|
„Itóka” történelem
Unicum. Das ist ein Unicum! – kiáltott fel 1790-ben, a Habsburg Birodalom bécsi udvarában őfelsége, II. József császár, miután megkóstolta magyar udvari orvosa, dr. Zwack által előállított elixírt. Az elixírre pedig azért volt szüksége, mert megint egy bőséges étkezés után volt és gyomorbántalmak kínozták. II. Józsefnek több udvari orvosa volt, akik gyógynövényeikből ott helyben keverték ki a jótékony hatásúnak szánt italt, közülük az egyik volt eme híres dr. Zwack. Az Unicum úgy is kezdte meg világhódító útját – egy régi plakát szerint gyomorerősítő likőr, világcikk -, hogy jótékonyan hat a gyomorra és az üvegen egy piros kereszt jelképezte gyógyhatású mivoltját. Később a Vöröskereszt sérelmezte a piros keresztet, ezért a család aranyra változtatta. A mai napig ez látható az üvegeken. Az Unicum gyomorra gyakorolt kedvező hatása a mai napig megvan, és közkeletű tévedés, hogy étkezés előtt kell fogyasztani. Az Unicum egy kis kupicával egy nagyobb étkezés után lehet áldásos. Azonban fontos szem előtt tartani, hogy az Unicum egy keserű likőr, alkohol, amely fogyasztása mértékkel ajánlott. Az Unicum mind a mai napig gyógynövényekből készül és a receptet csak a Zwack család ismeri. A recept titkosságát a térben és időben elkülönülő gyártási folyamatokkal és személyes közreműködésükkel szigorúan védik.. Jägermeister A Wolfenbüttel nevű német város nemcsak arról nevezetes, hogy innen származik a Volkswagen, hanem arról is, hogy itt találták fel az azóta szintén világhírűvé vált gyógynövénylikőrt, a Jägermeistert. A történet 1878-ban kezdődött, amikor Wilhelm Mast megalapította cégét, amely ecetgyártással és borkereskedelemmel foglalkozott. A nagy áttörés azonban csak 1934-ben következett be, amikor fia, Curt Mast megalkotta a Jägermeister receptjét. A keveréket legalább egy éven keresztül speciális tölgyfahordókban tárolják, és ez idő alatt 383 alkalommal (vagyis minimum naponta egyszer) ellenőrzik, hogy ízében megjelennek-e a kívánt komponensek: a gyömbér, a citrus, a csillagánizs és a különféle gyógynövények.
Bailey’s eredete a hetvenes évek elejére nyúlik vissza, amikor az R & A Bailey cég megalakult. maga a Baileys krémlikőr 1974 késő őszén került forgalomba Írországban, majd a rákövetkező évben kivitték a nemzetközi piacra is. megjelenése új kategóriát hozott létre, a krémlikőrök kategóriáját.. a Baileys-nek saját tejipari termékeket előállító gyára van Cavan megyében, saját farmokkal tehenekkel és gazdálkodókkal, így nem okoz nehézséget ellenőrizni és megőrizni a tej egyenletesen magas minőségét. a krémszerű állaghoz és a kellemes ízhez a csokoládé is hozzájárul. az alapanyagokat a Baileys dublini gyárában, a Nangor House-ban keverik össze.
A Fütyülős termék- és márkanév eredetileg Zwack János és Béla ötlete alapján született meg az 1960-as években. De a jellegzetes, egyedi Fütyülős palack már évszázadokkal korábban megjelent Magyarországon. A Fütyülős palack őse a porciós palack volt, amelyet a Rákóczi-szabadságharc után Magyarországon állomásozó osztrák és magyar katonák használtak; ebben tárolták a napi pálinka- vagy boradagjukat. A jelenlegi palackforma a 18. század körül alakult ki és lett igazán divatos, ekkor még csak borok felszolgálására használták kocsmákban és vendéglőkben. Az üveg népszerűségét két ok segítette elő: egyrészt, mivel a palacknak alul van a súlypontja, nagyon stabil; másrészt ? és innen jött maga a Fütyülős elnevezés is , hogyha megfújták az akkori vékonyabb nyakú, felbontott palack száját, akkor fütyülő hangot adott ki, ami az ital mennyiségétől függően volt magas vagy mély. Ezt kihasználva, az akkori kocsmák vendégei csak belefújtak a palackba, így jelezték a kocsmárosnak, hogy szeretnének még inni. A Metaxa A Metaxa márka Spyros Metaxa nevéhez fűződik, aki úgy gondolta, hogy hatalmas lehetőség rejlik a mintegy 5000 éves hagyományokra visszatekintő görög borkészítésben, ennek köszönhetően alkotta meg és kezdte el gyártani 1888-ban Piraeus-ban a Metaxa márkát. Testvérei segítségével hamarosan sikerre vitték a családi vállalkozást, mely eleinte az Athéni elit körében vált népszerűvé, majd rajongókat nyert az ország határain túl is, különféle kitüntetések és díjak övezték útját. A Metaxát már 1900-ban elkezdték Amerikába exportálni. Spyros Metaxa 1909-ben elhunyt, halála után fiai vitték tovább a vállalkozást. 