Fővárosi Bíróság
mint másodfokú bíróság
2l.Bf.8514/2010/4. szám
A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság Budapesten a 2011. évi január hó 14. napján tartott zárt nyilvános ülésen meghozta és nyilvánosan kihirdette a következő
VÉGZÉST:
A testi sértés büntette miatt K.Z. ellen indult büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. évi június 8. napján kihirdetett 12.B.XI.31/2009/39. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja.
Megállapítja, hogy a megismételt eljárásból az ítélet meghozatalában részt vett bíró ki van zárva.
INDOKOLÁS:
Az elsőfokú bíróság K.Z. vádlottat az ellene 2 rb. a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és (4) bekezdés II. fordulata szerint minősülő súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette, megállapítva, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a felmentés miatt, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést.
A Fővárosi Főügyészség Bfel. 17.688/2010/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése érdekében tartotta fenn annak okán, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés a/ pontjában meghatározott okból részben megalapozatlan, mivel az első fokú bíróság a tárgyalásra nem idézte meg és nem is hallgatta ki tanúként K.I.-t, tehát a korábbi másodfokú határozatban írt előírásoknak nem tett mindenben eleget. Eljárási szabályt is sértett, mivel indokolási kötelezettségének csak részben tett eleget és a vádlottat terhelő bizonyítékokat – így a vádlott és a sértett között elhangzott telefonbeszélgetés tartalmát a logika szabályaival ellentétesen mérlegelte. Mindezekre figyelemmel a Be. 373. § (1) bekezdés III/A. pontja alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárásra utasítást indítványozott.
A másodfokú nyilvános ülésen jelen lévő sértett jogi képviselője felszólalásában a terhelő tanúvallomásokra és terhelő okirati bizonyítékra hivatkozva sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy a vádlott eshetőleges szándékkal a vád tárgyává tett bűncselekmény kísérletét megvalósíthatta-e.
K.Z. vádlott védője az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, egyetértve az elsőfokú ítélet megállapításaival és mérlegelési tevékenységével, miszerint nem bizonyított, hogy a vádlott szándékosan okozta, illetőleg szándékosan előidézni akarta a sértettek HIV-fertőzöttségét, egyébként az igazságügyi orvosszakértői véleményre és a szakértő tárgyalási nyilatkozatára hivatkozva vitatta a cselekmény minősítő körülményének, a súlyos egészségromlásnak a megállapíthatóságát is.
Az ügyészi fellebbezés alapos, a főügyészi indítvány lényegét tekintve helytálló.
A másodfokú bíróság a Be. 348. § (1) bekezdésében ín jogkörében eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárás egészét is értékelve bírálta felül.
Az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés a/ és c/ pontjára figyelemmel megalapozatlan. tekintettel arra, hogy a tényállás nincs kellően felderítve, továbbá a megállapított tényállás részben ellentétes az iratok tartalmával és ezzel összefüggésben a Be. 375. § (1) bekezdés alapján az elsőfokú bíróság eljárási szabályt is sértett, hiszen indokolási kötelezettségének sem kellően tett eleget. Ezen megalapozatlansági okok az elsőfokú ítéletet felülbíráltra alkalmatlanná teszik, a másodfokú eljárásban nem voltak kiküszöbölhetőek.
Az első fokú bíróság által megállapított tényállás részben felderítetlen az alábbiakra figyelemmel:
Az első fokú bíróság nem teljesítette a korábbi elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező másodfokú végzés azon előírását, miszerint a megismételt eljárásban újból ki kell hallgatni az alapeljárásban meghallgatott személyeket az ügy valamennyi releváns körülményére nézve, ugyanis az alapeljárásban kihallgatott K.I. tanú ismételt megidézését és tanúként kihallgatását elmulasztotta.
K.I. Cs.A. élettársa volt. tőle hallotta azt, hogy a vádlott úgy akarja magához láncolni a sértettet, hogy megfertőzte. Cs.A. korábbi saját vallomásával és K.I. tanú vallomásával szemben ezt vitatta (alapeljárás 2007. december 3-i 11. sorszámú jegyzőkönyv 20-21.oldal), azonban az első fokú bíróság az ellentmondást meg sem kísérelte feloldani. K.I. tanúkénti meghallgatása nem lett volna mellőzhető, hiszen Cs.A. az alapeljárásban vitatta az elhangzottakat, míg a megismételt eljárásban már nem emlékezett, hogy ez elhangzott volna, ezzel szemben K.I. az alapeljárásban a tárgyaláson határozottan állította, hogy élettársa ezt a körülményt is elmesélte neki.
