Fővárosi Bíróság

,

19.P.24.645/2010. sz.a.

Gy. R.  felperes – az Életjáradék Zrt. alperes ellen személyiségi jog megsértése miatt indított perben meghozta az alábbi

 

                                               ÍTÉLETET

 

A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy néhai Gy. H.-né fényképét elhunytát követően a nevezett által korábban tulajdonolt lakás reklámozásánál - amely lakás az örökhagyó életében jogszerűen az alperes tulajdonába került - 2009. április - májusában felhasználta,

·        megsértette a felperesnek a hozzátartozója emlékéhez fűződő személyiségi jogait.

 

A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 350.000.-Ft tőkét, ennek 2009. május 1. napjától a kifizetés napjáig járó. a késedelemmel érintett naptári fél évet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamatát és 25.000.-Ft, azaz huszonötezer forint perköltséget.

 

 

Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasítja.

 

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 30.000.-Ft, azaz harmincezer forint illetékből a felperes 6.000.-Ft, azaz hatezer, az alperes pedig 24.000.-Ft, azaz huszonnégyezer forintot köteles a Magyar Államnak megfizetni, külön felhívásra.

 

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, melyet ennél a bíróságnál kell 3 pld-ban előterjeszteni.

 

Fellebbezés esetén a Fővárosi Ítélőtábla előtt a jogi képviselet kötelező.

 

A fellebbezési határidő lejárta előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül bírálja el.

 

Ha a fellebbezés csak a perköltség nagyságára vagy viselésére, a kamatfizetési kötelezettségre, a kamat mértékére, a teljesítési határidőre vagy az állam által előlegezett költség viselésére vonatkozik, illetőleg ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, bármelyik fél kérheti, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.

 

INDOKOLÁS

 

Szerződésre vonatkozó tárgyalásokat követően, amelyben a felperes is részt vett, a felperes néhai édesanyja, Gy. H.né 2008. december 9-én életjáradéki szerződést kötött az alperessel. Ezt megelőzően még 2008. októberében az alperes értékbecslője felmérte a lakást és ott fényképeket készített az ingatlan értékelése céljából. Egyéb célú felhasználáshoz sem a szerződő fél, sem a felperes nem járultak hozzá. A felperes édesanyja 2009. február 24-én váratlanul elhunyt. Az életjáradéki szerződéssel tulajdonossá vált alperes mielőbb birtokba kívánt jutni az ingatlanon. A felperes 60 napot kért a lakás kiürítésére.

 

A felperes megbízásából eljáró ingatlanforgalmazó vállalkozás a felperes édesanyjának volt lakását, mint saját tulajdonú ingatlant, értékesítésre hirdette meg. A hirdetés az internet útján történt. A lakást ábrázoló fényképeken a lakás berendezett állapotban, a felperes hagyatékának részét képező ingóságokkal berendezetten volt látható, illetve a képek egyikén egyénileg beazonosítható módon felperes édesanyja volt látható.

 

A felperes néhai édesanyja fényképének feltüntetése miatt előbb telefonon, majd 2009. május 5-én írásban tiltakozott. Az írásbeli tiltakozást követően néhány nappal a felvétel, amelyen a felperes édesanyja volt látható, lekerült az internetes honlapról.

 

A felperes úgy ítélte meg, hogy az alperes megbízottja megsértette néhai édesanyja emlékéhez fűződő kegyeleti jogait, ezért keresetet nyújtott be a bírósághoz. Az alperes részéről közvetlenül az első tárgyalást megelőzően az alperes vezérigazgatója az elhunyt személy fényképének a reklámban történő felhasználása miatt levélben fejezte ki sajnálkozását a felperesnek.

 

A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes azzal, hogy az immáron a tulajdonát képező lakás reklámozásához az érintett hozzájárulása nélkül a felperes édesanyját is mutató fényképet használta fel, megsértette az elhunyt emlékéhez fűződő felperesi kegyeleti jogokat. A felperes kérte az alperes kötelezését 500.000.-Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

 

Az alperes a kereset jogalapját nem vitatta, ugyanakkor 100.000.-Ft-ot meghaladóan a nem vagyoni kártérítés iránti igényt elutasítani kérte. Előadta, hogy a lehetőségekhez képest a felperes felhívását követően haladéktalanul eltávolíttatták a fényképet.

