Divat Díjkiosztó Gála Fashion Awards Hungary a hazai divatvilág legrangosabb díjátadója ahol minden évben a szakma által megszavazott legjobb szakemberek elismerésben részesülnek. www.fashionawards.hu
A Divatszakma legjobbjai 2011
Azimmár megszokottá vált helyszínre (Symbolba) Ezúttal szép lassan gyülekeztek a meghívottak és a sajtó képviselői, a várakozás idejét a baráti hangulatú beszélgetések határozták meg, az egyes (szakmai)csoportosulások elkülönülésével, melyekben hála az idén is meghirdetésre került pályázatnak számos még tanulmányait folytató fiataldivattervező jelöltre is fel lehetett figyelni, esetenként saját (egyedi) kollekciójukban megjelenve, a szakma krémjének hagyományoknak megfelelően különlegesen válogatott viseleteivel egyetemben
Ezuttal a műsorvezető mellé a tavalyi év egyik kategória győztesét: Kockát is felkérték a konferansziénak, aki tündökölt új szerepkörében, magával ragadó, lendületes stílusával, bennfentes ismereteivel új meghatározó színt adott a gálának, a feladatköréhez tökéletesen illeszkedő fekete keretes szemüvegben. A legtöbb férfiaknak szánt terméket is nőkkel reklámozzák.”– foglalta össze rövid köszöntőjében az est fővédnöke,
Balassa Gábor
– azújonnan meghirdetésre került kategória: az év férfi modellje kapcsán – személyes tapasztalatait, egyúttal a szakma speciális nehézségeit, és a kérdés vonatkozásában a magyarországi rendkívül egyenlőtlen viszonyulástjelentős eltolódást mutatva a nők javára, kitekintésében utalt a nemzetközi helyzetre is, a világ nagy divatközpontjaiban megfigyelt tendenciákkal.
Az első kiosztásra ítélt kategóriában, az év legjobb női modellje címeta nemzetközileg is az egyik legismertebb különleges szépségéről és természetességéről híres 17 évével már veteránnak számító magyar modell –aki az ebben az évben már megkapta a Glamour Woman of the Year 2011 legjobb modelljének járó címet is –

Palvin Barbara (ICON Models)
nyerte el, rövid beszédben köszönve meg a hazai divatszakma elismerését.
A legjobb férfimodell kategóriában, elsőként a Gála történetében

Szabó Csabának (Art Models)ítélték a szobrot, aki hasonlóan az előtte szólóhoz„köszöni mindenkinek, aki rá szavazott” formulával vette át a díjjal járó ajándékok sorát Anry Soós Évától, a Joy magazin főszerkesztőjétől. Ötéve tartó pályája során nem csak a magyar tervezők (pl.: Nubu, Anna Amélie, Abodi Dóra) kedvelt férfikaraktereként szerepelt, hanem több nemzetközi kampányban is bizonyított, így a teljesség igénye nélkül megjelent a londoni Tie Rack és a milánói Braddock fotósorozataiban is.
Bakos Piroska EUsoros elnökség szóvivője, – aki ezen minőségében minden hivatalos rendezvényen a magyarországi elnökségi periódus idején egy-egy magyar tervező ruháját viselve – került felkérésre az
Év fiatal divattervezőjének ítélt díj átadására, amelyet ezúttal Benus Dani
általbenyújtott pályamunkák nyerték el, a – korábbi díjazottakból és fővédnökökből – külön felállított szakmai zsűri döntése értelmében. Nyilatkozatábanhangsúlyozta a díj ösztönző tényezőként való megjelenését pályájában, hogy tovább folytassa megkezdett szakmai tevékenységét, amely korábbi nyilatkozatát idézve:„számára munkái az önkifejezés eszközei, maga a tervezés, alkotás pedig a legnagyobb öröm”, emellettkitért köszöntőjében mindazokra a magyar divatéletben, akik szaktudásukkal ösztönözték és formálták a tervezői kibontakozását, Szegedi Katát elsőként említve, többek kíséretében. 2010-es férfikollekciójában, korábbi munkáival ellentétben a klasszikus szabászat alapjaihoz nyúlt vissza, ezáltal született ruhái a letisztultságot, a könnyedséget és hordhatóságot ötvözték magukban.
Kovalcsik Natasa

– Lancomesminkmestereként, és a Fashion Video Fesztivál hivatalos sminkeseként, alegfontosabb irányelvének a kísérletezést és a harmóniára törekvést tartva – a divatsminkes kategória győzteseként a Cosmopolitan főszerkesztőjétől, Sabján Johannától vehetteát az elismerést, külön köszönetet mondva mesterének Tombor Saroltának,majd a folytatásban a díj személyes fontosságát emelete ki a pályatársaival való közös alkotás során, a következő szavakkal: „ez a díj azt jelenti nekem, hogy szerettek velem dolgozni és én is szeretek veletek dolgozni.”
Az év divatfodrásza Hortobágyi Kászon
lett, aki tavaly nyitotta meg Closenevűszalonját, amely mostanra széles körben ismert brandé vált, ahol fiatalgeneráció új tehetséges és kísérletező kedvű tagjai dolgozhattak együtt, munkáikkal mára már jelen vannak a divatfotózások mellett a reklámiparban és divatbemutatókon is. Az elismerést átvéve Lami Júliától –azElle magazin főszerkesztő helyettesétől –megköszönte mindenki támogatását, külön megemlítve a pályáján Őt elindító Szabó Ádámot.
Ezt követően Király Viktor
zeneibetéte szakította meg rövid időre a díjátadó menetét, felüdülést hozva avárakozás izgalmaiban megfáradt hallgatóságnak és egyúttal elnyújtva a „meglepetés erejét” az egyik kiemelt kategória az év stylistja
Zcímkihirdetése előtt, amelyet 2011-ben is a tavalyi kategória győztes, – aTV-s projekjei révén a nagyközönség köreiben is ismert és szintén nagy népszerűségnek örvendő, – Lakatos Márk vihetetthaza, aki saját bevallása szerint egy emlékezetes botránnyal szerette volna még exkluzívabbá tenni az estét, fokozva a hangulatot, azonban értesülve Kocka új szerepvállalásáról, hagyta őt érvényesülni a díjkiosztó során, aki valóban lubickolt a lehetőség adta keretekben, számos kedves apróságot mesélve főként a díjazottak pályakezdésének emlékezetes pillanatait megidézve.
Az év Divatfotósa címet ezúttal
Zsólyomi Norbertérdemelte ki, a 4 éve kezdett szakmai pályafutásával, melynek során a legnagyobb

Az est fénypontjaként és lezárásaként Mojzes Dóra
vehette át az idén a legjobb divattervező

nekjáró FAH szobrot, aki önálló márkájának megszületése óta számos külföldi lapban is bemutatkozott (Faces, Zink, Neo2), emellett munkáit ismertették legelismertebb divatfórumokon is. 2010 -ben elnyerte a Fashion Video Festiválon második díját Viszlay Márkkal készített videójával. Legújabb, 2011 -es tavasz-nyári kollekciójában új, színesebboldaláról mutatkozott be, amellett, hogy immár a védjegyének számító nőiesség kihangsúlyozása továbbra is meghatározó elem maradt munkásságában.