Napkelte

Nap-kelte 1989-1999

A történet valójában 1984-ben, a Los Angeles-i olimpián kezdődik. A politikai indíttatású bojkott miatt sportolók nem, csak sporttisztségviselők és újságírók képviselhették Magyarországot. Köztük Gyárfás Tamás is, a Nemzeti Sport főmunkatársa. A magyar delegáció környezetében feltűnt egy magyar származású üzletember, Bodnár György. Nem volt szűkmarkú: fizette a delegáció tagjainak az állami büdzsé kereteit meghaladó fogyasztását, kedves volt, szemmel láthatóan kereste honfitársai kegyeit. Nem eredménytelenül. A Los Angeles-i kapcsolat nyomai a később privatizálódó magyar szórakoztató-, média-, sport és reklámipar kialakulásában pontosan kimutathatók, nem utolsó sorban Bodnárnak Békesi Lászlóval, Vitray Tamással, vagy éppen Gyárfás Tamással ott kialakult ismeretségén keresztül. A Los Angeles-i vonal egyébként is ihletően hatott a kapitalizálódó magyar gazdaságra, gondoljunk csak Bodnáron kívül a szintén onnan hazatérő Várszegi Gáborra, Jávor Györgyre, Fenyő Jánosra. Ezek az urak abban különböztek későbbi magyar üzlettársaiktól, hogy nemcsak kívánták a pénzt, de már volt is gyakorlatuk – a börtönviselt Bodnár esetében tudható, hogy nem is mindig szalonképes – megszerzésében. S hajlandók voltak ezeket a pénzeket, esetenként nem is pénzeket, csupán pénzszerzési know how-kat, gondolkodásmódokat magyar vállalkozásokba fektetni.

Például a Nap TV-be. Melynek eredete 1989-re nyúlik vissza, arra az időre, amikor még szocialista módszerekkel, de már magánvagyonra startolhatott az ügyes, kellőképpen rámenős és előrelátó állampolgár, aki érezte és tudta, itt az idő, most vagy soha szerzi meg magának a nagy közösből a kis sajátot. Ez volt az az időszak, amikor elég volt egy jó ötlet, vagy egy jó kapcsolat, és az ember máris költözhetett a óbudai panelből a testőrökkel őrzött rózsadombi, vagy az akkoriban még divatos szentendrei villába.

Ezekben a frekvenciamoratórium előtti utolsó pillanatokban “szerzett” a MOVI egyik szürke eminenciása, Székely Ferenc Pozsgaytól pecsétet egy, a Magyar Televízió által nem használt és Budapest körzetében fogható televíziós frekvencia használatának engedélyére, majd hozott tető alá Nap TV néven elsősorban a MOVI, a Mai Nap Rt és az MTI közreműködésével egy társaságot (alapító okiratának kelte: 1989. VII. 30, székhelye ekkor még a Könyves Kálmán krt. 13-15.) A Nap TV a térség, ezen belül Magyarország első magántelevíziójaként először tett kísérletet arra, hogy megtörje az államilag és politikailag kontrollált Magyar Televízió monopolhelyzetét a televíziós műsorszolgáltatás terén. Hogy ezt a jogosítványt akkoriban milyen jogi kiskapuk vagy kapcsolatok révén sikerült megszereznie, Székely Ferenc velem nem osztotta meg, mindössze annyit közölt, hogy a Nap TV-t élete legnagyobb fegyvertényének és alkotásának tartja. S valóban, a témában érintett valamennyi megszólaló egybehangzó állítása, hogy Székely iszonyatos akarása, munkabírása és szakmai hozzáértése a Nap TV arculatának meghatározó jegyévé vált. Ő volt az, aki az első stábot felállította, aki a Nap TV műsorának vezetésére az akkoriban rövid idő alatt befutott Havas Henrik – Forró Tamás párost kérte fel.

A magyar társadalom életében ez volt az az időszak, amikor már minden szétesett, s amikor éppen ezért “abszolút szabadon lehetett garázdálkodni” (Havas Henrik). Erre persze rá is kellett érezni, a lehetőségeket azon nyomban és habozás nélkül ki kellett használni, mert aki külső megrendelésre vagy ihletre várt, az könnyen lemaradt a jóról. Piciny, ablaktalan rádiós szobájukból Forró és Havas pedig ráéreztek a kor szellemére. Mai szemmel nézve talán megmosolyogtató, de akkoriban botrányosnak számító témáik (például tanácselnöki lakáspanamák) az újságírás fenegyerekeivé avatták őket, s nekik ahhoz is volt érzékük, hogy kivegyék a pénzt a dologból. Témáikat könyvformában is feldolgozták, anyagaikat videokazettán terjesztették, színpadi produkciókat szerveztek, s a magyar újságírásban talán elsőként, munkásságukhoz szponzorokat és reklámokat szereztek, ily módon járulva hozzá üzlet és újságírás azóta sokat vitatott szimbiózisának kialakulásához.

1989. augusztus 19-én elindult tehát a Nap TV műsora. A MOVI viszontagságos, televíziós műsorkészítésre korántsem ideális körülményei közepette, de farmerben, pólóban, a “mindent szabad” igézetében. Néhány hét múlva azonban kiderült, elfogyott a műsorra szánt pénz. “Nem csoda: dolgozott ott hat tűzoltó, húsz világosító, mindenkit fizetni akartak, miközben reklám egy darab nem volt” – mondja Havas Henrik, akinek bevillant az ötlet, mi lenne, ha mentőövként megpróbálkoznának Gyárfás Tamással, akit Havas akkoriban “zseniális üzletembernek” tartott. Így történt, hogy pont azon a napon, amikor a Nap TV anyagilag befuccsolt, a Fradi pálya vendéglőjében Havas összehozta Székelyt Gyárfással. Ez az a történelmi pillanat, amikor a Nap TV szellemi atyja és gazdasági megmentője először találkozik egymással. A konstrukció ekkor válik teljessé: a lehetőség, amit a frekvenciaengedély és a tudás, amit a stáb jelent ekkor talál rá az őt működtetni akaró, s mint az később kiderül, működtetni is tudó producerre. Pénz kellene – mondja Székely és Havas, s Gyárfás számára ez a négy betű, hogy pénz olyan volt, “mint katonalónak a trombita” (Havas Henrik). S amikor október 14-én a Nap TV tulajdonosai egy értekezleten éppen bejelentik a műsor megszűnését, félórás késéssel, de betoppan Gyárfás, s azon melegében közli, hogy reklámokból legalább még három hónapig biztosítja a műsor fenntartásához szükséges napi 500 ezer forintot. Igy lett Gyárfás a Nap TV elnöke.

