2.Pf.21.695/2011/9.
A Fővárosi Ítélőtábla dr. M. Cs. ügyvéd által képviselt F-KKF felperesnek,
dr. Strasser Tibor ügyvéd által képviselt VD-MD alperes ellen,
személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2011. április 4. napján meghozott, 31.P.24.110/2008/19. számú ítélete ellen a felperes részéről 20. és 22. sorszám alatt előterjesztett fellebbezések folytán, meghozta a következő
ítéletet:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 125.000 (százhuszonötezer) forint + Áfa másodfokú perköltséget, valamint külön felhívásra a Magyar Államnak 300.000 (háromszázezer) forint fellebbezési illetéket.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás:
A felperes keresetében annak megállapítását
kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírnévhez,
becsülethez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogait, kegyeleti jogát, valamint
elhunyt házastársának emlékét.
Kérte az alperes eltiltását a további
jogsértéstől, továbbá nyilatkozattal történő elégtétel adására kötelezését.
Mindezeken túlmenően kérte az alperes kötelezését 5.000.000 forint nem vagyoni
kártérítés megfizetésére.
Előadta, hogy az alperes azzal sértette személyiségi jogait, illetőleg elhunyt férje emlékét, hogy „FGy utolsó éve” című könyvében valótlanul, illetve való tényeket hamis színben feltüntetve azt közölte, hogy volt házastársát a néhai FGy-t korábbi barátaitól elzárta, róla beteg állapotában nem gondoskodott megfelelően, és életének utolsó szakaszában nem biztosított részére rendezett körülményeket. Valótlanul közölte személyéről, illetőleg a való tényeket hamis színben tüntette fel továbbá azzal, hogy jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, házastársával pedig rendszeresen vitatkoztak. FGy-t úgy állította be, mint aki magatehetetlen, beteg, kiszolgáltatott ember lett volna. Az alperes indokolatlanul hatolt be az intim szférájába a házastársával közös fényképfelvétellel kapcsolatban megfogalmazottakkal. Hivatkozott arra, hogy az alperes nem volt olyan közeli barát, ami alapján megalapozott információkkal rendelkezhetett volna az általa közöltekről.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
Előadta, hogy a felperes által sérelmezett műve egy rendkívül szubjektív kordokumentum FGy életének utolsó szakaszáról, amelyet sajátosan szubjektív szemlélettel adott közre. A felperes által megjelölt személyiségi jogokat nem sértette meg, az általa tapasztaltakat írta meg, véleményeivel átszőve.
Az elsőfokú bíróság
a felperes keresetét elutasította.
Kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen
meg az alperesnek 300.000 forint perköltséget, valamint a Magyar Államnak külön felhívásra 300.000 forint le nem rótt
kereseti illetéket.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 2. § (1)
bekezdését, (2) bekezdését, 75. § (1) bekezdését, 78. § (1), (2) bekezdéseit, a
84. § (1) bekezdésének a)-e) pontjait, a 95. § (1) és (3) bekezdéseit, az
Alkotmány 54. § (1) bekezdését, 59. § (1) bekezdését, 61. § (1) bekezdését és (2)
bekezdését, a PK 12. és 14. számú állásfoglalásokat, az Alkotmánybíróság
36/1994. (VI. 24.) AB határozatát és utalt
a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ára.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a
felperes emberi méltóságának, becsületének, jóhírnevének valótlan
tényközlésekkel, továbbá valós tények hamis színben való feltüntetésével
történt megsértése, valamint FGy emlékének és a felperes kegyeleti jogának
megsértése szerinti felosztásban vizsgálta.
A felperesről és FGy-ről készült közös
fotóval kapcsolatos alperesi közléssel összefüggésben úgy foglalt állást, hogy
a fotó a felperes tudtával jelent meg, így az arról alkotott véleményt is el
kell viselnie, ami nem indokolatlanul bántó és a kép tárgyával összefügg.
A felperes
becsületének sérelmével összefüggésben kifogásolt közlések tekintetében úgy határozott, hogy az alperes olyan
véleményt fejtett ki, amely alappal nem sérelmezhető. A felperes az alperesre
hagyta a kutyáját, de az ezzel kapcsolatosan leírtak elsősorban nem arra
vonatkoztak, hogy a felperes gondoskodása általánosságban hiányos lett volna,
hanem arról,
hogy a házastársak megbíztak az alperesben és a kutya gondozását, szállítását
és élelmezését is rábízták.
