindezek figyelembevételével, tekintettel az összegszerűség vonatkozásában kialakult bírói gyakorlatra is, a nem vagyoni kártérítés összegét 500.000.-Ft-ban állapította meg. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A felperes összességében részlegesen lett pernyertes, ezért a bíróság a perköltség viseléséről a pernyertesség-pervesztesség arányának figyelembevételével a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján határozott.
A felperesi képviselő munkadíja a 8/2003.(111.30.) IM sz. rendelet alapján került megállapításra.
Az alperes kamatfizetési kötelezettsége a Ptk. 301. §-án alapul.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt illeték viseléséről a 6/1986.(VI.26.) IM sz. rendelet 13. § (2) bekezdése alapján rendelkezett a bíróság.
Budapest, 2004. október 7.
dr. P.Á s.k.
tanácselnök


Fővárosi Ítélőtábla
2.Pf.20.021/2005/4.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!
A Fővárosi Ítélőtábla dr. M. É. ügyvéd által képviselt G.V. felperesnek, dr. Strasser Tibor ügyvéd (1132 Budapest, Csanády u. 21. fszt. 1.) által képviselt S.R.. alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2004. október 7. napján meghozott 19.P.27.339/2003/12. számú ítélete ellen az alperes részéről 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő
ítéletet:
A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét helybenhagyja.
Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 15.625 (tizenötezer-hatszázhuszonöt) forint másodfokú perköltséget, valamint a Magyar Államnak külön felhívásra 30.000 (harmincezer) forint le nem rótt fellebbezési illetéket.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás:
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes azzal, hogy az általa kiadott F. V. Magazin 2003. áprilisi számának címlapján a felperest ábrázoló felvételt közöltek a felperes hozzájárulása nélkül, megsértette a felperes képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait.
Kötelezte az alperest, hogy a per tárgyát képező fénykép negatívját adja ki a felperesnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül. 
Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 Ft tőkét és ennek 2003. április 30. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatát és 40.000 Ft perköltséget.
 - 2 -
Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 60.000 Ft illetékről úgy rendelkezett, hogy abból a felperes 20.000 Ft-ot, az alperes 40.000 Ft-ot köteles a Magyar Államnak megfizetni, külön felhívásra.
Indokolásában a Ptk. 75. §-ára, a Ptk. 80. § (l)-(2) bekezdésére hivatkozással azt állapította meg, hogy a felperes kereseti kérelme részben megalapozott.
A felperes személyes előadása, a tanúk egybehangzó nyilatkozata alapján arra az álláspontra jutott, hogy a Fotó Videó Magazin címlapján látható felvétel alapján a felperes beazonosítható és rögzítette azt is, hogy az alperes azt nem tudta igazolni, hogy a felperes - aki nem minősül közszereplőnek - a felvétel nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá. Azt igazolta, hogy a felperes művészi célú felhasználáshoz, portfolióban történő elhelyezéshez járult hozzá, azonban az nem terjed ki a felvételnek egy újság címlapján való nyilvánosságra hozatalra, továbbá az Interneten látható fotók sem igazolják a felperes hozzájárulását.
A Ptk. 84. § (1) bekezdésének a) pontja alapján történő jogsértés megállapításán kívül az elsőfokú bíróság az alperest a Ptk. 84. § (1) bekezdésének b) pontja alapján eltiltotta a jogsértéstől és a d) pontnak megfelelően a felvételek negatívjainak 15 napon belül történő kiadását is elrendelte.
A nem vagyoni kártérítés körében a Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontjára, a Ptk. 355. § (4) bekezdésére, a 34/1992. (VI.  1.) AB határozatra valamint arra hivatkozott, hogy a jogsértés nem jelentéktelen, azonban a felperesnek is nagyobb gondossággal kellett volna eljárnia a felvételek felhasználása tekintetében.
A tanúk vallomása, a jogsértés tárgyi súlya és az összegszerűség vonatkozásában kialakult bírói gyakorlatot értékelve a nem vagyoni kártérítés összegét 500.000 Ft-ban állapította meg az elsőfokú bíróság.
A perköltség viseléséről a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján határozott.
Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan pedig a nem vagyoni kártérítés összegének mérséklését kérte.
Előadta, hogy a fotóművész és a felperes közti megállapodás keretében került sor a fényképfelvétel felhasználására. A fotó korábban kiállításon is szerepelt, így az alperes nem volt abban a helyzetben, hogy kétségessé tegye azt, hogy a fotóművész nem rendelkezik hozzájárulással, ezért az alperes úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Hivatkozott arra is, hogy a nem vagyoni kárigénye megalapozottságát, annak összegszerűségét a felperes nem bizonyította.