Amikor 1984-ben Los Angelesben Bodnár Györggyel találkozott, Gyárfás nemzetközileg is elismert sportújságíró volt . Bodnár valamit megláthatott benne, mert úgy döntött, üzletembert farag belőle. Bodnár még Amerikában élt, amikor már felkérte Gyárfást itteni cége, a HTD kft irányítására. S mikor kiderült, hogy Gyárfás nem akar felhagyni az újságírással, Bodnár 1989. január 1-én Sport Plusz címmel létrehozott kifejezetten a számára egy hetilapot. Gyárfás a Nap TV működtetését is csak Bodnárral a háta mögött merte vállalni, de Bodnár garanciájára végülis nem volt szükség, mert Gyárfásnak hírdetésekből sikerült a műsor gyártására a pénzt kitermelnie: Igy tulajdonképpen mindketten egyetlen fillér nélkül jutottak üzletrészhez a Nap TV-ben. Melynek Gyárfás rövidesen a többségi tulajdonosa lett. Elmondása szerint, Bodnárral kezdetben a HTD színeiben vettek részt az üzletben, majd 1989. október 12-én csak a Nap TV-ben való tulajdonlásukra létrehozták a Ribbon kft-t, 51-49% tulajdoni arányban Gyárfás javára. A Ribbonba végül is nem kellett pénzt tenniük, mivel sikerült a napi 500 ezer forintot reklámokból kitermelni, s így tulajdonrészhez jutni. Gyárfás fokozatosan fejlesztette fel a budapesti regionális műsort, a heti két adásnapból, három, majd öt lett, s jött a szombat is. Aztán a Ribbon 10 % tulajdonrészt eladott a Postabanknak. “Itt volt életem első bevétele” – jegyzi meg Gyárfás némi nosztalgiával, majd kissé elszomorodik, mert még ’89-ben “sikerül” Bodnárral összevesznie. “Addig barátok voltunk. Azt viszont nem tudtam elfogadni, amikor először tulajdonosként szólt hozzám”. Gyárfás tehát kivált a HTD kft-ből, s mintegy végkielégítésként megkapta a Sport Pluszt. “Haragban váltunk el, de érzésem szerint tisztességgel.” Bodnár rövidesen eladta a Ribbon ráeső további részét, mégpedig a Postabanknak. (Érdekesen alakult a Ribbon további sorsa, bár Gyárfásnak ehhez már nincs köze. Az egymillió forint tőkével alapított kft-ben 1992. Július 7-én 600 millióval tőkét emel a Postabank, majd 1996. Június 5-én 8 milliárd 501 millióra nő a tőkéje és átkerül a Dunaholding telephelyére. Jelenleg a Reorg Rt-nél található, mint a veszteséges Postabank portfólió része.)

Az így kialakult helyzetben Gyárfás szerint neki is szembe kellett néznie azzal a jellemző Postabank-stratégiával, hogy mindent megpróbálnak lezülleszteni, amiben tulajdonrészük van, hogy azután a tulajdonostársak “segítségére siethessenek”, akik így nála adósodnak el, s akiket aztán “megmentenek”. Gyárfás azonban kiváló hirdetés- szervezői képességével keresztül húzta a Postabank számításait, mert ment a verda, a Nap TV-t nem kellett “megmenteni”. Gyárfás ennek tulajdonítja, hogy egy időre el lett tiltva a hirdetés-szervezéstől, s azt a Postabank embere, Heltai Tibor kapta meg. Szorult helyzetében Székely és Gyárfás azonban talált egy japán céget, amely megvette a Postabank részét, így sikerült megmenekülniük a banki bekebelezéstől. Én is vettem Postabank résztulajdont – mondja Gyárfás. Ennek az volt a menete, hogy még korábban a Szófia étterem (ez a Kossuth Lajos téren abban az épületben volt, ahol Gyárfás lakott) bérleti jogát privatizálta a Gyárfás tulajdonában lévő Sport Plusz kft. Mit tesz isten, a Postabank éppen ezt az éttermet szemelte ki magának, s hajlandó volt érte Gyárfással elcserélni a Nap TV-ben való részesedését. (Ezzel kapcsolatban természetesen mindenféle mendemondák keringenek, hiszen Princz nem szokott csak úgy simán kivonulni egy üzletből. Talán ez is magyarázza, hogy a legenda szerint Gyárfás egy többórás hosszú menetben, kemény, nem akármilyen érvekkel felfegyverzetten csikarta ki Princzből a megállapodást.) Tekintélyes összeget kaptam az étteremért – mondja elégedetten Gyárfás -, amiből a japánokkal közösen megvettem a Postabank Nap TV-s részesedését, s így többségi tulajdonos lettem. Az enyém a Nap TV 78 %-a.

Gyárfás mindazonáltal soha nem felejti el megjegyezni, hogy a Nap TV sokáig nem volt minden kockázat nélkül való üzlet, hiszen sorsa mindig bizonytalan volt. Állítása szerint hosszú ideig csak ő hitt abban, hogy hosszútávon fenn tud maradni, hogy mindig lesz szerződése a Magyar Televízióval, hiszen a Nap TV valódi tulajdona a Magyar Televízió műsorideje volt, anélkül semmit nem ért.

(Itt egy közgazdasági szempontból sem érdektelen kérdéshez jutottunk el: minek tekinthető az a gyakorlat, ami a Magyar Televízió műsoridejének egy részével a kilencvenes évek eleje óta történik, vagyis, hogy azt kvázi bérbe adják külső vállalkozóknak? A kiinduló koncepciót Hankiss Elemér fogalmazta meg, s lényege a világban honos úgynevezett “megrendelő televízió” modelljének magyarországi bevezetése lett volna. A dolog azonban már Hankiss intendánsának, Bányai Gábornak az előszobájában gellert kapott, nyilvános pályáztatás és versenyeztetés híján ugyanis egy olyan átláthatatlan, közgazdász nyelven szólva “nem transzparens” szisztéma jött létre, amely az idővel egyre nagyobb méretekben és egyre bonyolultabb következményekkel járva kezdett elhatalmasodni. A “rendszerben” rejlő pénzkivételi lehetőségeket a televízió illetékes vezetői és a témában érintett vállalkozók valószínűleg elég hamar felismerték, de a folyamat igazából az 1994-es választások után vált szinte intézményesültté. “Pozíciók és hiúságok, pártérdekek és nyilván nagy pénzek forogtak kockán. És végül azok győztek, akik a zavarosban halászásból éltek, s talán élnek ma is jól” – nyilatkozza Hankiss Elemér (ÉS, 1995. december1). Arról, hogy egyes vállalkozók szerződtetése érdekében politikusok járnak közre, mindenki tud, Székely Ferenc nyilatkozik is róla a Kritika 1996. májusi számában, de hogy ezzel a Magyar Televízió forrásai is beléptek volna a pártfinanszírozás körébe, arról csak egy televíziós Tocsik Márta nyilatkozhatna, ha lenne. A kialakult “bérbeadási” rendszer egyik jellemzője, hogy a feltételek korántsem voltak egységesek, a mindenkori televíziós menedzsment és az adott vállalkozó egyedi alkujától függően alakultak, miközben a teljesítést a Magyar Televízió hierarchiáján belül senki nem kontrollálta.
Ebben az alkuhelyzetben, ahogy például a másik reggeli műsorral való összevetésben később látni fogjuk, Gyárfás Tamás nem is volt annyira nyerő pozícióban. Nála lényegesen előnyösebb szerződéshez jutott például Sándor Pál, A Reggel producere.

A kérdés egy másik figyelemreméltó adaléka a magyarországi médiaprivatizációval való összefüggése. A Magyar Televízió műsoridejének, illetve a műsorkészítés egyes fázisainak ez a fajta külső vállalkozóknak történő kiadása több magán médiavállalkozás (stúdió, produceri iroda) piaci jelenlétének és megerősödésének lett a forrása. A Szabadság teret környező utcákban több tucat olyan televíziós vállalkozás található, amelyek “fagyöngyként” tapadnak a Magyar Televízióra, amelyek a televízió forrásainak ezeken a személyes csatornákon keresztüli kimenekítéséből jöttek létre, s melyek túlnyomó többségének léte még ma is a Magyar Televízió megrendelésétől függ. De ide vezethető vissza az egyik országos kereskedelmi televíziós csatorna, a TV2 tőkefelhalmozásának eredete is, hiszen Tolvaly Ferenc és Prokopp Róbert, akik az MTM Kommunikáción keresztül a TV2 meghatározó magyar tulajdonosai, a Magyar Televíziónak szállított műsorok számukra felettébb előnyös feltételek melletti eladásából építették fel birodalmukat, gyakorlatilag nulla tőkebefektetéssel. Talán nem érdektelen, hogy a Magyar Televízió akkoriban döntési helyzetben lévő vezetői (Bányai Gábor akkori intendáns, Pócsik Ilona akkori kereskedelmi igazgató) jelenleg a TV2 kulcspozícióiban lévő munkatársai.)