Megállapította az elsőfokú bíróság azt is,
hogy a felperes által kifogásolt részletek nem szóltak arról, hogy
szavahihetetlen lenne, a kiragadott részletek sértő tartalommal nem bírtak és
az alperes, mint szerző a saját tapasztalásait kívánta FGy-ről megírni.
Az elsőfokú bíróság a felperes
jóhírnevének sérelmével kapcsolatosan megállapította, hogy FGy baráti köre a
költő felperessel való együttélést követően jelentős változáson ment keresztül,
és ezzel összefüggésben több tanúvallomást is értékelt. A tanúvallomások
alátámasztották, hogy másnak is volt az alpereséhez hasonló véleménye, vagyis
az, hogy FGy-hez a felperesen keresztül vezetett az út, aki vele nem volt
jóban, azzal nem találkozhatott a költő. Többekben kialakulhatott az a
vélemény, hogy a felperes mások elől elzárta FGy-t, ezért az ezzel kapcsolatos
közlések nem voltak nyilvánvalóan alaptalanok.
A könyv egészéből is kiderült az a tanúk
által alátámasztott körülmény, hogy a baráti kapcsolatok jelentősen változtak.
Az ezzel kapcsolatos alperesi közlések az általános logikával nem álltak
ellentétben.
A felperes személyes előadása, illetőleg a
tanúvallomások alapján arra következtetett, hogy a felperes nem átlagos
mennyiségű alkoholt fogyasztott, és erre saját előadása szerint képes is volt.
Az alperes olyat nem közölt, hogy a felperes alkoholbeteg lett volna, ezért
erre a felperes alaptalanul hivatkozott.
A rendetlenséggel
kapcsolatos közlés tekintetében rámutatott arra, hogy ennek átlagos vagy felfordulás jellegű minősítése szubjektív
tényező. Az írásból arra lehetett következtetni, hogy az alperesnek a rend és a
gondoskodás terén fokozottabbak az elvárásai. Az ezzel összefüggő közlések
kizárólag a véleménynyilvánítás körébe tartoznak, amelyek az alperes szubjektív
kritikáját tükrözték, de ezek jóhírnév sértésként nem voltak sérelmezhetők.
A személyes értékrend kérdéskörébe
tartozik annak megítélése is, hogy ki, mit tekint sok veszekedésnek, illetőleg
mi az a hangnem, ami már veszekedésnek számít. A veszekedések tényének
felvetése az alperesi kontextusban nem tekinthető sértőnek, mert az alperes
alapvetően arról értekezett, hogy egy idősebb férfi és egy fiatalabb nő
kapcsolata mennyire őszinte, illetve mennyire szeretik egymást. Ezt a kérdést
az alperes a felperesre nézve pozitívan válaszolta meg, és az is kiderült az
alperesi műből, hogy a felperes képességeinek megfelelően odaadással ápolta a
költőt.
A felperes által szervezett
összejövetelekkel kapcsolatos alperesi közlések tekintetében az elsőfokú
bíróság arra utalt, hogy személyes megítélés kérdése az, hogy FGy örült-e
ezeknek az eseményeknek, vagy sem, így az alperes által leírtak véleménynek
minősülnek, amely szintén nem sérelmezhető. Megállapította, hogy az idős költő
korával együtt jártak bizonyos mozgásproblémák és sérülések, azonban a könyvből
egyértelműen kiderül, hogy ezek nem a felperes magatartásának következményei és
ilyen látszatot nem is keltett az alperes.
Az alperesnek a felperes változó
lelkiállapotával kapcsolatos közlései szintén a véleménynyilvánítás
kategóriájába tartoznak, és mint ilyenek nem jelentenek jogsérelmet.
Az elsőfokú bíróság arra következtetett
továbbá, hogy az alperes saját élményeiről és tapasztalatairól írt azzal
összefüggésben, hogy FGy-vel nem tudott kapcsolatba lépni, ez azonban a
jóhírnév megsértéseként nem értékelhető. Nem volt vitatott az, hogy a felperes
megjelenését követően régi F-barátok eltávolodtak a házaspártól és FGy
temetésére sem mentek el.
A sírkő felállításával és kiválasztásával
kapcsolatosan a felperes által sérelmezett résznek sértő tartalma nincsen, és a
felperes megítélésének szempontjából pedig lényegtelennek minősül.