 

A bíróság a felperes keresetét nagyobb részben alaposnak találta.

 

Az Alkotmány 2.§. (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A 8.§. (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A Ptk 75.§. (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A 80.§. (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bekezdés szerint képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges. A 85.§. (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. Ez alól kivételt teremt ugyanezen szakasz (2) és (3) bekezdése. A (3) bekezdés szerint meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jelen esetben közvetlen leszármazóként a felperes eljárási jogosultsága kétségbevonhatatlan.

 

A jelen esetben a jogsértés tényét az alperes elismerte, ezért a bíróság a jogsértést a Ptk. 84.§. (1) bekezdés a/ pontja értelmében a rendelkező rész szerint megállapította. A bíróság szerint egyértelmű volt a jogi helyzet, hiszen az alperesnek nem állt módjában bizonyítani azt, hogy a fénykép közzétételéhez a felperes vagy jogelődje hozzájárult volna. Az elhunyt személy képmás védelméhez fűződő jogainak megsértése a hozzátartozó felperes kegyeleti jogának megsértését jelenti.

 

Miután az alperes írásban elégtételt nyújtott a tárgyalást közvetlenül megelőzően a felperesnek, a felperes jogkövetkezményként kizárólag kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest (Ptk 339.§. (1), 355.§. (1) és (4) bekezdés, 84.§. (1) bekezdés e/pont.

 

A felperes a nem vagyoni kártérítés mértéke megállapításánál kérte figyelembe venni azt, hogy a fénykép közzététele a felperes elhunyt emlékéhez fűződő jogát súlyosan sértette gyász-érzetét, tehetetlenségét fokozta. Az alperes szerint a felperes kárának kiegyenlítésére egyszázezer forintos összeg elegendő.

 

A Pp 163.§. (1) bekezdése értelmében a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása érdekében bizonyítást rendel el. A (2) bekezdés értelmében a bíróság az ellenfél beismerése, mindkét fél egyező, vagy az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás ellenére kétségbe nem vont előadása folytán valónak fogadhat el tényeket, amelyek tekintetében kételye nem merül fel. A (3) bekezdés értelmében a bíróság az általa köztudomásúnak ismert tényeket valónak fogadhatja el. Ugyanez áll azokra a tényekre is, amelyekről a bíróságnak hivatalos tudomása van. Ezeket a tényeket a bíróság akkor is figyelembe veszi, ha azokat a felek nem hozták fel. köteles azonban a feleket a tényekre a tárgyaláson figyelmeztetni. A 164.§. (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A 206.§. (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a peres felek előadása és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A (3) bekezdés szerint a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg.

 

 

Az Alkotmánybíróság 34/1992.(VI.1.) AB számú határozatának indokolása értelmében a személyiségi jogi jogsértés megállapítása önmagában megalapozza a nem vagyoni kártérítés megítélését. A mérték meghatározása pedig kizárólag a bírói mérlegelés körébe tartozik. A határozat nyomán kialakult bírói gyakorlat úgy foglalt állást, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézménye nem szakítható el a kártérítés általános szabályaitól. Ez azt jelenti, hogy a személyiségi jogi jogsértés megállapítása a nem vagyoni kártérítés megítélésének az egyik szükséges, de önmagában még nem elégséges feltétele. Ahhoz szükség van arra is, hogy a megállapított személyiségi jogi jogsértéssel okozati összefüggésben olyan kár, hátrány keletkezzen, amely csak nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható. A mérték megállapításánál a bíróságnak figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, különös tekintettel a jogsértés tárgyi súlyára, a tényleges következményekre, illetve az összegszerűség tekintetében kialakult bírói gyakorlatra.

 

A jogsértés tárgyi súlya értékelésénél a bíróság figyelembe vette azt, hogy az alperes, illetve megbízottja hivatásszerűen foglalkozik ingatlanok értékesítésével, illetve erre vonatkozó szerződések létrehozásával, így személyiségi jogi szabályokkal is egy hivatásszerűen működő szervezetnek tisztában kell lennie. Figyelembe vette ugyanakkor a mérlegelés körében a bíróság azt is. hogy nem volt vitatott az alperes azon előadása, hogy viszonylag rövid időn belül az írásos panaszt követően a vitatott felvétel eltávolításra került. A bíróság azt is mérlegelési körébe vonta, hogy egy elhunyt személy emléke esetén fokozott figyelemmel kell eljárni, tekintettel a hozzátartozók gyászérzetére is. A bíróság azt is mérlegelési körébe vonta, hogy még a tárgyalást megelőzően az alperes részéről írásos bocsánatkérés történt.

 

 

A jelen esetben a tényleges következményekre a felperes személyes előadásán túlmenően egyéb bizonyítás nem történt, ugyanakkor figyelembe vette a bíróság azt is, hogy az újabb bírói gyakorlat a Pp 163.§. (3) bekezdése alapján egyértelműen a köztudomású tények értékelését lehetővé teszi a hátrányok megítélése körében. A bíróság a jelen esetben ilyen tényként fogadta el, hogy egy elhunyt személy fényképének jogosulatlan feltüntetése nyilvánvalóan sértheti az érintett személy gyászérzetét. A bíróság az összegszerűség tekintetében is kialakult bírói gyakorlatra figyelemmel, az összes körülmény mérlegelésével a nem vagyoni kártérítés összegét 350.000.-Ft-ban határozta meg. Ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította.

 

A felperes összességében részlegesen lett pernyertes, ezért a bíróság a perköltség viseléséről a pernyertesség - pervesztesség arányának figyelembevételével határozott a Pp 81.§. (1) bekezdése alapján.

 

A felperesi képviselő munkadíja a 32/2003.(VIII.22.) IM számú rendelet alapján került megállapításra.

 

A Pp 78.§. (2) bekezdése értelmében a bíróság a perköltség felől hivatalból határoz, kivéve, ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri. A jelen esetben a felperes részéről ugyan nem kértek külön döntést a perköltségről, ugyanakkor a döntés mellőzésére irányuló kérelem sem volt, ezért a bíróság erről hivatalból határozott.

 

Az alperes kamatfizetési kötelezettsége a Ptk. 301.§-án alapul

 

Budapest, 2010. október 7.

 

 

                                                                                             dr. P. A

                        



 

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.22.143/2010/6.

 

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Strasser Tibor ügyvéd (1136 Budapest, Balzac utca 32.) által képviselt Gy.R. felperesnek, dr. A. P. ügyvéd által képviselt Életjáradék Zrt. alperes ellen, személyhez fűződő megsértés jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2010. október 7. napján meghozott 19.P.24.645/2010/3. számú ítélete ellen az alperes  részéről 4. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán – tárgyaláson kívül – meghozta a következő  

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét helybenhagyja.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 10.000 (tízezer) forint + áfa fellebbezési költséget, és az államnak külön felhívásra 10.000 (tízezer) forint le nem rótt fellebbezési illetéket.

 

 

 

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Indokolás:

Gy.R. felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette elhunyt édesanyja emlékéhez fűződő kegyeleti jogait. Kérte az alperes 500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését.

Előadta, hogy az alperes a jogsértést azzal követte el, hogy a tulajdonát képező lakás értékesítési reklámjához a hozzájárulása nélkül elhunyt édesanyja fényképét is felhasználta.

 

Az alperes a felperes keresetének jogalapját nem vitatva a felperes 100.000 forintot meghaladó nem vagyoni kártérítési igényének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a lényegi jogelismerésre tekintettel megállapítás, eltiltás és elégtételadás iránti igényeknek való helyt adásra nincs szükség. Hivatkozott továbbá arra, hogy a bekövetkezett jogsérelemmel az általa elismert nem vagyoni kártérítés áll arányban.

 

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes azzal, hogy néhai Gy.né fényképét elhunytát követően a nevezett által korábban tulajdonolt lakás reklámozásánál - amely lakás az örökhagyó életében jogszerűen az alperes tulajdonába került - 2009. április-májusában felhasználta, megsértette a felperesnek a hozzátartozója emlékéhez fűződő személyiségi jogait.

 

Kötelezte az alperest arra, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 350.000 forintot és ennek 2009. május 1. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamatát és 25.000 forint perköltséget.

 

Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

 

A le nem rótt 30.000 forint kereseti illeték viseléséről úgy határozott, hogy abból 6.000 forintot a felperes, míg 24.000 forintot az alperes köteles megfizetni a Magyar Államnak külön felhívásra.