Gyárfás tehát hitt a Nap TV-ben, amit az is magyarázhat, hogy valószínűleg volt fogalma egy piacosodó ország monopolhelyzetben lévő televíziója műsoridejének reklámértékéről. És rendíthetetlen vehemenciával ostromolta az éppen döntési pozícióban lévőket. “A Nap TV tagjai önerőből, hatalmas anyagi áldozatok árán, egy odaadó kollektíva erőfeszítésének eredményeként, büszkén mondhatjuk, immár elfogadtatta magát. .. A Nap TV kft tagjai: a Mai Nap Rt., a MOVI, a Ribbon kft., a Danuvia úgy ölik bele valamibe a pénzüket, segítik elő a technikai feltételek mind jobb megteremtését, hogy továbbra is csak a remény éltetheti őket” – írja Gyárfás Tamás, Székely Ferenc és Havas Henrik 1990. február 2-án Németh Miklós miniszterelnöknek, a végleges működési engedély elnyerésének reményében. Február 19-én pedig már Nemeskürty István TV-elnöknél lobbiznak, hogy az MTV a maga frekvenciáján a szükséges sugárzási időt bocsássa a rendelkezésükre. De az igazi csapás csak ezután következik: Hankiss Elemér 1991. október 11-én, szándéka szerint véglegesen, felmondja a Nap TV szerződését, amely akkorra már, éppen Hankissnak köszönhetően, az országos kettes program reggeli műsorát készítette. “Örülök annak, hogy lehetőséget teremtettünk egy magánvállalkozás számára, hogy 8 hónapon át a közszolgálati televízió hullámhosszán bemutatkozzék az országnak, és ezzel elősegítsük azt, hogy a kialakuló médiapiacon komoly szakértelemmel rendelkező, felelősségteljes hazai stúdiók vegyék majd fel a versenyt a minden bizonnyal megjelenő nagy nemzetközi vállalkozásokkal” – írja Hankiss, majd közli, hogy 1992. január 1-től csak az 1. program A reggel című műsorát tartják meg, mert az “jobban belesimul a program szellemébe és műsorpolitikájába, másrészt azt a MTV munkatársai készítik, és ezzel az MTV komoly létszám- és munkaellátási gondjai enyhülnek, harmadrészt, mert az általunk ismert leghitelesebb nézettségi adatok nem igazolták a már másfél éve bejáratott Napkelte fölényéről terjesztett híreszteléseket.” Hankissék ízlésének nyilvánvalóan jobban megfelelt a Sárközy Erika által vezetett reggeli műsor, amely a hőskor szellemében még valóban pályázaton nyerte el létjogosultságát, s amely szakmailag is kontrollálhatóbb volt, mint az elsősorban üzletileg motivált szempontok alapján szerkesztett Nap TV. Gyárfásék persze nem adták fel, hiszen az életükről volt szó. Paskai Lászlót éppúgy bevetették a műsorért folytatott harcba, mint Horn Gyulát, 1992-ben mégis be kellett érjék azzal, hogy csak Budapest körzetében sugározzák a műsorukat, bár cserébe kaptak heti egy óra Össztüzet az országos kettesen.

Gyárfásék kezében a műsorért folyó játszmában a legerősebb adu éppen ellenfelük, A Reggel gyártási konstrukciója volt, ami aztán később még az úgynevezett médiaháborúnak is egyik jelentős ütközetévé vált. Az A Reggel gyártásával Bányai Gábor Sándor Pál producer Novofilm Stúdió kft-jét bízta meg, de a Gyárfásénál jóval előnyösebb feltételek mellett. Érdekes megfigyelni, ahogy a két üzletember, tehát Gyárfás Tamás és Sándor Pál egymás szerződéseire és tevékenységére reagál. Kettejük párharca már a kialakulóban lévő úgynevezett “piaci” magatartás bizonyos jellemző jegyeit villantja fel.

Gyárfás Tamás 1991. augusztus 5-i, az MTV2 akkori intendánsához írott levelében tulajdonképpen a Sándor Pállal szembeni hátrányos megkülönböztetését teszi szóvá. Amíg ugyanis Gyárfás 1994-ig közvetlen ellentételt a műsoráért nem kapott, hanem többnyire a napi műsoridő 10 %-ának, átlag 1o percnek a reklámcélokra való szabad felhasználását és 5 % reklámidő értékesítését kapta, addig az A Reggel című műsor az úgymond biztonságos és folyamatos működés érdekében 3 hónapig havi húszmillió forint előleget kapott a MTV 1-től, valamint a műsoridő 15 százalékának értékesítési jogát reklámok elhelyezésére. (Plusz a szponzor- és reklámakvirálás nettó bevételének 10 %-át is megkapták). “A Nap TV kft-nek fizetnie kellett a műsor mikrohullámú továbbításának költségeit, a Novofilmnek nem. A Novofilm ingyen megkapta a MTV egyik legjobb stúdióját, a VI-ost, míg a Nap TV ezt is önerőből biztosította. A Novofilm a műsorvezetők kiképzésére első részletként 1.022.000. Ft- ot kapott, s a további előkészítő tréningek költségeit is megtérítette a Novofilmnek az MTV” – írja Gyárfás, majd indignálódva jegyzi meg: a Nap TV kft-nek bezzeg “senki nem térít meg semmit”, s bizony azt is szóvá teszi, hogy a szokatlanul előnyös Novofilm szerződést “az a Nagy László gazdasági vezető írta alá, aki korábban közös cégben tevékenykedett Sándor Pál úrral, a Novofilm vezetőjével.” (Megjegyzendő, hogy Nagy László és Bányai Gábor(!) a Magyar Televízióból való kikerülésüket követően dolgoztak a Novofilmnek is). Mit mond ezzel kapcsolatban Sándor Pál 1993. január 20-án, azon a Hankiss Elemér elleni fegyelmi tárgyaláson, amelynek egyik témája éppen az inkriminált Novofilm szerződés, annak is az a passzusa, amely szerint: ”Amennyiben a produkció bevételei fedezik a ráfordítási költségeket, akkor köteles a Novofilm (a 60 milliós gyártási előleget) visszafizetni.”, Tehát a Novofilmnek elvileg vissza kell adnia a hatvanmilliós előleget, ha az visszajön a bevételekből, de ha nem, az se baj. Dr. Füzessy Tibornak arra a kérdésére, hogy hogyan lehetséges: a Nap TV kijön a reklámköltségekből, a Novofilm meg nem, Sándor Pál kéri nem jegyzőkönyvbe venni azon véleményét, hogy “A Nap TV-ről nekem csak pletykáim vannak…amikor egy kicsit unom a mi műsorunkat , vagy úgy gondolom, hogy ott egy kicsit érdekesebb van, akkor átkapcsolom, és látom az ő hirdetés állományukat. Azt biztosan tudom, hogy reklámból nem finanszírozzák.” Hogy akkor mégis miből, a tárgyaláson senki nem kérdezte meg Sándor Páltól.

Nem tudni, a fenti eseményeknek van-e bármi köze hozzá, de 1993-ban fordul a kocka. Nahlik Gábor gazdaságossági megfontolásokra hivatkozva megszünteti a TV1 A reggel című műsorát, s június 28-án reggel a TV1-en Mélykúti Ilona már mint Napkelte üdvözli a nézőket. Voltak, akik a dologban politikát szerettek volna látni, vagy láttatni, a későbbiek alapján azonban egy biztosan állítható: Sándor Pál nem lehetett szálka Nahlik szemében, hiszen Nahlik volt az, aki azt a bizonyos New York, New York produkciót szárnyaira bocsátotta, melynek producere éppen Sándor Pál volt.