1960-ban megvásárolták a Kifissiai üzemet, ahol a mai napig is folyik a termelés. A Metaxa márka világszerte ismert és egyre népszerűbb, 2002-ben bekerült a rangos „Milliomosok Klubjába”, azaz évi 1 millió kartonon (1 karton = 8,4 liter) felüli mennyiséget gyárt. Chartreuse A zöld Chartreuse-t a mai napig karthauzi szerzetesek készítik Voironban, egy 1605-ből származó titkos recept alapján. Sárga variánsa 1838 óta létezik, ennek aromája valamivel lágyabb és édesebb, alkoholtartalma 40 százalék, színét főként a sáfránynak köszönheti. A karthauziakat előbb 1793-ban, majd a 19. században újra elűzték az országból. A receptet magukkal vitték Spanyolországba, és ott folytatták az elixír készítését. Az eredeti címke mellett azonban egy kiegészítő címkét is tettek az üvegre, amelyen feltüntették, hogy a likőr Tarragonában készül. A Chartreuse hazája ma ismét Voiron, a pontos receptet csupán három szerzetes ismeri, ők állítják elő a gyógynövénykeveréket, amely több mint 130 összetevőből áll. Annyi bizonyos, hogy az izsóp és az ánizs meghatározó jelentőségű a likőr ízvilágában, amely nagyon karakteres. Egyrészt rendkívül édes, másrészt fűszeres és erős, különböző hőfokon szervírozva más és más arcát mutatja. Gyakran isszák jéggel, és sokszor alkalmazzák különféle koktélok ízesítéséhez. Mivel rendkívül komplex és erőteljes az íze, néhány csepp is elég belőle, hogy megváltoztassa egy-egy keverék jellegét.
Az ital története a 18. században kezdődik – ekkor kezd a családcentrikus, 16 gyermekes Josef Vitus Becher a fűszerüzlete mellett alkoholkészítéssel és kiméréssel is foglalkozni. 1805-ben a család vendégül látja Maxmilian Friedrich von Plettenberg-Wittem-Mietingen grófot és népes személyzetét, köztük orvosát, Dr Frobrigot is. A titokzatos angol orvos elmélyedt a gyógynövények és fűszerek között, majd rövid pihenője után továbbutazott. Emlékül hagyott azonban egy receptet, melyet Josef Becher két évig finomított, és így, 1807-ben English Bitter („angolkeserű”) néven elkezdte árulni azt, amit ma Becherovka néven ismerünk. A gyomorbántalmakra kiváló keserűlikőr gyorsan lesz népszerű – Karlovy Vary fürdővárosába sokan utaznak emésztési panaszaikat gyógyítandó. Az italból az egyébként absztinens Goethe is fogyaszt, ezt még naplójába is feljegyezte. A likőrgyárat Josef fia, Jan veszi át, és ő fejleszti fel az üzemet, így elkezdődhet a híres ital exportálása is. Már a 19. század közepétől szállítják külföldre a Becherovkát, és ma már nemcsak Európában, de a tengerentúlon is megtalálható. A ma ismert, zöld üvegbe 1907-ben kezdik palackozni a likőrt. Az eredeti ízre és összetételre az ő neve és aláírása a garancia: minden címkén megtalálható.
Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor azt mondhatjuk, hogy a vodkához hasonlóan a gin is egyfajta gabonapárlat, csak az utóbbi borókával van ízesítve. A gin történelme is a középkorban gyökerezik, és valahol Itáliában kell az eredetét kutatnunk, ahol a XII. századi szerzetesek felfedezték az alkoholba áztatott boróka jótékony hatását. Erre a tapasztalatra építették például a pestis elleni védekezés hatásosnak hitt elixirjét, amely borókával és borpárlattal készült. A mai gin előfutára viszont németalföldi Leydeni egyetem professzora, Dr Sylvius nevéhez köthető, aki gabonapárlatot használt a boróka kivonatolásához. Hozzá kell tennünk, hogy a környéken ekkortájt már fogyasztottak genever vagy jenever néven efféle párlatokat. A párlatkategória nemzetközi jelentőségét viszont a britek építették fel, amikor lassanként a tizennyolcadik századtól kezdve nemzeti italukká fejlesztették, arról nem is beszélve, hogy a gyarmatokon is elterjesztették a ginfogyasztás kultúráját.
Vizecska, pontosabban az élet vize, ami jelen esetben az Oroszországi vagy a Lengyel területekről ered.Történelmi múltját tekintve talán a legrégebbi égetett szeszesitalok közé sorolható, amit hajdanán frappáns módon nem lepárlással, hanem fagyasztással készítettek, így érték el hogy az alapanyagot jelentő cefre alkoholtartalma koncentrálódjon. Természetesen napjaink vodkái igen komoly technikai feltételek mellett, korszerű lepárlással készülnek. Minősége azonban nem elsősorban az alapanyagot jelentő gabona, hanem a többszörös szűrésben keresendő. A Vodkát hajdanán burgonyából állítoták elő, már azonban ezt azért cserélték gabonára, mert olcsóbb, és fajlagosan több alkohol állítható elő belőle. A vodka valójában a legtisztább formájáig finomítot alkohol, amit a lepárlás után faszénnel jelleg, aroma, íz, szag és szín nélkülivé tesznek. Ebből a szempontból a vodka teljesen „ízetlen” amit érzünk, az a kicsit higított színalkohol íze.
|