K.Zné sértett annak igazolására, hogy nem használtak óvszert, arra hivatkozott, hogy a vádlottal való kapcsolata idején méhen kívüli terhes volt, viszont az erre vonatkozó orvosi iratokat az elsőfokú bíróság nem szerezte be, illetőleg bizonyítás anyagává nem tette, a vádlottal nem tisztázta, hogy erről a körülményről ő tudomással bírt-e.
A korábbi hatályon kívül helyező másodfokú határozat sérelmezte, hogy a vádlott és K.Zné sértett beszélgetéséről készült magnófelvétel adatainak értékelését az elsőfokú bíróság elmulasztotta. A megismételt eljárás során sem fordított az elsőfokú bíróság kellő figyelmet ezen bizonyítékra.
Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság teljes terjedelmében ismertette a tárgyaláson a magnó felvétel tartalmát rögzítő írásbeli anyagot, annak azonban kizárólag a 63. oldalon lévő részét tárta részletesen a vádlott elé és tisztázta vele az ott elhangzottakat, a telefonbeszélgetést tartalmazó nyomozati iratok 61.-103. oldaláig tartó olyan lényeges mondatoknak a vádlott elé tárása azonban elmaradt, ami esetlegesen a vádlotti védekezést cáfolja és a sértett állításait támasztja alá. Az elsőfokú bíróság kizárólag a vádlott védekezését alátámasztani hivatott részt tárta a vádlott elé és azt részletezte és ezzel összefüggésben az ítélet indokolásában mérlegelési tevékenysége során is kizárólag csak ezen egyetlen körülménnyel foglalkozott.
S.K. tanú különböző nyilatkozataiban lényeges ellentmondások találhatók, az elsőfokú bíróság a tanú elé nem tárta a tárgyaláson előterjesztett vallomásával ellentétes korábbi nyilatkozatait, ezáltal értelemszerűen e körben indokolási kötelezettségét sem teljesítette, hiszen az ellentmondó nyilatkozatokat indokolásában nem rögzítette, azokat nem vetette össze és nem indokolta meg, hogy a három különböző vallomás közül miért azt a vallomást fogadta el, ami a vádlott vallomását támasztotta alá. A tanú első nyomozati tanúvallomásában ugyanis még azt is tagadta, hogy HIV-fertőzött lenne, azt állította, hogy a vádlottal nem volt kapcsolata. A szembesítés során (nyomozati iratok 499. oldala) már elismerte mind az okirattal alátámasztott HIV-fertőzöttségét, mind azt a körülményt, hogy szexuális kapcsolata volt a vádlottal, ugyanakkor azt állította, hogy soha nem használtak óvszert.
Az elsőfokú bíróság ezt a vallomást nem tárta a tanú elé, hanem a tényállást kizárólag a vádlott érdemi védekezését alátámasztani látszó tárgyalási vallomására alapította.
Iratellenes az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás az alábbiakra figyelemmel:
Az indokolásból egyértelműen kiderül, hogy az első fokú bíróság a két sértett vallomását a tényállás alapjául nem vette figyelembe, ugyanakkor ugyanabba a hibába esve, mint az előző hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet, a két sértett vallomása alapján állapította meg, hogy K.Z. vádlott milyen időpontokban élt nemi életet a két sértettel.
A 2. tényállási pont vonatkozásában K.Zné sértettel kapcsolatban nem rögzítette, hogy meddig tartott közöttük a nemi élet, az mikor szűnt meg, holott ennek a mérlegelési tevékenység során a vallomások összevetésénél jelentősége van.
Az 1. tényállási pont vonatkozásában hiányos a tény állás, mert az elsőfokú bíróság nem rögzítette, hogy BG sértett mikor tudta meg HIV-fertőzöttségét, holott erre okirati adatok is rendelkezésre állnak és ezen körülménynek ugyancsak jelentősége van a büntetőjogi felelősség megállapításánál.
Az elsőfokú bíróság tényállásában mind az 1., mind a 2. tényállási pont vonatkozásában azt rögzítette – feltehetően a vádlott érdemi védekezését elfogadva és a sértetti vallomásokat elvetve -, hogy nem volt kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a sértettek kel történő nemi élet során a vádlott az óvszer használatot mellőzte volna.