A Nap TV tehát meglehetősen jól jött ki a médiaháborúból, hiszen nem kell ahhoz különösebben nagy üzletembernek lenni, hogy az ember lássa a különbséget a reklámbevételekben, amikor egy műsor két program közül a kevésbé nézetten megy, vagy egyedüliként a nézettebben. Ezért a különbségért talán még az sem volt nagy ár, hogy nagy szigorúságában Nahlik kifizettette Gyárfásékkal a frekvenciahasználatot. De a túlélés oka nem csupán az üzleti konstrukcióban keresendő. Szerepet játszhatott benne az az “üdítő pragmatizmus is, amit a Nap TV a médiaháború viharai közepette tanúsított. Nem fontoskodta túl a dolgokat, nem méricskélt és nem osztott igazságot, hanem mindenkit beengedett, aki jönni akart, no meg akiben benne volt a show lehetősége. Így lett a műsor a politikusok egy sajátos Hyde-parkja, akik cserébe mindig megvédték a Nap TV-t, ha szükség volt rá.” (ÉS, 1996. február 2.) Sőt, megbízható forrásból származó információ szerint az MDF például annyira megkedvelte Gyárfást, hogy Antall József hajlandó lett volna belőle akár még TV-elnököt is csinálni. Gyárfás azonban, nagy valószínűséggel a benne valahol mélyen meghúzódó kishitűség okán, de Vitrayt “méltóbb” elnöknek találta, aki mellett szívesen lett volna alelnök, Vitray azonban állítólag már nem ment át Csurka szűrőjén.

A 94-es választások után aztán megint új helyzet áll elő. “Felvirradt a Nap TV-nek?” – kérdezi harsogó betűkkel a Népszabadság augusztus 18-i számában Gyárfás Tamástól, miután a Nap TV “atyját” és addigi főszerkesztőjét, Gyárfás “jobbkezét”, Székely Ferencet a Horváth Ádám vezette Magyar Televízió alelnökévé nevezik ki. Gyárfás Tamás cáfolja, hogy ezzel most eljött volna számára a Kánaán, s hogy valóban igazat mondott, a később történtek bőven tanúsítják. Mert igaz ugyan, hogy létrehoznak egy új műsort, a Múzsát, melynek gyártása az Angol utcában történik, s a Magyar Televízió gálánsan fizet az ötperces műsor egyes darabjaiért, de rossz nyelvek szerint ez sem annyira Gyárfás, mint inkább a Székelyhez továbbra is kötődő Lukin Ágnes kedvéért történik, aki a műsor egyik ötletgazdája és állandó rendezője. Gyárfásnak ezzel szemben váratlan és minden eddiginél veszélyesebb ellenfele támad, mégpedig éppen addigi kebelbarátja jóvoltából. 1994 végén Székely a Nap TV alkotóiból papíron létrehoz egy csapatot, az úgynevezett Stab Rt-t, amely “a műsor szerkesztéséért és szakmai színvonaláért” vállalja a felelősséget. Ezzel az akcióval a stábot lényegében sikerült függetlenítenie a Nap TV-től, vagyis Gyárfástól, “megindult tehát a reggeli műsor kiszervezése Gyárfás alól.” (Németh Péter, ÉS, 1996. február 2.) Székely egy olyan jogi konstrukciót talált ki, amelyben a közreműködők pénzét, napi 634 ezer forintot a Stab Rt.-nek fizette ki a Magyar Televízió, míg Gyárfás továbbra is a korábbi feltételekkel, vagyis a reklámidő feléért gyárthatta a műsort. Székelynek így sikerült jelentősen megnövelnie a napi gyártási költséget, cserébe viszont reggelente nem egy, hanem két ülőgarnitúrát bámulhatott a néző. Ez volt ugyanis az az időszak, amikor az Angol utcai stúdió mellé bejött még egy helyszín, a Parlament Café, “s bár volt annak némi diszkrét bája, ahogy az Angol utcai stúdió házmesterkanapéja a Café Parlament dizájnos székeivel feleselgetett” (V. Á. Magyar Hírlap 1996. május 24.), de abból a napi kétszázötvenezerből, amibe ez a látvány a közvetítőkocsi-bérlés okán még pluszba került, talán az Angol utcai berendezést is le lehetett volna cserélni. Tartalmilag viszont kétségtelenül jelentős színvonal emelkedés következett be a műsorban, amennyiben a Born Ádám főszerkesztette csapatnak sikerült behoznia a képernyőre a Népszava népszerű rovatát: minden nap megkérdezték az utca emberét.

A kialakult helyzet persze ennél valamivel bonyolultabb volt, hiszen nem kispályás szereplőkkel van dolgunk. Valamikor ’95 márciusában jelent meg az Új Magyarországban egy interjú, amelyben Franka Tibor bedobta, hogy a Stab Rt mögött Fenyő János és a VICO áll. Székely persze tagadott, de legalább Frankával szóba állt. (Alelnöksége alatt engem például soha nem fogadott. Amikor jelen írás kapcsán felhívtam, hogy legalább így utólag árulja már el, mi miért történt, elég nehezen tolerálható hangnemben utasította vissza a válaszadást.) Abban az évben még mindenesetre Horváth Ádám a MTV elnöke, ő pedig következetesen mindig valamiféle “kifizetőhelyet” emlegetett, ha ez a bizonyos Stab Rt szóba került. Melynek egyébként a nem tudni milyen részvényeit Fenyő János bejelentette, hogy felvásárolta. A helyzet a munkatársak számára is átláthatatlan. Havas Henrik meséli, hogy mikor hallotta, a munkatársak létrehoztak valami vállalkozást, bement Székelyhez és megkérdezte, hogy mit hozott ő létre? Mire Székely azt válaszolta, hogy nem kell neked erről tudnod Henrik, van neked dolgod éppen elég, s 20 másodperc alatt kirúgta. Mélykuti Ilona szerint a háttérben a Gyárfás és Székely között akkorra már kialakult ellentét lehetett, s ezért Székely összefogott Fenyővel. Ehhez a hatalmi harchoz azonban a Nap-keltéseknek semmi közük nem volt, ők legfeljebb szenvedő alanyai lehettek a két üzletember harcának egy közszolgálati műsor feletti befolyásért.

A Stab Rt-s konstrukciónak egy dokumentálható magyarázata azért mégiscsak lehetséges. A Nap TV műsorát nézve az embernek sokszor támadhatott az a benyomása, hogy itt még a “kötőszavak is szponzoráltak” (V.Á, ÉS, 1996. február 2.). Főleg a kilencvenes évek közepéig, de még a médiatörvény után is a műsorból lépten-nyomon kiköszönt a direkt, vagy nem annyira direkt reklám, s amikor a szponzorált közlés jelzetlenül olvad be az egész folyamatba, lehet, hogy igazságtalanul, de az ember önkéntelenül is mindenben reklámot lát. S még csak nem is arról van szó, amit állítólag még Princz Gábor jegyzett meg Gyárfásnak, mondván: “Örülök, hogy már fűmagot reklámoztok, ezek szerint kész a ház.” A probléma ennél átfogóbb, s lényege: értő és erre hajlamos kezekben egy monopolhelyzetben lévő televízió műsorideje egyben a politikai és az üzleti érdekkijárás remek terepe.

Gyárfás pedig igazán értett a kapcsolatépítéshez. Az volt a módszere, hogy mikor bement a tévébe a vendég, Gyárfás leült vele, kifaggatta, együtt érzett vele, és tíz perc múlva már a barátja is volt. Igy zajlott ez mindenkivel, üzletemberekkel, vállalkozókkal, politikusokkal egyaránt. Székely Ferencnek a többéves közös munka után szintén elég sok élménye lehetett Gyárfás “kapcsolatairól”, ha a Stab Rt. szerződésébe bevette a következő passzust: “Azonnali hatályú felmondásra ad okot az MTV részéről:
– ha az Alkotók jelen szerződésben foglalt közszolgálati kötelezettségét írásbeli figyelmeztetés ellenére sorozatosan megszegik,
– ha az Alkotók a hír-vagy hírjellegű műsorok szponzorálására, illetőleg a burkolt vagy bújtatott reklámozásra vonatkozó tilalmat megszegik. Ezen pont értelmezésekor burkolt reklám az a kereskedelmi vagy pénzügyi érdeket képviselő műsorrészlet, amelynek reklámjellege nem kerül feltüntetésre, bújtatott pedig az a reklám, amelyet az Alkotók az MTV-vel nem egyeztettek, illetve amelyet az MTV nem engedélyezett.”

