Márai – Hallgattam volna

 

 

Márai Sándor

Az est, az író személyes története, egy “szerelmi szakítás”, a hazával való szakításának története.

Tíz kemény esztendő tapasztalatának krónikája, amelyben Márai Sándor, szigorú önvizsgálatot tartva, végigköveti Magyarország és Európa történetét, 

az anschluss pillanatától, 1938. március 12-étől, egészen 1948. augusztus 31-ig, az ő önkéntes száműzetésének kezdetéig.

Az író, Hegedűs D. Géza felejthetetlen előadásában így fogalmaz: “Ezalatt a tíz esztendő alatt elveszítettem mindent,

ami életemnek értelmet, tartalmat, keretet adott…az egyetlen hivatalos dokumentum, amelyet a tárcámban hordok,

a nevem mellett azt az idegen kifejezést tünteti fel, hogy >>apolit<<, vagyis hontalan.” 

 

Hallgatni akartam

Hegedűs D. Géza önálló estjére.

A Hallgatni akartam című Márai-est vallomás egy értékevesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak.

A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.

Az író maga választotta kezdő dátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa.