Kádár János elejétől a legvégéig részt vett a Rajk László és társai ellen folytatott koncepciós eljárásban.

Tudta, hogy az egész kitaláció, hazugság, de félt: ha nem Rajk, akkor ő lesz az áldozat.

Az 1940-es évek végén Kádár Jánost padlóra küldte két tragédia, édesanyja és öccse elvesztése. Miközben bekerült a párt legfelsőbb vezetésébe,

aktív részese volt a diktatúra, a terror, az elnyomás kiépítésének, illetve működtetésének.

Hazatérő moszkvai elvtársai pártfegyelmivel üdvözölték Kádár Jánost, majd hamar begyűjtött még egyet. Karrierje ennek ellenére gyorsan ívelt felfelé,

még az sem törte derékba, hogy Rotyis és Szívós akasztása balhéba fulladt.

Kádárt 1938-ban bomlasztani küldték a szociáldemokrata pártba, ami jól ment neki, miként az avantgard grafikákhoz szintén volt tehetsége.

Sorozatunk folytatásában nőügyeket, egy bizonyos ágydeszkát, öltönyt és a vágyott cipőt is sorra vesszük, miközben Csermanek János megszűnik létezni.

Kádár János egyre mélyebb depresszióba süllyedt, miután „árulásáért” társai kiközösítették.

A feloldozást a szegedi Csillagban kapta meg Rákositól – igaz, először egy kasszafúróban vélte felismerni a nagy vezért.

Sorozatunk ezen részében egészen a háború végéig kísérjük Kádár Jánost, aki a párt legfelsőbb vezetésébe emelkedett,

elvtársai gyávasággal vádolták, a nyilasoktól megszökve pedig egy deszkával a vállán sétált be Budapestre.