Elképzelhető tehát, hogy Székely ezzel a nagyon bonyolult és nagyon drága konstrukcióval, legalábbis elvben, de tisztább viszonyokat próbált teremteni, részben az általa is képviselt korábbi gyakorlathoz képest. Önmagában azonban ez még mindig nem magyarázza, hogyan jön be a képbe Fenyő János, és miért éppen ő. Ennek megértéséhez talán az események időpontja adhat támpontot. A médiatörvényt megelőző politikai csatározások idején vagyunk, amikor a mélyben kőkemény politikai és gazdasági alkufolyamatok zajlanak a törvényt követő médiaprivatizációban elnyerhető potenciális pozíciókért. Akik ismerik Székelyt, joggal vagy sem, de nagy stratégának tartják (lásd például Németh Pétert a már többször idézett ÉS-összeállításban.) Az is tudvalévő, hogy Gyárfással együtt mint Nap TV részt kívántak venni az országos frekvenciák privatizációjában. Gyárfásnak korábban is voltak már kísérletei egy elsősorban sport tematikájú televíziós vállalkozás létrehozására. 1993. február11-én jegyzik be a MOB Marketing kft-t, melynek Gyárfás az ügyvezetője, s a felügyelőbizottságban olyan illusztris nevek szerepelnek, mint Schmidt Pál, Aján Tamás, Istvánfi Csaba, Vitray Tamás, Gellai Imre. (Néhány nappal később George Bodnár ügyvezetésével hasonló tevékenységi körben jegyzik be a Sport TV Hírközlési és Kereskedelmi kft-t, melynek felügyelő bizottságában viszont Sárközy Tamás található). A MOB Marketing 1996-tól már holNAP TV kft néven hatályos, s nem titkoltan a TV2 privatizálására készül. Tekintélyes “pénzes” partner is feltűnik a láthatáron, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung “személyében”. A terv azonban gellert kap. Gyárfás Tamás ezt ellenfelei aknamunkájának tulajdonítja. “Nagy reményeket fűztem a privatizációhoz, és a német partnerrel jószerivel már meg is állapodtunk, az időpont is ki volt tűzve, amikor a Hiltonban bejelentjük, hogy egyesülünk, és együtt indulunk a TV2-ért. Ekkor azonban elindult ellenem egy hadjárat, főképp a Népszava hasábjain. Nem akarok kegyeletsértő lenni (mármint Fenyő úrral szemben), de a lapokból pontosan nyomon követhetők az események. Először volt az az ominózus kaposvári ügy, amiről ma már pontosan tudható, kik mozgatták. (Az ügyben tulajdonképpen ÁFA-csalással vádolták Gyárfást. – V.Á.) A témán végig rajta volt a Népszava, s valakik arról is gondoskodtak, hogy ezeknek a cikkeknek a fordításai már másnap ott legyenek a németek asztalán. Így azután nem csoda, hogy ők nem kívántak egy besározott partnerrel együttműködni. Elálltak az üzlettől. Pedig emiatt kezdtem el építkezni, akkor privatizáltam a telekszomszédunkat, a sütődét és hoztam létre azt a stúdiót, amiben most a Napkelte készül, holott a műsorra az addigi méretek is elegendőek lettek volna. S hiába zárult le a nyomozás és mentettek fel a vádak alól, a terveim meghiúsultak. A kaposvári ügy kettébe törte a fejlődésünket. Aztán egy sörgyári reklámügyletről próbálták bebizonyítani, hogy nem jártam el tisztességesen. Ott is két évig tartott, amíg tisztáztam magam. Később bejött a hamisított olimpiai úszójegyzőkönyv ügye, amikor le is mondtam az Úszószövetség elnökségéről, de visszaválasztottak, mert bebizonyosodott, hogy engem is kijátszottak. Majd megjelent a Népszavában, hogy Zemplényivel együtt akarok televíziót indítani, ami teljességgel valótlan állítás volt. A magyar közeg ezekért az ügyekért nem büntetett, de a németek nem akartak így vállalni. Nem volt könnyű átélni ezt az időszakot, arról nem is beszélve, hogy most itt állok három stúdióval, több épülettel, és nem tudom, mihez kezdek velük. Lehet, hogy raktár lesz belőlük. Ennek ellenére Fenyő úrral még életében megbékültem. Több elszámolnivalónk volt, hitem szerint például tartozott nekem 30 millióval. Mire ő elég jó ütemben jó előre beperelt. Elég sokan működtek abban közre, például Friderikusz Sándor, Várszegi Gábor, de politikusok is, hogy megállapodtunk, kölcsönösen elállunk minden követelésünktől. Mi több, négy nappal a halála előtt, az újságíróbálon még kezet is fogtunk.”

Fenyő tehát komoly ellenfélnek bizonyult. Arról, hogy ő akkoriban kacérkodott egy magán televízió birtoklásának gondolatával, többen is cikkeztek, végül azonban nem szállt be a televíziós privatizációba. Ennek fényében még érthetetlenebb a Napkeltés intermezzo. Mert a hogyan még látható, tehát ahogy Fenyő Székely aktív közreműködésével lenyúlta a műsort Gyárfástól, de a miértre önmagában az a napi néhány százezer forint, amelyet a buliból ily módon kivehetett, nem igazán magyarázat. Annál ő nagyobb játékos volt. Hogy az eseményekben milyen szerephez jutott a politika, tehát részt vettek-e benne a háttérben a Fenyővel szimpatizáló főként szocialista és szabaddemokrata politikusok, nem tudni. Hogy pedig mindez politikai nyomásra történt volna, azt Gyárfás sem tartja valószínűnek, mert állítása szerint akkor Székely ezt “megmondta volna neki”.

A történtek mindenesetre jól illusztrálják azt a jogi, morális közeget, amelyben ilyen és ehhez hasonló meccsek folyhattak. Nyilatkozni nem kívánó, de véleményét vállaló televíziós kuratóriumi forrás szerint nagy viták folytak Székellyel erről az irracionális lépéséről, amellyel teljesen szükségtelenül és a televíziónak komoly anyagi veszteséget okozó módon ékelte be a Magyar Televízió, mint megrendelő és Gyárfás Tamás cége közé Fenyő János Stab Rt-jét. Mire Székelynek állítólag egy válasza volt: miért, törvénybe ütközik? A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának Elnöksége ekkor végső tehetetlenségében Horn Gyulához fordult. Hiába volt ugyanis már médiatörvény, a részvénytársaság megalakulásáig a felügyeleti jogot még a miniszterelnök gyakorolta. Akinek viszont az állásfoglalás megkerülésére kiváló ürügyet szolgáltatott az a per, amelyet Gyárfás indított az ügyben.

Részlet a MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének Horn Gyulához írott leveléből:

“… aggályos, hogy egy, a közszolgálati Magyar Televízió műsorszerkesztését érintő alapvető fontosságú személyzeti ügyben egy külső vállalkozó dönt…”
“… Felmerül a lehetősége, hogy a Magyar Televízió jelenlegi ügyvezető alelnöke – akár szerződésszegés elkövetése vagy ennek tudomásulvétele árán is – egyoldalúan kedvez a MTV2-es csatornája egyik feltételezhető majdani privatizálójának a másik feltételezhető majdani privatizálóval szemben, s kedvezményezettjének a törvény elfogadása és hatálybalépése közötti időben a kezében lévő vezetői hatalom segítségével fölényt igyekszik biztosítani.”
“ Felvethető a kérdés, hogy a Magyar Televízió által a Nap TV kft-nek átengedett jövedelem a Magyar Televízió gazdálkodása szempontjából ésszerű arányban áll-e a Nap TV kft által nyújtott teljesítménnyel. Ugyanez a kérdés felvethető a Magyar Televízió és a Stáb Rt vonatkozásában is.”