Ezen megállapításnak azonban ellentmond az elsőfokú bíróság által az indokolásban rögzített KZ vádlott tárgyalási vallomása, melynek mérlegelésével az elsőfokú bíróság teljesen adós maradt. E szerint (indokolás 3. oldal középső része) az óvszerszakadást követően BG a vádlottal a szexuális kapcsolatot nem szakította meg, hitetlenkedve fogadta a fertőzöttségre utaló vádlotti közlést és ezt követően már gyakran mellőzték az óvszerhasználatot.
A vádlotti vallomás szerint ugyancsak óvszerszakadást követően közölte HIV-fertőzöttsége tényét K.Zné-vel, aki szintén hitetlenkedve fogadta a közlést, ezt követően már gyakran óvszerhasználat nélkül éltek nemi életet közös megegyezéssel.
Ezzel a vádlotti állítással szemben az elsőfokú bíróság a tényállásában azt rögzítette, hogy nem volt kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a vádlott a sértetteknél az óvszerhasználatot mellőzte.
A büntetőjogi felelősségről való döntés szempontjából jelentősége van annak a körülménynek, hogy mindkét sértett esetében a vádlott által hivatkozott óvszerszakadás mikor következett be, azaz a sértettekkel való megismerkedést követően röviddel nemi kapcsolatuk kezdetén, holott erre ugyancsak vádlotti és sértetti vallomások állnak rendelkezésre és ehhez az időponthoz kötni lehet azt a körülményt, hogy a vádlott mikortól kezdve mellőzte az óvszer használatot a sértettek vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének sem tett eleget, a bizonyítékokat egyoldalúan, a vádlotti védekezés köré építve hiányosan ismertette és egyoldalúan mérlegelte.
Valójában azt sem jelölte meg, hogy a tényállást mely bizonyítékokra alapította, azt ugyanis egyértelműen rögzítette, hogy a vádlottat terhelő vallomásokat elvetette, bár ennek kellő indokát nem adta, viszont azt egyértelműen nem állapította meg, hogy mivel a sértettek terhelő vallomásait elvetette, ezért a tényállást a vádlott vallomására alapította volna, mindössze az indokolás 6. oldal utolsó mondatában jelzésértékkel a bizonyítékok összegzésénél utalt arra, hogy nem zárható ki az a vádlotti védekezés, hogy a két sértettel folytatott nemi viszonyában is óvszert használt.
Ebben a körben a mérlegelés nem egyértelmű, hiszen az elsőfokú bíróság nem indokolta meg. hogy amennyiben a sértetti és egyéb terhelő vallomásokat elvetette, akkor a vádlott vallomását miért nem fogadta el. A fentiek szerint ugyanis a vádlott maga ismerte el, hogy az óvszerszakadást követően mindkét sértettel rendszeresen óvszerhasználat nélkül élt nemi életet, ennek a rögzített vallomásnak azonban egyrészt a tényállás ellentmond, másrészt az elsőfokú bíróságnak az indokolás 3. oldalának II. bekezdésében tett megállapítás is ellentmond, miszerint nem bizonyított, hogy a vádlott mellőzte volna az óvszer használatot a szexuális együttlétek során, hiszen a sértetti vallomásokon túl maga a vádlott is elismerte ezt.
Maga a vádlott nyilatkozta, hogy mindkét sértett az óvszerszakadást követően azon tájékoztatása után, hogy ő HIV-fertőzött, hitetlenkedve fogadták a HIV-fertőzöttségre utaló vádlotti közlést, az elsőfokú bíróság ezen nyilatkozat után nem tisztázta a vádlottal, hogy ha a sértettek ezt nem hitték el, akkor miért nem tett meg mindent annak érdekében, hogy állítását egyértelművé, hihetővé tegye, azt akár okirattal, orvosi igazolással, vagy a vizsgálat megismétlésével alátámassza. A bíróság mindössze egyetlen kérdést tett fel a vádlottnak – nevezetesen, hogy miért nem mutatta meg a HIV-fertőzöttségét alátámasztó orvosi papírt, melyre a vádlott úgy nyilatkozott, hogy az egy másik lakásban maradt. Az elsőfokú bíróság ezt a választ elfogadva a továbbiakban a vádlott felelősségét nem vizsgálta, hogy miért nem járt utána az orvosi iratainak, miért nem szerzett be újabb orvosi igazolást annak érdekében, hogy a sértettek az állítását komolyan vegyék. Azt sem tisztázta, hogy amikor a vádlott látta azt, hogy a sértettek nem hisznek neki, miért nem ragaszkodott a rendszeres és állandó óvszerhasználathoz a továbbiakban is. mint ahogy azt állítása szerint a korábbiakban megtette.