Az alperes azon közlései, mely szerint FGy-nek
bizonyos cselekedetei nem mindenben voltak önazonosak, hanem azokat a felperes
befolyásolta, véleménynyilvánító jellegűek. A motiváció és az önazonosság
szubjektív kategóriák, és az ezzel kapcsolatos közlés véleménynyilvánítás.
VA és BJ tanúvallomása alapján az elsőfokú
bíróság arra következtetett, hogy EJ távozása a felperes megjelenésével
összefüggésben állt. Az, hogy FGy egy barát elvesztése miatt bánkódott-e vagy
sem, illetőleg mennyire hiányzott neki, alperesi szubjektív megítélés és
jóhírnév sértésként nem állapítható meg.
Hasonlóan foglalt állást azzal a sérelmezett közléssel kapcsolatosan is az
elsőfokú bíróság, hogy FGy mellől az itthoni, régi jó barátok többsége kikopott
a felperes megjelenése után.
Külön foglalkozott
az elsőfokú bíróság a felperes jóhírnevének, valós tények hamis színben való feltüntetése miatti megsértésével
kapcsolatos igényekkel is.
Úgy foglalt állást,
hogy az átlagolvasó a költözésekkel kapcsolatosan nem következtethetett arra,
miszerint a költözések a felperes elhatározásán és hóbortjain múlottak volna.
Rögzítette, hogy az
alperesi műben szó van arról, hogy a felperes a költőt igazán szerette és úgy gondoskodott róla, ahogy csak tudott,
ezért a sérelmezett közléssel nem keletkezik olyan
látszat, hogy csak az ismertség miatt lenne együtt az idős férfival.
Az alperes az írásban bizonyos tekintetben
magát előtérbe helyezte, ez azonban nem minősül jogsértésnek, mivel nem
keltette azt a látszatot, hogy a felperes és házastársa kihasználta volna a
segítőkészségét.
Az alkoholfogyasztással kapcsolatban sem
keltett hamis látszatot az alperes, hanem kifejtette a véleményét, amely nem
volt nyilvánvalóan alaptalan a felperes perbeli nyilatkozatára figyelemmel. Nem keltett hamis látszatot az írás FGy
születésnapi ünnepségével kapcsolatosan sem, mert az átlagolvasó
értelmezésében a sérelmezett szövegrész nem
a felperes FGy oldalán való magamutogatásáról szólt.
Nem keltett az
alperes olyan látszatot, hogy a költőnek rettegnie kellett volna a születésnapi
ünnepség alkalmával, amikor a
késői órára tekintettel elvonult lefeküdni. Ez az alperesi közlésben nem szerepel olyan összefüggésben, hogy
a költőnek tőle kellett volna engedélyt kérnie a visszavonuláshoz.
Az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítás
alapján azt is megállapította, hogy a házastársak egymást kölcsönösen korholták
a cigaretta, illetőleg az italfogyasztás miatt. A tanúk alátámasztották azt is, hogy a kölcsönös korholás nem volt elszigetelt
jelenség a házastársak között, ezért az alperes hamis látszatot nem
keltett.
Az a közlés, hogy az alperes nem hiszi el
egy orvosnak, hogy a 96 éves haldoklón már nem lehet segíteni, nem szolgálhat
alapul annak megállapítására, hogy a felperest felelőtlen, hanyag és nemtörődöm személynek állítsa be,
felelőssé téve a férje haláláért. Az átlagolvasó előtt a könyv egészét
tekintve sem keletkezik olyan látszat, hogy a felperes lenne felelős a néhai
költő haláláért.
Az elhunyt felöltöztetésével kapcsolatos
közlések tekintetében az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes
által sérelmezett rész az alperes személyiségét és irodalmi eszköztárát
jellemzi, de az a felperes megítélése szempontjából nem sértő.
Az alperesnek azt a sérelmezett mondatát
sem ítélte jogsértőnek, mely szerint a felperes a költő halálát megelőző négy
évben betoppant az életébe és szerelemre gerjesztette és ennek hatására a
baráti kapcsolatok átíródtak. Az elsőfokú bíróság ezt alapvetően egy
természetes folyamatnak minősítette, és álláspontja szerint ezzel
összefüggésben véleményként ki lehet fejteni azt, hogy akit a változás
negatívan érint, vagy akinél a változás nagyobb mértékű, akkor általában az új
személyt okolják az eltávolodásért. Ez azonban véleménynyilvánítás és hamis látszatként nem sérelmezhető. A könyv
egészéből nem olvasható ki az sem, hogy a felperes határozta volna meg
teljes egészében a barátok körét. Az alperes véleményének lényegi foglalata az
volt, hogy a társaságban maradás érdekében a felperessel jóban kellett lenni.