A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
Kifejtette, hogy az alperes új tényt a fellebbezésében nem állított, az alperes jogsértést követett el, nem járt el megfelelően és nem kérte a felperes hozzájárulását a felhasználáshoz. Előadta, hogy a felperes és a fotóművész között nem jött létre megállapodás, ennek ellenkezőjét az alperes nem is tudta igazolni.
 Az alperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem keretei között bírálta felül a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján.
A Fővárosi ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetése, döntése is helytálló, azzal a másodfokú bíróság teljes egészében egyetértett.
Az alperes fellebbezése nem tartalmaz olyan bizonyítékokat, hivatkozásokat, amelyeket az elsőfokú bíróság az érdemi határozata meghozatalakor ne vett volna figyelembe.
A Fővárosi ítélőtábla a felperesi fellebbezésben foglaltak alapján azt emeli ki, hogy a képmással való rendelkezési jog kizárólagos, a nyilvánossághozatalhoz való hozzájárulás megadásában, a felhasználáshoz való engedélyezésben az érintett nem korlátozható. így a Ptk. 80. § (l)-(2) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogok megsértését eredményezi az, ha valaki más képmását az érintett hozzájárulása nélkül felhasználja.
Ez a Ptk. 80. §-ában rögzített képmáshoz fűződő személyiségi jog több alanyi jogot biztosít a hozzájárulás, a rendelkezési jog körében.
Egyrészt a képmás elkészítéséhez is, másrészt annak nyilvánosságra hozatalához is engedélyre van szükség, harmadrészt pedig az érintettnek kizárólagos joga az is, hogy a személyéről készített fotót közzétegye vagy közzétetesse.
A Fővárosi ítélőtábla az alperesi fellebbezésben foglaltak alapján tehát azt emeli ki, hogy a képmással való rendelkezési jog kizárólagos, a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulás megadásában, a felhasználáshoz való engedélyezésben az érintett nem korlátozható, ha a fényképfelvétel - mint jelen esetben is - nem nyilvános közszereplés alkalmával készült. A felperes fényképfelvétele közlésének jogszerűségére az alperes, a felperes tagadásával szemben bizonyítékot nem tudott a per során szolgáltatni, sem írásbeli, sem a szóbeli, sem ráutaló magatartással történő jogszerű felhasználást igazolni nem tudott.
Nem fogadta el a Fővárosi Ítélőtábla az alperesi fellebbezés azon hivatkozását, hogy a fotóművész és a felperes közti megállapodás keretein belül került a fotó felhasználásra egyrészt azért, mert ezt a tanúként meghallgatott fotóművész – Cs.P – sem támasztotta alá hitelt érdemlőem, másrészt pedig azért mert nem a fotóművész, hanem az alperes volt a fényképfelvétel felhasználója azzal, hogy az általa kiadott lap címlapján közölte a képet, így neki kellett volna rendelkeznie a jogszerű felhasználáshoz szükséges hozzájáruló nyilatkozattal.
Mindezekre is figyelemmel az elsőfokú bíróság helyes határozott, amikor az alperesi magatartást jogsértőnek ítélte meg.
 A Fővárosi ítélőtábla a nem vagyoni kártérítés körében - a fellebbezésre tekintettel - azt emeli ki, hogy a Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében az, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
A Ptk. 355. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A (4) bekezdés alapján kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A fentieken túlmenően a nem vagyoni kártérítés körében az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB számú határozatát és a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján kialakult bírói gyakorlatot kell irányadónak tekinteni.
A nem vagyoni kár lényegében az adott személyiség értékminőségében bekövetkezett csökkenés ellensúlyozására hivatott, mértékének pedig ahhoz kell igazodnia, hogy ez a személyiséget jellemző helyzet milyen mértékű kedvezőtlen irányú változást idézett elő a jogsérelmet szenvedett félnél. Tehát elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a sérelmezett magatartás mennyiben járt olyan következménnyel, hogy az adott személyről kedvezőtlen értékítélet alakuljon ki, és ez mennyiben hatott ki társadalmi megítélésre.
A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézménye nem szakítható el a kártérítés általános szabályaitól, tehát ennek megfelelően szükséges a jogellenes, felróható magatartás, olyan hátrány bekövetkezése, amely csak nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható, és a kettő között okozati összefüggésnek kell fennállnia. A Legfelsőbb Bíróság több döntésében rámutatott arra is, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben nem vagyoni kártérítés megítélésére nemcsak akkor van lehetőség, ha a sérelmet szenvedett személy tételesen igazolja nem vagyoni hátrányait, a bíróság ugyanis a Pp. 163. § (3) bekezdése alapján külön bizonyítás nélkül elfogadja az olyan hátrány bekövetkeztét, amely köztudomású ténynek tekinthető.