Csupa jogos kérdés, mindegyike önmagában is botrány, azonban semmi nem történik. Így utólag felettébb érdekes elolvasni Németh Péter nyilatkozatát, amelyet azokban a napokban az ÉS-nek tett (1996. február 2.): “Tiszta helyzetet kellene teremteni, mert ha ilyesmik megtörténhetnek, akkor mi a garancia rá, hogy amikor a médiaprivatizációs pályázatokat beadják, a testületek elfogulatlanul, valóban a pályázatok minősége alapján döntenek majd?” Az azóta történtek fényében látható, Németh Péter akkori aggályai korántsem voltak alaptalanok.

A Gyárfás-Fenyő meccs ugyanakkor egyfajta meglehetősen agresszív és gátlástalan üzleti magatartás magyarországi térnyerését is illusztrálja. “Barátaim nem egy feljelentést tettek ellenem – mondja Gyárfás. És alapszabály, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne elkapni. Nem akarom eljátszani a makulátlant, de én zöldnél általában megállok. Mert Fenyő példája is mutatja, milyen az, amikor alig várják, hogy az emberbe belevágják a kést. Tudom, hogy Fenyő nyomoztatott utánam, adatokat gyűjtött rólam. És nemcsak vele konfrontáltam, hanem Princz-cel, Székellyel, Bodnárral is. Ezekből a harcokból egy is sok az embernek egy életben. S bár én háborút soha nem kezdeményezek, nem is térek ki előlük. Amit azonban képtelen vagyok elviselni, az a méltánytalanság. Hogy miért ütköztek velem? Ezek a játszmák valahol mindig a hatalomról szólnak.”

És egy televízió hatalom. No meg hatalmas pénzek forrása. Gyárfás ezt soha nem is tagadta, mint ahogy azt is nehezen tudná tagadni, mekkora vagyonra tett szert a Nap-kelte című reggeli televíziós műsor gyártásával. Mint azt már láthattuk, a Nap TV folyamatosan gyarapodott, az ócska Angol utcai kóceráj helyén mára elegáns irodaközpont, többszintes vendégház, 3 stúdió épült fel, amelyek biztonságáról komoly őrző-védő apparátus gondoskodik. Hol van már például a hőskor romantikusan szakadt büféje! A Nap TV irodaházában halk elegancia, Tutto Mobili Tutto Mobili hátán, a lépcsőház csupa márvány. És a dolog fényéből az sem von le semmit, hogy mindez barter eredménye, s hogy a WC-ben sosincs papír. Gyárfást sokan vádolják kicsinyességgel, s ilyenkor előszeretettel hivatkoznak a nála dolgozók alacsony bérére vagy a különböző korlátozásokra a telefon- vagy kocsihasználatot illetően. Az biztos, Gyárfás minden fillért megfog, leoltja a villanyt mások után és nem tűri a pazarlást. “Nagyon sokat tanultam attól a sokat szidott Bodnártól. Ő Amerikából jött, mindenbe hajlandó invesztálni, amiben értelmet lát, de megtanított arra, hogy ha nem látom nap mint nap, hogy ki mit csinál, akkor elvesztem. És én minden nap átnézem a számlákat. Ez nyilván karakter, és nyilván összefügg azzal, hogy gyerekkoromban mindent nagyon meg kellett becsülni. Nem voltunk gazdagok. Anyukám az Alkalmi áruház eladója volt, az apukám anyagbeszerző. Az első bőrkabátom még földig ért, hogy legyen mit kinőni. Én itt mindenre odafigyelek, mert semmit nem kaptunk ajándékba. Mégis sokan utálnak, mert megtollasodtam.”

Gyárfás tehát spórolós. Ami az eredeti tőkefelhalmozás Max Weber-i felfogásában (lásd protestáns etika) akár még üdvözlendő is lehet, hiszen mint látjuk, a fillérekből lassan forintok, majd ezrek, tízezrek, milliárdok lesznek, s ez így is van rendjén. Gyárfás nemcsak munkatársait tartja rövid pórázon, az ő élete sem luxusban tobzódik. Nap TV-s dolgozószobája mellett például berendezett egy hálószobát, ami arra utal, sokszor nem jut haza a hírek szerint gazdag képgyűjteményt tartalmazó, méreteit tekintve is már-már kastélyszerű lakóházába, ahol pedig két kislány is várja.
“Sötétben kelek, s sötétben érek haza. Minden nap bent vagyok, ha nincs műsor, akkor is. Az egyetlen élvezetem a munkám, másra nincs időm. Kilenc évvel ezelőtt, amikor még csak sportújságíró voltam, minden nap teniszeztem az Olimpiában. Ma az egyetlen mozgást az jelenti számomra, hogy reggelente futok húsz percet. De nem járok ebédelni, itt bent eszem, amit a titkárnőm hoz, nem járok szórakozni, régebben rengeteget utaztam, ma már ez sincs. Szinte a munkahelyemen lakom. Ez egy betegség: betege vagyok a műsornak. És ami engem illet, ez már így is marad. A gyerekeimnek már jobb lesz, s az ő gyerekeiknek még jobb. A mi generációnk azért sikeres, mert halálra dolgozza magát. Mi még nem arra születtünk, hogy élvezkedjünk. Mi a munka szenvedélybetegei vagyunk. A gyerekeink már lehetnek valódi tőkések, élhetnek a Bahamákon. Én még nem attól vagyok boldog, hogy nekem több a pénzem, hanem attól, hogy otthon jól vannak. Meg hogy megy a produkció. És nyereséget termel. Hogy mást ne mondjak, évi százmillió adót fizetek be az államnak.”

A dolog egyetlen szépséghibája: Gyárfás a műsoron is spórolt. Ami paradox módon műfajteremtő eszközzé vált. Sokak szerint a Nap TV nem egyéb, mint beszélgető fejek sora, egyfajta képes rádió. Mélykuti Ilona, aki ’92 nyara óta vezetett itt műsort, úgy fogalmazta ezt meg, hogy a Nap TV csak annyiban különbözött a rádiós munkájától, hogy itt el kellett mennie a fodrászhoz. Kezdetben, főleg Székely idején még volt a műsorban külső helyszínen forgatott anyag, aztán a Fenyő-korszakkal az is megszűnt. A műsor minimális költségvetéssel dolgozott, vidékre nem is mentek, mert az drága. Mélykuti meghatározásában a Nap-kelte egyfajta úgynevezett talk-show-vá vált, ami egyébként egy tipikus esti műfaj, csak a magyar média-kultúrában reggelre került, mivel ’89-ben csak itt lehetett áttörni a televízióban. Mélykuti “közéleti fogorvos”-ként definiálja a műsorban betöltött szerepét, akinek voltak különösen “forgalmas rendelései”, hiszen reggelente olykor tíz-tizenkét emberrel is beszélgetett. Hogy erre mennyire lehetett felelősséggel felkészülni, az teljesen a műsorvezető lelkiismeretességének a kérdése volt, hiszen mindenki magára volt utalva, háttéremberekre, mögöttes stábra soha nem volt pénz. Ahogy hiányzott a csapatmunka is, főleg Székely távozása után, amikor a szerkesztést Gyárfás vette át, és “onnantól kezdve akárki volt a főszerkesztő, csak báb lehetett, Gyárfás nélkül oda senki be nem jöhetett.” (Mélykuti). S bár Gyárfást jó orrú szerkesztőnek tartották, végig hiányzott a szerkesztőség, ahol rovatok vannak, ahol megbeszélik a dolgokat. Mélykutinak például elbeszélése szerint “fogalma sem volt arról, hogy az előző vagy a következő napon dolgozó ember ugyanarról a témáról hogyan gondolkozik”. A műsornak ez a fajta spontaneitása és átgondolatlansága aztán pusztán az érdekességük okán felerősített marginális jelenségeket, extremitásuk okán túldimenzionált egyébként jelentéktelen közéleti figurákat. Gondoljunk csak a 92 és 94 közötti időszakra, amikor rendszeresen G.Nagyné Maczó Ágnes, Dénes János vagy Csurka István “dobták fel” már korán reggel az emberek hangulatát.