Az elsőfokú bíróság a felperes kegyeleti
jogának és FGy emlékének megsértésével kapcsolatosan sem adott helyt a
felperesi keresetnek.
Az alperesi mű egészéből kitűnik, hogy az
alperes a költőt tisztelte, és életének utolsó időszakát kívánta bemutatni és
ezzel emléket állítani neki. Az alperes közlései FGy-re nézve nem sértőek, így
emlékét sem sértették meg. Az alperes nem mutatta őt be sem bábként, sem boldogtalan emberként, vagy a felperes önkényének
áldozataként.
A költő idős korának, betegségének, haldoklásának
időszakára vonatkozó jelenetek a költő megítélését hátrányos irányba
egyáltalában nem befolyásolták. Ismételten kitért arra, hogy az alperes írása
szubjektív, túlnyomórészt véleménynek minősülő közlés, amely közvetlen és
közvetett tapasztalatait tükrözi, és jól, vagy rosszul levont következtetéseit
tartalmazza. Utalt arra, hogy mind a
felperes, mind az elhunyt költő is közszereplők voltak, és az alperesi műben
megfogalmazott kritikákat el kell viselniük.
Az elsőfokú bíróság a perköltségről a Pp.
78. §-a alapján döntött.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a
felperes nyújtott be fellebbezést, melyben elsődlegesen az ítélet
megváltoztatását és a felperes keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
Másodlagosan indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül
helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására, és újabb
határozat hozatalára utasítását.
Álláspontja szerint
az elsőfokú ítélet ténybelileg és jogilag is megalapozatlan. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg azt, hogy
a könyv egésze nem sértő a felperes és FGy
személyiségi jogaira nézve, mert valamennyi, keresetben kifogásolt közlés - a
teljes szövegösszefüggésre is tekintettel - sérelmes. Tévedett továbbá
az elsőfokú bíróság abban is, hogy a sérelmezett részek nem tény közléseknek,
hanem véleményeknek minősülnek. Ezzel szemben valamennyi, keresetben megjelölt
közlés határozott tényállítás, és sértő tartalmú.
A sérelem alapvetően abban ragadható meg, hogy az alperes nem törekedett az
objektivitásra, hanem szubjektív álláspontját tényállításként tette közzé. Az
alperes véleménynyilvánításként értékelhető közlései is túllépték a
megengedhető kritika szintjét, mert azok kifejezetten sértők, bántóak és
lealacsonyítóak. Kitért arra, hogy a joggyakorlat szerint a közszereplő
magánélete és magánszférája sem esik abba a körébe, amelyet a nyilvánosság elé
lehet tárni, a fokozott tűrési kötelezettségre hivatkozással. Az alperes a
felperes és FGy magánéletével úgy foglalkozott, hogy arra semmifajta
jogosultsága nem volt, különösen nem sértő és valótlan formában.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság
tévedett a bizonyítási teher megállapításával kapcsolatosan is. A perben
ugyanis az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az általa közöltek a
valóságnak megfelelnek. Ennek azonban még az ítélet szerint sem tudott
megfelelni, hiszen az elsőfokú bíróság S és V tanúk vallomását nem fogadta el.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher ellenére a felperestől várta el annak
igazolását, hogy a könyv állításai nem felelnek meg a valóságnak. A felperes a
tanúit az őt ért hátrányok bizonyítására
jelentette be, azonban az elsőfokú bíróság mintegy hivatalbóli bizonyítást lefolytatva,
a tanúkat a sérelmezett közlésekre nyilatkoztatta.
Megsértette az elsőfokú bíróság a
tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelemhez való kötöttség elvét, amikor a
további 12 tanú meghallgatásával kapcsolatos felperesi indítványnak nem adott
helyt, és arra hívta fel a felperest, hogy jelölje meg a fontosabb tanúit. Az
mindenképpen megállapítható, hogy a felperesi tanúk a keresetet alátámasztva
tették meg vallomásaikat.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az
elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte amiatt, hogy az ténybelileg
és jogilag is megalapozott.