Mindezekre figyelemmel bizonyítás nélkül is elfogadható és köztudomásúnak tekinthető az a körülmény, hogy az alperes által közölt fényképfelvétel, a felperesről készült fotó olyan hátrányt okozott, illetve okozhat szűkebb vagy tágabb környezetében, aminek bizonyítása szükségtelen. 
Azonban jelen esetben maga a felperes és a tanúk is nyilatkoztak arról, hogy a felperes magyarázkodásra szorult, gúny tárgyává vált, kérdőre vonták, a róla megjelent fotó mindennapi környezetében téma volt, ami azt igazolja, hogy a felperes mindennapi életét, megítélését negatív módon befolyásolta.
A nem vagyoni kár összegének meghatározásánál az elsőfokú bíróság figyelembe vette egyrészt a jogsértés súlyát, a kialakult bírói gyakorlatot, másrészt értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat és mindezek alapján az alperest terhelő kártérítés összegét a Fővárosi ítélőtábla álláspontja szerint is helyesen határozta 
 A másodfokú bíróság a fentiekben kifejtettek és a Pp. 253. § (2) bekezdése valamint a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét, a nem fellebbezett részét nem érintve - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta.
A Fővárosi ítélőtábla a fellebbezési eljárásban felmerült költségekről a Pp. 239. §-án keresztül is érvényesülő Pp. 78. § (1) bekezdése alapján határozott.
Budapest, 2005. március 17.
Kné dr. OM s. k.
a tanács elnöke
Dr. Gyné dr. MA s. k. Bné dr. KK s. k.
előadó bíró bíró



 A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága
mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.E.21.227/2005/2.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. M. É. ügyvéd által képviselt G.V. lakos felperesnek a Strasser-Józsa-Vető Ügyvédi Iroda /1132 Budapest, Csanády u.21; ügyintéző: dr. Strasser Tibor ügyvéd/ által képviselt S. R. Kft. alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása iránt a Fővárosi Bíróságon 19.P.21.339/2003. számon megindított és a Fővárosi ítélőtábla 2.Pf. 20.021/2005/4. számú ítéletével elbírált perében – a jogerős ítélet ellen – az alperes részéről 16. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata alapján meghozta a következő
végzést
A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét elutasítja.
Ez ellen a végzés ellen nincs lehetőség jogorvoslatra.
Indokolás:
A jogerős ítélet megállapította, hogy az alperes azzal, hogy az általa kiadott F.V. Magazin 2003. áprilisi számának címlapján a felperes hozzájárulása nélkül közölte a felperest ábrázoló felvételt, megsértette a felperes képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait. Egyúttal az alperest a további jogsértéstől eltiltotta és arra kötelezte, hogy a per tárgyát képező fénykép negatívját 15 napon belül a felperesnek adja ki, továbbá fizessen meg a részére 500.000 forintot és annak 2003. április 30. napjától a kifizetésig járó törvényes mértékű kamatát. Rendelkezett a perköltség és a le nem rótt illeték megfizetéséről is. A jogerős ítélet alapját képező tényállás értelmében a felperes modellként /is/ tevékenykedik. Cs.P fotóművész és a felperes között létrejött megállapodás alapján a fotóművész 2001. évben fotókat készített a felperesről, melyek egy részén a felperes felöltözve, más részén ruha nélkül szerepelt. A megállapodás szerint a ruha nélküli fényképfelvételeket a fotós a felperes külön hozzájárulása nélkül nem használhatta fel. A felperest ábrázoló egyik ruha nélküli felvétel egy kortárs táncművészeti kiállításon a felperes hozzájárulásával nyilvánosságra került. Ezt követően az alperes az általa kiadott F.V. Magazin 2003. áprilisi számának címlapján tette közzé – a felperes hozzájárulása nélkül – a felperesről készült, a felperest ruha nélkül ábrázoló egyik fényképfelvételt. A felvétel közzététele miatt a felperes barátai, ismerősei és családja körében magyarázkodásra kényszerült. A jogerős ítélet álláspontja szerint az alperes a perben nem tudta bizonyítani, hogy a felvételnek az újság címlapján történő felhasználáshoz a felperes hozzájárult. Ennek hiányában magatartása jogsértő volt. Ezért a felperes által kért objektív jogkövetkezményeket alkalmazta, és a felperes nem vagyoni hátránya miatt az alperest 500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.