A műsor konstrukciójából és státuszából (magántelevízió) is fakadó spórolás, a barter-jelleg, egyes műsorvezetők egyébirányú üzleti elkötelezettségei a műsornak egyfajta “seftes” aurát kölcsönöztek. Ezzel kapcsolatban Mélykúti elég indulatosan fogalmaz: “Markánsan szeretném megkülönböztetni magam, és szerintem sokan vagyunk így, attól, ami ott üzletileg zajlott. Sokan vagyunk, akik mást gondolunk az újságírásról. Nem vagyok azonos Havassal, és nem vagyok azonos Forróval. Sokat gondolkodtam azon, hogy szabad-e ezt így vállalni, de arra jöttem rá, a világ mindezt úgysem érzékeli. Ahogy többnyire mi sem. Bennem is csak néha merült fel a kérdés, főleg, amikor nem értettem, miért kell nekem éppen azzal az emberrel beszélgetnem. És többnyire kiderült, hogy a meghívásának egyéb, nem is annyira üzleti, hanem inkább politikai okai vannak. Gyárfás a műsor érdekében minden politikai erővel igyekezett jóban lenni. Én ezt nem szerettem, de csak mosolyogtam rajta. Amikor egyszer egy kollégámnak erről panaszkodtam, azt mondta, csak egy amatőr gondolkodik így, a profi csak a műsorral törődik, mert az róla szól. És ez valóban így van. A témák a fontosak, a jelenlét a fontos, bár kétségtelen, sokszor voltam azon a határon, hogy nem csinálom tovább. Ezzel együtt a műsornak pozitív visszhangja volt, és mindenki nézte. Az emberekben a bátorságnak, a mindent kimondásnak, a kemény kérdezésnek lett a szimbóluma. Tehát voltak szakmai kompromisszumok, összességében azonban, legalábbis nekem, mégis megérte. Nagyon élveztem azt az állandó szellemi készenlétet, ami az élő adásból fakadt. Meg azt, hogy ügyek voltak. Különösen 1992 és 94 között, amikor kifejezetten fontos volt, amit csinálunk, mert egy csomó téma csak nálunk tudott megjelenni, a Nap-kelte volt szinte az egyetlen közéleti fórum, ahol a dolgokra rá lehetett kérdezni. A szakmai fenntartásaim ellenére ezért a szabadságért megérte ott dolgozni.”

Látható tehát, hogy az elmúlt évtized politikai és a gazdasági szabályozatlanságai közepette az előállt összetett helyzetekre különféle egyedi válaszok születtek. S amikor a néző a képernyőn kérdező figurát nézte, fogalma sem lehetett róla, hányfajta kényszer, egymásnak is ellentmondó érdek és befolyás mentén kellett annak lavíroznia. S mára már az is kezd világossá válni, hogy az adott keretek és adott viszonyok között a szakmában maradni akarók számára a jó válasz esélyei rendkívül korlátozottak voltak.

Közben a Magyar Televízió tovább agonizált, folyamatosan élte fel a tőkéjét. Több mint elgondolkodtató, hogy míg 1997-ben például 35 milliárd feletti összegből gazdálkodott, reklámbevétele pedig meghaladta a 17 milliárdot, mára sikerült 7-8 milliárdos adósságot felhalmoznia, műsora pedig fokozatosan veszíti el piacképességét. A tarthatatlan helyzet pedig tartósodott: a pazarlás és az ellenőrizetlen pénzkiáramlás változatlan mértékben folyik.

1998-ban kormányváltás megy végbe. Lévén médiatörvény, ennek elvben nem kellene éreztetnie hatását a médiában, de éppen a törvény gyengesége miatt a Magyar Televízió történetének talán legválságosabb és legkiszolgáltatottabb korszakát éli. Többek között a megváltozott politikai környezetre is hivatkozva lemondott a részvénytársaság tulajdonosi testülete, utolsó legitim láncszemként egy gyenge ügyvezető alelnököt hagyva hátra a hierarchia csúcsán. Akinek kell is a Nap-kelte, meg nem is. Illetve inkább kell, mint nem, hiszen legalább gond nélkül kitölt három és fél órát a műsoridőből, nem kell vele foglalkozni, el van magában, még némi kis pénzt is hoz a házhoz. (A MTV Kereskedelmi Igazgatóságától kapott adat szerint 1997-ben az MTV által a Nap-keltében értékesített reklámbevétel összege 367.343.951, tehát napi egymillió forint.) Ha Gyárfás, tehát a gyártás felől nézzük a dolgot, akkor neki a televízióval azonos reklámidő állt rendelkezésére, tehát minimum ez a reklámbevétel neki is a bejött. Azonban, ugyancsak egy televíziós vizsgálat megállapítása szerint, “a Nap TV kft nem tartotta be a Megállapodás 8. Pontját, miszerint a Vállalkozó Megrendelő nevében és javára köti meg a reklám- és szponzorszerződéseket, tehát hogy“valamennyi reklám- és szponzorbevétel megrendelőhöz folyik be”, 1997-ben a Nap TV kft által értékesített reklámbevétel nem folyt be az MTV Rt egyszámlájára, így annak nagyságrendjéről nem rendelkezünk információval.” Tegyük fel mindazonáltal, hogy Gyárfás nem bénább a MTV reklámirodájánál, s legalább ilyen nagyságrendű reklámbevételt realizált, már ez önmagában is jócskán fedezte a MTV-val közösen megállapított gyártási költséget, a napi 750 ezer forintot. Erről egyébként minden gyártásvezető tudja, hogy – különösen azon a rendkívül alacsony technikai színvonalon, amelyen a Nap TV a műsort kivitelezte – enyhén szólva is eltúlzott, Gyárfás ennek a harmadából is bőven kihozza a műsort. S akkor még nem beszéltünk arról a napi 650 ezer forintról (ez az összeg az időben folyamatosan növekedik), amit Gyárfás effektív cash-ben a MTV-tól a műsor szerkesztésére 1994-től Székelynek köszönhetően megkapott. Nem volt tehát ez rossz üzlet a Nap TV-nek, nem csoda, hogy 1998-ban a MTV tulajdonosi testülete, a kuratórium is felvetette az örökzöld kérdést, külső vagy belső gyártásban érdemesebb-e a reggeli műsort előállítani? A válasz legalább annyira nem váratlan, mint maga a kérdés: nem tudjuk. Míg Gyárfás pontos számokkal, kimutatásokkal jött, a televíziós menedzsment megint csak oda lyukadt ki, hogy nem tudja megmondani: mennyibe is kerülne pontosan belső gyártásban a műsor. Persze, ne legyenek illúzióink, nem is igazán akarja, hiszen minek rég kialakult érdekviszonyokat bolygatni és minek egy reggeli műsor terhét a nyakukba venni, ha nem muszáj.