Elsősorban arra hivatkozott, hogy az
elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett arra, hogy a könyv nem sért
személyiségi jogot, sem egyes kitételeivel, és szövegösszefüggéseiben sem. Helyesen állapította meg az elsőfokú
bíróság, hogy az alperes szabad véleménynyilvánítási jogával élt és
közlései sem a felperes jóhírnevét, sem pedig kegyeleti jogát nem sértették.
Megállapítható volt az is, hogy a szerzőnek sem a szándéka, sem a mentalitása
nem volt sértő jellegű.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor
is, amikor megállapította, hogy az alperesi vélemények nem lépik túl a
megengedhető kritika és a szabad véleménynyilvánítás kereteit, nincs bennük
sértő, bántó, lealacsonyító megfogalmazás.
A házastársak olyan mértékben a nyilvánosság előtt élték a magánéletüket, hogy
nincs is olyan jogsértés, amely megállapításra kerülhetett volna. Arra
hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárás során folyamatosan bizonyította saját
szavahihetőségét, míg a felperes vádjai hamisak voltak, és a valóságnak nem
megfelelő közléseket foglaltak magukban.
Hivatkozott arra, hogy nem állt
szándékában tucatnyi tanút felsorakoztatni az elsőfokú eljárásban, és ennek
több oka is volt, amelyet az elsőfokú bíróság felismert. Ennek elsődleges
indoka, hogy FGy-t közelről is jól ismerő barátai idős emberek, akik
túlnyomórészt külföldön élnek, őket embertelen lett volna egy hosszú utazásnak,
és egy bírósági
eljárásnak kitenni. Ennek ellenére, amikor tudomást szereztek a perről, maguk
jelentkeztek és leírták a tapasztalataikat. Minden régi barát és ismerős
egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a
könyv a felperes szerepét FGy oldalán inkább pozitívabbnak mutatja a
valóságosnál. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy a felperes önmagáról alkotott
pozitív személyiségképét esetlegesen sértette a könyv.
Álláspontja szerint a felperes által hiányolt
12 tanú meghallgatása parttalanná tette volna az elsőfokú bíróság bizonyítási
eljárását. Kifejtette, hogy az egyik felperesi tanú sem tudta hitelesen
bizonyítani, hogy a felperesi kereset helyes lenne. Egyértelműen bizonyítható
volt az eljárással, hogy a felperest a közvélemény nem az alperes könyvéből,
hanem a saját közszerepléseiből ismerte és ítélte meg.
A felperes fellebbezése nem alapos.
A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság
döntésével teljes egészében egyetértett, ezért határozatát a Pp. 253. § (2)
bekezdése szerint helybenhagyta.
A Fővárosi Ítélőtábla
általánosságban azt emeli ki, hogy a Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint, a
személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a
törvény védelme alatt állnak.
A Ptk. 76. §-a alapján, a személyhez
fűződő jogok sérelmét jelenti különösen - egyebek mellett - az emberi méltóság
megsértése.
A Ptk. 78. § (1) bekezdése szerint, a
személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.
A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a
jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt
sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet
fel.
A Ptk. 85. § (3) bekezdése alapján,
meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó,
továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített.
A másodfokú bíróság elsősorban arra mutat
rá, hogy az alperes a mű megírását megelőzően bizonyos időszakokban, szoros
kapcsolatban állt a felperessel, illetőleg néhai férjével. Erre utalt egyrészt
a könyv fülszövegében idézett FGy szöveg és a felperes által sem vitatott azon
tények, melyek szerint az alperes több tekintetben is segítségére volt mind
külön a felperesnek, mind pedig a házastársaknak együttesen (pl.
kutyafelügyelet, szoros telefonos kapcsolattartás). Ebből okszerűen lehetett
arra következtetni, hogy az alperes számos olyan közvetlen és közvetett
információval rendelkezett, melyek alapján objektíve képes volt FGy életének
utolsó évéről egy sajátos beszámoló közreadására.
Kétségtelen tény, hogy az alperesi írásmű
rendkívül személyes, nem törekszik arra, hogy több nézőpontból mutassa be az
eseményeket, ez azonban nem róható fel az alperesnek, mert szubjektivizmusával nyilvánvalóan a könyvben foglaltak
hitelességét kívánta erősíteni.