 A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet őt jogszabálysértően marasztalta. A felperest ábrázoló fényképfelvételt a művész adta át a kiadó részére, és a fotóművész a felvételek nyilvánosságra hozatalához hozzájárult. A fényképfelvétel korábban már - a felperes hozzájárulásával - nyilvánosságra került, mert kiállításon szerepelt. Miután a fotóművész a korábban már a nyilvánosságra került felvétel /újabb/ nyilvánosságra hozatalához hozzájárult, nem várható el a kiadótól, hogy az alkotótól a fotómodell hozzájárulását tartalmazó dokumentumot is követeljen. Az alperes tehát úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt. E magatartása pedig kártérítési felelősségét kizárja. A művész esetleges jogellenes magatartása sem alapozza meg a kiadó kártérítési felelősségét, mert nem kellett vizsgálnia, hogy a művész magatartása jogszerű-e vagy sem. Vitatta azt is, hogy a nyilvánosságra hozott felvétel alapján a felperes beazonosíthatóvá vált.
A Pp. 270. § /1/ bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól a /2/ bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén lehet kérni.
Az Alkotmánybíróság 42/2004. /XI.9./ AB. határozatával felülvizsgált és módosult Pp. 270. § /2/ bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő. A jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő.
A Ptk. 80. § /1/ bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával kapcsolatos bármiféle visszaélés. A /2/ bekezdés szerint képmás nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a korábban adott hozzájárulás alapján felhasznált fénykép újbóli – hozzájárulás nélküli – felhasználása önmagában is jogsértést valósít meg / BE 1995/632. számú eseti döntés/, a hozzájárulást pedig nem lehet kiterjesztően értelmezni /BE 2002/7. számú eseti döntés/.
A hozzájárulás megadását a Pp. 164. § /1/ bekezdése értelmében annak kell bizonyítani, aki a más képmását nyilvánosságra hozta.
Az alperes a perben azzal védekezett, hogy a felperes a felvételek nyilvánosságra hozatalát CsP fotóművésszel kötött megállapodás alapján engedélyezte.
CsP tanúként vallotta, hogy a képek felhasználhatóságáról a felperessel abban állapodott meg, hogy azokat a „portfoliójában" elhelyezheti. A tanú vallotta azt is, hogy a felperestől nem kért hozzájárulást ahhoz, hogy az egyik fényképfelvétel a magazin címlapján megjelenjen /19.P. 27.339/2003/8. számú jegyzőkönyv 3. oldal/. E bizonyítékok okszerű, a Pp. 206. § /1/ bekezdésében írt mérlegelésével állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy az alperes a felperes személyhez fűződő jogát a képmás engedély nélküli nyilvánosságra hozatalával megsértette. A kihallgatott tanúk vallomása alapján megalapozottan állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a felperest barátai, ismerősen a fényképfelvétel alapján felismerték, beazonosították.
Az alperes akkor, amikor a felperesről készült felvételt a felperes hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozta, nem járt el úgy, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt, ezért kártérítési felelősségét a jogerős ítélet megalapozottan állapította meg.
 A könyv-, hangfelvétel kiadással, továbbá film- és videofilm-gyártással valamint fényképészettel üzletszerűen foglalkozó alperes cégtől / és a hasonló tevékenységet folytató üzleti vállalkozásoktól/ ugyanis elvárható, hogy tisztában legyenek a tevékenységüket érintő polgári jogi és gazdasági szabályokkal, így tehát azzal /is/, hogy a természetes személyeket ábrázoló fényképfelvételeket – a közszereplők kivételével – csak az érintett személyek hozzájárulásával hozhatják nyilvánosságra.
A jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékok /a kihallgatott tanúk vallomása/ alapján megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a kép nyilvánosságra hozatala miatt a felperest nem vagyoni hátrány érte, mert ismerősei, barátai és családtagjai előtt magyarázkodásra kényszerült.
A kifejtettekből következik, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt indokok alapján nem jogszabálysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét – annak előzetes vizsgálata után – a Pp. 273. § /1/ bekezdése alkalmazásával elutasította.
Az Alkotmánybíróság a 42/2004. /XI. 9./ AB. határozatával megsemmisítette a Pp. 273. § /5/ bekezdésének első mondatát, amely az eljáró bíró határozatai ellen a jogorvoslatot kizárta. A Polgári Perrendtartás ugyanakkor nem tartalmaz olyan jogorvoslatot, amely a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása tárgyában hozott határozata ellen igénybe vehető lenne. A Legfelsőbb Bíróság ezért – a Pp. 275/B. §-ára és a 222. § /1/ bekezdésére tekintettel irányadó 220. § /3/ bekezdése alapján – tájékoztatta a felülvizsgálattal élő felet arról, hogy a jelen végzés ellen nincs lehetőség jogorvoslat előterjesztésére.
Budapest, 2005. augusztus 22.
Ané dr. DJ sk
         bíró