Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jogi védelmet kért a parlamenttől. A biztos indoka az volt, hogy sokszor tapasztalnak jogszerű, ám célzottnak tűnő vizsgálatokat a biztosi hivatal munkatársai. Dr. Strasser Tibor véleménye szerint a hivataloknak saját jogi személyiségük van, így ha úgy érzi, hogy retorzió érte valamely szerv részéről, akkor fordulhat például az […]
Ítélet A Magyar Nemzet című lap 2007 június 16.-i számában valótlanságot állított. A Bíróság a Helyreigazítási perben a Gyermekrák Alapítvány javára döntött: helyreigazításra kötelezte a lapot. Az ítélet és indoklása ide kattintva elolvasható.
A precedensértékűnek ígérkező per jogi oldalát világította meg nekünk dr. Strasser Tibor ügyvéd.
A Völgyessy Miklós és a Civil Jogász Bizottság által kezdeményezett feljelentés szerint Gyurcsány személyében felelőssé tehető a 2006. október 23-ai rendőri túlkapásokban.
A miniszterelnök úr több esetben is úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség csak a törvények által megengedett eszközöket alkalmazta. Nem tudom, hogy a tisztelt Civil Bizottságnak miképpen van tudomása arról, hogy az elnök személyesen, szándékosan adott utasítást a rendőrségnek a jogsértésre. Márpedig az első vádponthoz (gyülekezési szabadság megsértése) bizonyítani kell a szándékosságot, nem is beszélve az emberölés kísérletének vádjáról! A rendőrség önhatalmúlag intézkedik egy ilyen ügyben, és ez egy nagyon kényes helyzet. Kérdés, mennyire kell a rendőrök vezetőjének átgondolnia intézkedés közben, hogy „ne jobbra, hanem balra kezdjétek el szorítani őket!” Ráadásul a tömegnek önmozgása is van.
- 1
- 2