A másodfokú bíróság a felperes által
sérelmezett közlések, az elsőfokú bíróság által elvégzett szövegértelmezés és
bizonyítási eljárás eredményének elemzésével arra a következtetésre jutott,
hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat megfelelően értékelte, a szöveg vizsgálatát is az
átlagolvasó szempontjai szerint végezte el. Mindezek alapján helyesen
következtetett arra, hogy a felperes által sérelmezett közlések túlnyomó része
véleménynyilvánítás, és ezek egyike sem indokolatlanul, bántó, sértő vagy
megalázó tartalmú. Utal a másodfokú bíróság arra, hogy az elsőfokú bíróság
által is hivatkozott 36/1994. (VI. 24.) AB
határozat is úgy fogalmaz, hogy a véleménynyilvánítás lehetséges
tényállítással is, az ilyen megfogalmazásnak azonban mindig egy álláspont kifejezésére kell szolgálnia. Ennek a
követelménynek az alperes megfelelt.
Az elsőfokú bíróság nem sértette az
eljárási szabályokat azzal, hogy a felperes által bejelentett tanúknak az
alperes által közöltek tényszerűségéről is tett fel kérdéseket. A bíróságnak a
Pp. 1. §-a szerint biztosítania kell a jogviták pártatlan eldöntését, ennek keretében pedig a Pp. 3. § (5) bekezdése alapján
alakszerű bizonyítási szabályokhoz nincs kötve. A tanúkihallgatás
szabályai (Pp. 173. §) sem korlátozzák a bíróságot abban, hogy a tanúnak
esetleg olyan kérdéseket tegyen fel, mely a tanúmeghallgatást kérő fél nem indítványozott, vagy indítványozását külön nem
kívánta. A bírósággal szembeni elvárás az, hogy a bizonyítást a
tényállás felderítésének keretei között tartsa, ennek pedig az elsőfokú bíróság
megfelelt.
Az elsőfokú bíróság a felperesi és
alperesi tanúk nyilatkozatainak egységes értékelésével megfelelő
következtetésekre jutott.
A sérelmezett kitételek vizsgálata és
megítélése nehézségekbe ütközött, mert a mű megjelenéséig nem telt el olyan
jelentősebb idő, ami az események feldolgozását megfelelően egyértelművé
tehette volna. Az alperesi közlések egyikével kapcsolatban sem lehetett azonban
arra következtetni, hogy azok a valóságtól teljes egészében elrugaszkodottak
lettek volna. Egyetlen olyan alperesi közlés sem volt, amelyet nyilvánvalóan
valótlannak lehetett minősíteni.
Helyesen utalt több
helyen is az elsőfokú bíróság arra, hogy nem jogsértő az olyan tartalmú
vélemény kifejtése, mely szerint a felperes személyének feltűnése, FGy baráti
kapcsolatait bizonyos mértékben átrendezte. Helyesen hivatkozott az elsőfokú
bíróság azon tanúvallomásokra
is, amelyek ennek tényszerűségét megerősítették.
Megállapítható volt,
hogy az alperes a felperesről kritikus hangvétellel szólt, de házastársak
egymás irányába megmutatkozó kölcsönös szeretetét is megfelelő súllyal
bemutatta.
Az alperesi írásműnek nem volt kegyeleti jogot és az elhunyt emlékét sértő jellege sem, mert az alperes FGy költői és emberi nagyságát egyáltalában nem csorbította, sőt irodalmi munkásságának nagyságáról végig elismerően szólt, és időskori halála előtti állapotát az általános és speciális ismereteknek megfelelően mutatta be. Az öregedésről, az elesettségről az olvasó amúgy is külön információkkal rendelkezhetett, mert FGy és a felperes az életét az átlagosnál jelentősebb mértékben a nyilvánosság előtt élte. Az öregség és szenvedés bemutatása nem volt ízléstelen, és olyan sem, ami az elhunyt személyiségétől teljesen idegen lett volna.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes fellebbezése eredménytelen maradt, ezért a
másodfokú bíróság a felperest kötelezte a Pp. 239. §-ának utaló szabálya és a
Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperesi másodfokú perköltség megfizetésére.
A perköltség az alperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3.
§ (2) bekezdésének a) pontja, (5) bekezdése és 4/A. § (1) bekezdése alapján
megillető ügyvédi munkadíjból áll.
A felperes ezen túlmenően köteles
megfizetni a le nem rótt kereseti illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13.
§ (2) bekezdése szerint.
Budapest, 2012.
február 28.
Kné dr.OM s.k.
a
tanács elnöke
Dr.KT
s.k. Dr.Gyné dr.MA s.k.
előadó bíró bíró
