“Kegyed azt fogja nekem mindig mondani: Barátom. – Én meg azt fogom mindig gondolni: Kedvesem.”
Gárdonyi Gézának nem volt szerencséje a nőkkel. 22 éves korában szerelem nélkül kötötte össze életét egy mindössze 16 éves lánnyal. Mindketten a szegény szülői házból való kitörést látták a házasságban, így nem teljesen meglepő, hogy az ifjú ara az esküvő után egy hónappal már egy másik férfi karjaiban kereste a szerelmet. Az évek során többször hagyta el a férjét, majd csalódásai után mindannyiszor visszatért hozzá. Örömtelen házasságukból négy gyerek született. Gárdonyi titkosírással írott naplójába jegyezte fel fájdalmát: „Poéta nem lehet boldog házas, mert a házasság próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és hét évig búslakodtam” – írta a végleges válás után.
Évekig nem mert újra nőhöz közeledni. Végül barátai, Feszty Árpád festő és Jókai Róza lánya, Feszty Masa iránt lobbant szerelemre, ám éppen a szülők voltak azok, akik lebeszélték gyermeküket, hogy fogadja a magának való agglegény író közeledését. Ezek után nem tűnik igazán méltányosnak a Feszty Árpádné emlékiratában megfogalmazott jellemzés az íróról. Eszerint Gárdonyinak „nem volt tehetsége a szerelemhez”, hiszen felnőtt férfiként is olyan félszegen viselkedett a nőkkel, mint egy kisdiák. Az író a szerelmi csalódások után még inkább kerülni kezdte a nőket, az őt csak távolról ismerők körében egyenesen házasságellenes nőgyűlölő hírében állt.
Újabb évekkel később, a 90-es évek második felében ismerte meg Szarvassy Margit tanítónőt, aki iránt néhány levélváltás után kezdett gyengéd érzelmeket táplálni. A levelezésből nem nehéz kiolvasni az író mély vonzódását a tanító kisasszony iránt, de mégsem jutott el odáig, hogy megvallja érzelmeit. Hat évébe telt, mire a 38 éves író megírta zavart hangú leánykérő levelét.
„1901. január 4.
Kedves Margit!
Vonja vissza a levelét és tekintse meg nem írottnak, mert bizonnyal mondom, fekete vonallal húzza át a jövendőjét, csakúgy, mint ahogy az én életem is át van húzva. (…) Én, amikor először láttam Kegyedet, abban az első órában úgy éreztem Kegyed iránt, mint ma, és mint a közbeeső időben. Ez volt az oka, hogy önkénytelenül is figyelmesebb voltam Kegyed iránt, s amit jólesik látnom, észrevett, s bizony nemegyszer, mikor Kegyeden azt láttam, hogy sejt valamit, eszembe jutott az állapotom és iparkodtam közömbösséget mutatni. Mért írja Kegyed, hogy sajnálja az időt? Gondolja meg, micsoda szenvedés lett volna az az idő, ha én abban az első órában azt mondom Kegyednek: Maga nekem a legkedvesebb! Hát aztán mi lett volna az alatt a hat év alatt? Csókoltuk volna egymást üvegen át. Jobb volt így, Margitka: Maga nem tudta azt, hogy szeretem, én meg lakatot hordtam a szívemen, ha vérzett is belé.
Ha nekem férfiismerősöm van, aki testvére az én lelkemnek, azt mondom neki: te szeretsz engem és én szeretlek téged; éljünk együtt, mert öröm nekünk együtt élni –, és így cselekszünk. De más a helyzet férfi és nő között: a hat év csak az epedések szakadatlan láncolata lett volna, ami kínos érzés, Margit. De mármost, az én hibám folytán, fel van törve a pecsét. Én nem bírtam megállni, hogy meg ne látogassam; mert Kegyed barátjának nevezett, azt gondoltam, hogy egyik jó barát a másikat meglátogathatja, s ez a gondolat takarta előttem az eshetőséget, hogy úgy viselem magamat, mintha férfibarátom volna. Gondoltam, így eljárogatok majd Kegyedhez, és Kegyed azt fogja nekem mindig mondani: Barátom. – Én meg azt fogom mindig gondolni: Kedvesem. És aztán átéljük szépen az életet, s majd mikor magánál is december lesz, nálam is, egyszer majd én, ráncos képű ősz ember, azt mondom teakevergetés közben: Bizony, Margitka, bizony. Aztán maga azt fogja gondolni, hogy nem mondtam semmit, pedig én meg nagyon is sokat gondoltam mondani.
Mindezeket gondolja át, Margitka, és írja meg: kettőspontot tegyünk-e a mostani állapotunkhoz, vagy csak szimplát. Válaszától függ, hogy meglátogassam-e?
Géza”
Margitka nem akarta megvárni a „decembert”: az addig csendesen várakozó tanítónő egyértelműen biztató választ adott az írónak. Gárdonyit valószínűleg meglepte, hogy a tanítónő a határozott megoldások híve, úgyhogy még jobban megijedt.
Még néhány levelet váltottak, de az író végül szép csendesen kihátrált a kapcsolatból. Csak évek múlva talált hozzá illő társat: hosszan élt jobbára plátói kapcsolatban az édesanyját és őt gondozó férjes asszonnyal, Milával. Úgy tűnik, neki már nem kellett kimondania a dolgokat.