 

Ismertette a képmáshoz fűződő személyiségi jog megsértésével kapcsolatos jogszabályi rendelkezést, valamint a személyiségi jogok és az elhunyt személy emléke megsértésének érvényesítésére irányadó szabályokat.

 

Megállapította, hogy egyértelmű volt a jogi helyzet, mert az alperesnek nem állt módjában bizonyítani azt, hogy a fénykép közléséhez a felperes vagy jogelődje hozzájárult volna. Az elhunyt személy képmásának védelméhez fűződő jog megsértése miatt a felperes, mint hozzátartozó kegyeleti joga megsértésének megállapítását kérhette, melyet az elsőfokú bíróság az alperes elismerésére tekintettel megállapított.

 

A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásnál figyelembe vette azt, hogy az alperes és megbízottja hivatásszerűen foglalkozik ingatlanok értékesítésével, szerződések megkötésével, ezért a személyiségi jogi szabályokkal nyilvánvalóan tisztában kellett lennie. Értékelte azt a körülményt is, hogy az alperes viszonylag rövid időn belül, írásos panaszt követően a vitatott felvételt eltávolította. Mérlegelési körébe vonta, hogy az elhunyt személy emléke esetén fokozott figyelemmel kell eljárni, figyelemmel a hozzátartozók gyászérzetére is. Értékelendő volt továbbá az, hogy a tárgyalást megelőzően az alperes írásbeli bocsánatkérést juttatott el a felpereshez.

 

Mivel a felperes személyes előadásán túlmenően egyéb bizonyítás nem történt, a köztudomású tények értékelése körében az elsőfokú bíróság tényként fogadta el azt, hogy az elhunyt fényképének jogosulatlan közlése nyilvánvalóan sérthette a felperes gyászérzetét. A nem vagyoni kártérítés összegét a kialakult bírói gyakorlattal összhangban állapította meg.

 

Rögzítette ítéletében, hogy a perköltség viseléséről a pernyertesség és pervesztesség arányának figyelembevételével határozott a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 81. § (1) bekezdése alapján. Megjegyezte, hogy a Pp. 78. § (2) bekezdése szerint a bíróság a perköltségről hivatalból határoz, kivéve, ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri. Mivel a jelen esetben a felperes részéről perköltséggel kapcsolatos külön igény nem volt, de annak mellőzésére sem tett indítványt, a perköltségről a bíróság hivatalból határozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesnek járó perköltség mellőzését kérte. Az alperesnek költségigénye is volt.

 

Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a felperes külön kérelme nélkül határozott a perköltség viseléséről, ezzel pedig túlterjeszkedett a felperes által előterjesztett kereseti kérelmen. Az elsőfokú bíróság perköltséggel kapcsolatos döntésére utalva előadta, hogy a felperes valóban nem indítványozta kifejezetten a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését, ugyanakkor a határozathozatalt sem kérte. Mivel a perköltségigényéről nem nyilatkozott, azt sem határozta meg, hogy az ügyvédi munkadíjat miként kéri felszámítani, és szükségképpen arról sem, hogy az eljárt jogi képviselő áfa körbe tartozik-e vagy sem.  

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperes is elismerte azt, hogy a perköltség tekintetében nem kérte a határozathozatal mellőzését. Ebből, pedig az következik, hogy a bíróságnak hivatalból kellett határoznia a perköltség mértékéről.

Az ügyvédi munkadíjról azonban a bíróságnak kérelem hiányában is tudomása van, hiszen a rendelet jogszabályi szinten határozza meg az ügyvédi munkadíj általános mértékét. Előadta, hogy az elsőfokú bíróságnak a felperesi jogi képviselő áfa körbe tartozásáról hivatalból volt tudomása, mert más ügyekben több alkalommal történt ilyen tartalmú nyilatkozattétel a részéről.

 

A fellebbezés nem alapos. 
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 256/A. § (2) bekezdésének b) pontja szerint tárgyaláson kívül bírálta el. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perköltség tekintetében a perbeli körülményeket helyesen értékelve, jogszerű döntést hozott, a másodfokú bíróság azzal egyetértett, ezért azt a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság a következőkre mutat rá.  A Pp. 213. § (1) bekezdése alapján az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. 
A Pp. 215. §-a kimondja, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen.  