A 98-as kormányváltás után azonban a televíziós menedzsment változtatni kényszerült magatartásán. Hogy a fideszes ízlést döntési pozícióban képviselni hivatott Feledy Péter és Heltai Péter elsősorban politikai okok miatt, vagy inkább a gazdasági racionalitás szellemében kezdték-e el a Nap-kelte hitbizományt firtatni, nem tudni, egy biztos, nem lehetett sétagalopp a műsort megfúrni. Gyárfásnak ugyanis, ahogy a korábbi szoclib koalícióban, a konzervatívnak mondott kormány értelmiségi és médiaköreiben is vannak befolyásos támogatói. Ezt az érdekrendszert bolygatták meg tehát azok, akik végül is a Nap-kelte belső gyártására vették rá az ettől hosszú ideig ódzkodó Horváth Lóránt TV-elnököt

Részlet a MTV felügyelő bizottságának 1998 végén írott leveléből: “A Nap TV a legnézettebb reggeli műsor, megfelelő reklámbevétellel. Politikailag kiegyensúlyozott, az ORTT Panaszbizottsága előtt sem indultak ellene megalapozott eljárások. A műsor ezen előnyei mellett már a tavalyi kuratóriumi jóváhagyáskor felvetődött, hogy lehetőség szerint belső gyártásban kell megoldani. A fb-nak a belső gyártás előkészítéséről, illetve beindításáról az 1999. január 1-i kezdésre figyelemmel nincs tudomása. A fb döntéséhez feltétlenül további pontos megalapozott adatok szükségeltetnek, annak biztosítása mellett, hogy a műsor nézettsége és leírt előnyei belső gyártás mellett fennmaradnak-e. Így például tudni kell, hogy a belső gyártás pontosan milyen összegbe kerül, nem tapadnak-e ahhoz külsős munkavállalók, egyéb költségek, melyek által burkoltan jelentősen megemelkedik a gyártási összeg. Természetesen törekedni kell, hogy a műsor lehetőség szerint reális összegbe kerüljön. A fb csak a konkrét szerződések ismeretében, konkrét, a belső és külső gyártást összehasonlító adatok birtokában tud állást foglalni… A váltás a belső gyártást elindító vezetők felelőssége, amely felelősséget írásban kell vállaljanak.”

Hogy kik azok a vezetők, akiknek a Magyar Televízió történetében hosszú ideje példátlan módon bármiért is felelősséget kellene vállalniuk? A Nap-keltét felváltó új műsor, a Szabadság tér Heltai Péter alelnök kompetenciája, aki Pikó Andrást kéri fel az új reggeli műsor főszerkesztőjének. Hogy az utolsó pillanatig kétséges volt, Gyárfás marad-e vagy sem, az abból is érzékelhető, hogy Pikó december 8-án kapta a megbízást, ami gyakorlatilag két és fél hét felkészülési időt jelentett az új reggeli műsor elindítására. És elkezdődött a szokásos huzakodás. Ennek politikai természetét a sajtóban bőven szellőztetett gyanúk ellenére is elég nehéz lenne kimutatni, annál is inkább, mert akik ismerik Heltait vagy Pikót, tudják, hogy ambícióik inkább szakmai mint politikai természetűek. Heltainak elemi érdeke egy hiteles és jó műsor, mert ezzel erősítheti a televízión belüli pozícióit, és Pikó sem politikai helyezkedéseinek köszönheti eddigi sikereit. Amíg tehát nincsenek ellenkező jelek, nincs okunk kétségbe vonni, hogy valóban független műsort akarnak csinálni. Amikor tehát arról vitatkoznak, hogy a régi stábból kit tartsanak meg, elképzelhető, hogy tényleg nem politikai okok miatt döntenek Havas mellett, holott Pikó inkább Mélykutit szerette volna, hanem azért, mert Havas ismertebb, tehát nagyobb a reklámértéke.

Gyárfás Tamással december 17-én közölték, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését a MTV1-el. Még aznap szerződést kötött Baló Györggyel, a TV3 elnökével. Baló megfogalmazásában a TV3 “befogadta” a sikeres Nap-keltét, az már Gyárfás dolga lesz, hogy az eddig ott “halottnak” számító időszakban kitermelje a műsora eltartásához szükséges reklámbevételt. Gyárfás mindenesetre nem nulláról indul, bejáratott üzleti kapcsolatai vannak a reklámszakmával, tíz éves bevezetett műsora van, s a régi műsorvezetők közül a közszolgálatról letiltott Forró Tamás követi is. Érdekes módon Havas Henrik, Mélykuti Ilona, Fiala János, Vitray Tamás egyelőre inkább a közszolgálatban maradnak. Valószínűleg ők is érzik, hogy ez már nem a korábbi tuti helyzet, Gyárfás partnere már nem a puha költségvetési korlátokkal dolgozó Magyar Televízió, hanem egy kőkemény televíziós piac korlátozottan fogható résztvevője. Gyárfás tehát újrakezdi, de a 89-estől gyökeresen különböző közegben.

Akár a magyar médiapiac szimbolikus eseményének is tekinthető, amikor 1999. január 4-én reggel a Nap-kelte a TV3-on jelentkezik, miközben vele párhuzamosan elindul a közszolgálati televízió új reggeli műsora. Az már csak hab a tortán, s a dolog lényege szempontjából nem is igazán jelentős, bár kétségtelenül pikáns tény, hogy a MTV 1 műsorát Havas Henrik, a TV3-ét Forró Tamás vezette. Ezzel lezárult a Nap-keltének az a története, amely egyben a Magyar Televízió utóbbi tíz évének a története is. Heltai Péter, aki először Hankiss Elemér munkatársaként szembesült a Nap TV mint magántelevízió jogilag rendezetlen jelenlétével a közszolgálati televízióban, most úgy érzi, a dolgok végül is a helyükre kerültek. “1997 nyarán Peták kinevezett az információs műsorok élére. A Nap-kelte már akkor is hozzám tartozott volna. Feltettem azonban Petáknak 10 kérdést a műsorral kapcsolatban, elsősorban morális természetűeket. Például, hogy hogyan vállaljak felelősséget egy olyan műsorért, amihez semmi közöm. Leírtam azt is, milyen feltételekkel tudnám vállalni a felügyeletét. Erre kaptam egy választ, amiben Peták magasabb szempontokra és érdekekre hivatkozva védte a Nap-keltét. Megírtam, hogy akkor nem vállalom. Jó, mondta Peták, s a műsor átkerült Rudi Zolihoz. Aztán jött László József mint politikai alelnök, aki először egyetértett velem, aztán tudomásul vette, hogy Peták nem kíván a jelenlegi működésen változtatni. Feledy kinevezése után a kérdés ismét visszakerült hozzám. S mindketten úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megoldást találjunk. A Nap-kelte úgy működött, mint állam az államban. Lehetetlen úgy egységes információs folyamatot előállítani, hogy az információs műsorok fele még csak köszönő viszonyban sincs a MTV többi műsorával. Értelmetlen az is, hogy miközben itt bent állnak a stúdiók, kiadjuk a műsort egy házon kívüli stúdiónak. A koncepció Hankiss óta az, hogy az aktuális hír- és információs terület műsorai belső gyártásban készüljenek, míg minden egyéb külsőben. Ez mindig és mindenütt leíródott, csak a Nap-kelte furcsa módon mindig kivétel volt. A rendszerben a Nap-kelte lett a Dezsőke, amely a teljes szabályozatlanság boldog, anarchikus hónapjaiban született, s amelynek egy időben volt is egy nehezen elvitatható nimbusza. Aztán a hagyomány valahogy fenntartotta.” Ennek a hagyománynak ezennel vége.

A Szabadság tér története természetesen folytatódik.

 Vándor Ágnes

Velünk élő nyolcvanas évek  –   Gyárfás Tamás 

2007: Gyárfás Tamás –  Stplusz –  Napkelte

 Kilövési engedély volt Gyárfásra, de már elmúlt

Tündöklése és túlélése