Igen lényeges körülmény – melynek a mérlegelését az elsőfokú bíróság ugyancsak elmulasztotta, hogy B.Kné B.J. vallomását, mint a vádlott érdemi védekezését alátámasztó bizonyítékot elfogadta, azonban a nyomozati iratok 155. és 161. oldalán lévő vallomásában lévő ellentmondásokat nem tisztázta, és nem vizsgálta azt a lényeges körülményt, hogy a vádlott vele sem közölte HIV-fertőzöttsége tényét, azt B.Kné B.J. akkor tudta meg, amikor az eljárás megindítását követően K.Zné sértett őt megkereste és ezt a tényt vele közölte, s csak ezt követően mentek el a vádlottal együtt vizsgálatra tisztázni, hogy B.J fertőzött-e.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelését, a mérlegelést két fő kérdés köré építette. Az egyik kérdés az a körülmény volt, hogy kétséget kizáróan bizonyítható-e, hogy K.Z. vádlott fertőzte-e meg a két sértettet. Az elsőfokú bíróság ezen körülmény tekintetében részletesen ismertette és elemezte az igazságügyi orvosszakértői véleményeket és az ehhez kapcsolódó szakértői nyilatkozatot és tanúvallomást és vonta le azt a következtetést, hogy jelenleg nincs olyan tudományos módszer, melynek alapján kétséget kizáró bizonyossággal meg lehetne állapítani, hogy ki kit fertőzött meg HIV-vírussal, azaz az elsőfokú bíróság a befejezett testi épség elleni bűncselekményt nem találta megállapíthatónak, bizonyíthatónak, ezért felmentő rendelkezése is a testi sértés bűntettének kísérlete alól történt.
Az indokolás 5. oldal utolsó előtti bekezdésében utalt arra, hogy legfeljebb az elkövetésre irányuló szándékra lehetne következtetést levonni, azaz a cselekmény kísérletére, okfejtése szerint azonban az egyéb bizonyítékok nem bizonyítják a vádlottnak az eredmény előidézésére irányuló szándékát.
Ebben a kérdésben egyrészt az elsőfokú bíróság nem indokolta meg kellőképpen, hogy az ezen körülményt alátámasztani látszó érdektelen tanúvallomásokat miért vetette el, (Cs.A, B.Z.Gy,) illetőleg, hogy az e körülmény szempontjából jelentőséggel bíró K tanút miért nem idézte meg és miért nem hallgatta ki tanúként, ennek indokát valójában egyáltalán nem adta.
Nem mérlegelte azt a lényeges körülményt, hogy a vádlott B.Kné B.J-vel miért nem közölte a HIV-fertőzöttsége tényét, mely utóbbi körülmény nem K.Z.né sértett vallomásával szemben ébreszt aggályokat, hanem a vádlott azon védekezésével szemben, miszerint közölte a sértettekkel a HIV-fertőzöttségét.
Az elsőfokú bíróság vizsgálatának másik köre az volt, hogy K.Z. fertőzöttsége ismeretében, ennek közlése nélkül közösült-e óvszerhasználat nélkül a sértettekkel. Azt az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy amennyiben óvszerhasználat nélküli közösülés történt, akkor a HIV-fertőzöttség közlésének van-e jelentősége, hiszen felvetődik a vádlott vallomása alapján az a kérdés, hogy amennyiben a sértett beleegyezik abba, hogy megfertőződhet, akkor a HIV-fertőzött személy felelőssége megszűnik-e.
Az elsőfokú bíróság által felvetett másik kérdéskör az volt, hogy a szexuális együttlétek során a vádlott mellőzte-e az óvszerhasználatot, mely körülményt nem látott bizonyítottnak a sértettek és a vádlott vallomása ellenére sem.