A Pp. 78. § (2) bekezdése szerint a bíróság a perköltség felől hivatalból határoz, kivéve, ha a pernyertes fél perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kéri.

A jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy az eljáró bíróságnak a teljes keresetet ki kell merítenie a döntésével, de a kérelmen nem terjeszkedhet túl. Ez alól kivételt képez a perköltség, mert az nem külön kérelemhez kötött, hanem a jogszabály szerint hivatalból figyelembe kell venni. Ha a perköltség csak az ügyvédi költséget foglalja magában a bíróságnak a költségről a 32/2003. (VIII.
22.) IM rendelet alapján kell arról határoznia. Ha a fél, illetőleg jogi képviselője közöttük létrejött megbízási szerződésre nem hivatkoznak, akkor szükségképpen a rendelet egyéb szabályai alapján kell a pertárgyértékhez igazodva a perköltség mértékét meghatározni. A 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése alapján, ha a fél és az ügyvéd között nincs az ügy ellátására vonatkozó díjmegállapodás, vagy ha a fél ezt kéri, a bíróság a képviselet ellátásával felmerült munkadíj összegét a (2)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével állapítja meg.A rendelet 3. § (2) bekezdésének a) pontja szerint, polgári perben, az elsőfokú bírósági eljárásban az ügyvéd munkadíjának a pervesztes felet terhelő összege a 10 millió Ft-ot meg nem haladó pertárgyérték esetén a pertár gyertek 5%-a, de legalább 10 000 Ft.

 

A perbeli esetben nem kérte a felperes külön a perköltség tárgyában való határozathozatalt, ebből azonban csak az a következtetés volt levonható, hogy az elsőfokú bíróságnak kizárólag a vonatkozó jogszabályok alapján kellett döntenie a perköltségről viseléséről, illetőleg mértékéről. A Pp. 75. § (1) bekezdése a perköltséget olyan költségként határozza meg, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatosan merült fel. A jogszabály egy példálózó felsorolást ad az előforduló költségekről, melybe a joggyakorlat alapján az ügyvédi költség is beletartozik.

A 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 4/A. § (2) bekezdése szerint az ügyvédnek a 3. § szerinti díj megállapítására vonatkozó indítványa megtételekor arról is nyilatkoznia kell a bíróságnak, hogy általános forgalmi adó fizetésére köteles-e.  

Ez a rendeleti szabály sem értelmezhető úgy, hogy perköltségigény tekintetében kötelező kérelmet előterjeszteni, mivel a Pp. szabálya a jogszabályi hierarchia magasabb fokán áll, és egyértelműen a hivatalbóli határozathozatalt írja elő.

A perköltséggel kapcsolatos nyilatkozat hiányában nyilvánvalóan nem állt rendelkezésre nyilatkozat az áfa felszámításával kapcsolatosan sem. Az elsőfokú bíróság külön nem jelezte határozatában, hogy a perköltséget áfa terhelné, de a felperes ellenkérelmében a költséget áfával növelt összegnek (20.000 forint + áfa) tekintette, melynek mértéke a másodfokú bíróság szerint is megfelelő volt. A másodfokú bíróságnak egyéb eljárásokból szerzett hivatalos tudomása is az volt, hogy a képviselőnek áfa fizetési kötelezettsége van a központi költségvetés irányába.  

A kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság helyes döntést hozott a felperesi perköltség viseléséről és mértékéről, ezért azt a másodfokú bíróság helybenhagyta.

Az alperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért a másodfokú bíróság az alperest kötelezte a felperesnek járó másodfokú perköltség megfizetésére. A költséget a fellebbezéssel támadott 25.000 forint perköltség összege után számította a másodfokú bíróság. A perköltség a felperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésének a) pontja és a 4/A. §(1) bekezdése alapján megillető ügyvédi munkadíjból áll.  

A le nem rótt fellebbezési illetéket az alperes köteles viselni a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése szerint.

Budapest, 2011. március 10.  

                                                               Kné dr. OM s.k

                                                                a tanács elnöke

 

 

                     Dr. Gyné dr. MA s.k.                                                       Dr. KT s.k.

               bíró                                                                          előadó