E körben nem vizsgálta azt a fentiek szerint felvetett körülményt, miszerint az első óvszerszakadást követően gyakran mellőzték az óvszerhasználatot és bár a vádlotti vallomás szerint közölte HIV-fertőzöttsége tényét, azonban ezt állítása szerint a sértettek valójában nem hitték el. A vádlotti ezen vallomással összefüggésben az elsőfokú bíróság ugyancsak nem vizsgálta a vádlott azon felelősségét, hogy megtett-e mindent a HIV-fertőzés továbbadásának megelőzésében, megakadályozásában, akár a sértettek meggyőzésével, illetőleg a további változatlan.óvszerhasználattal, vagy pedig belenyugodott abba, hogy a sértettek nem hitték el és nem vették komolyan, hogy HIV-fertőzött. ezért belenyugodott abba, hogy esetlegesen megfertőződhetnek.
Amennyiben ugyanis a vádlott fertőzöttsége ismeretében óvszer nélkül közösült a sértettekkel. nincs jelentősége annak, hogy a sértettek elvileg más szemelvtől is megfertőződhettek, az elsőfokú bíróságnak valamennyi bizonyíték összevetésével, a vádlotti vallomás mérlegelésével, vizsgálnia kellett volna azt a kérdést, hogy a bűncselekmény kísérlete akár eshetőleges szándékkal megvalósulhatott-e.
E körben az elsőfokú bíróságnak pontosan tisztáznia kellett volna a vádlott által hivatkozott óvszerszakadás időpontját, viszonyítva a sértettekkel történő megismerkedés időpontjával és szexuális kapcsolatuk kezdetének időpontjával, valamint azzal a körülménnyel, hogy a sértettek esetében mikor került sor az első HIV-vizsgálatra, valamint mérlegelési körbe vonni azt a körülményt is, hogy ha a vádlott közölte velük a HIV-fertőzöttség tényét, miért csak évekkel később került sor orvosi vizsgálatukra.
Tekintettel arra, hogy a fenti megalapozatlansági okok a Be. 352. § alapján a másodfokú eljárás során nem küszöbölhetők ki. ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 351. § (2) bekezdés a/ és c/ pontjára figyelemmel a Be. 375. § (1) bekezdése és a Be. 376.§. (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
A Fővárosi Főügyészség tévesen hivatkozott a Be. 373. § (1) bekezdés III./A. pontja szerinti abszolút hatályon kívül helyezési okra, miszerint az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbíráltra alkalmatlan. tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének csak részben, elsődlegesen a Be. 351. § (2) bekezdés a/ és c/ pontja szerinti megalapozatlansági okokkal összefüggésben nem tett eleget. (Jelezi a másodfokú bíróság, hogy ezen megalapozatlansági ok esetén a Be. 360. § (1) bekezdés f pontja alapján lehetőség lett volna a tanácsülésen történő döntésre, ezzel szemben a főügyészség a Be 361. § (1) bekezdésére figyelemmel nyilvános ülés kitűzését tartotta indokoltnak.)
Az eljárást a tárgyalási szaktól kell megismételni.
A megismételt eljárásban újból ki kell hallgatni a mindkét alapeljárásban már meghallgatott személyeket, valamint a második eljárásban meg nem hallgatott K.I. tanút, mind a vádlott, mind a tanúk elé tárva valamennyi korábbi vallomásukat és megkísérelni tisztázni az ezekben rejlő ellentmondásokat.
A vádlott és K.Zné sértett között elhangzott beszélgetés anyagát teljes terjedelmében a vádlott elé kell tárni, valamennyi lényeges kérdésre egyenként nyilatkoztatni és az ott elhangzottakat összevetni a vádlottat terhelő és mentő bizonyítékokkal.
K.Zné sértett jogi képviselője által hivatkozott további tanúk kihallgatására a megidézéshez szükséges adatok közlése után a megismételt eljárásban kerülhet sor.
A bizonyítási eljárás során beszerzett és felmerült összes bizonyítékot azok maradéktalan feltárásával, az ellentétes, ellentmondó vallomások és bizonyítékok. így az okirati bizonyíték (telefon beszélgetés) gondos összevetésével kell mérlegelni és a logika szabályainak alkalmazásával részletes indokát adni, hogy mely bizonyíték miért vehető alapul, megindokolva a vallomások és bizonyítékok elfogadásának, vagy elvetésének indokait, megjelölve, hogy az elsőfokú bíróság tényállását mely bizonyítékokra alapította.
Budapest, 2011. évi január hó 14. napján
Dr. H.L.
Dr. P.K.
