FERENCZI KRISZTINA (1950 – 2015)
Csak semmi mély megrendüléssel meg hosszan tartó betegség után. Ezek méltatlan közhelyek korunk hősnőjéhez.
Reneszánsz festők ecsetjére kívánkozó szépség, kőkemény oknyomozó újságíró, egy törékeny, kortalan nő, első férjének, a ragyogó tehetségű Timár Bélának csak 42 évet ad a sors, két gyerekük is meghal. Nem soroljuk alakításait a Karenina Annától a Gellérthegyi álmokig, mert jön a hihetetlen váltás, két évtized alatt szerepekre váró színésznőből a demokratikus sajtó nagyasszonya lesz.
Szabadúszóként hihetetlen sztorikat ad ajándékba a legnagyobb lapoknak, mert a disznóság feltárásánál nincs fontosabb számára. Az elsők közt száll szembe a dagadó Orbán birodalommal, szétcsomózza a székház ügy szálait, kibányássza apja viselt dolgait, leleplezi a sárazsadányi nemikapjukalegtöbbet társulatot, felfedezi számunkra Váradi juhászt, akinek tavaly esett le a létrája rozoga kocsijáról, s mire megtalálja, hogy ragasztgathassa tovább a plakátjait, már nem él, tőle tudjuk meg a felcsúti banda igaz történetét. A Szüret és a Narancsbőr után – amely tíz évet vesz el tőle – azt mondja, befejezte, más dolgok is vannak az életben. Gyáva százezrek tolták maguk előtt, harcolj csak édesem, mi majd csendben csodálunk, jaj, Krisztinám, hogy te milyen bátor vagy!
Egy napot se kap másra, a leggyilkosabb támadja meg, sosem lehet fonalasan eljutni az okig, de kevés nő vállára raktak több terhet, marcona gorillák lökdösik odébb, kőgazdag szemek nézik izzó gyűlölettel, de ő csak ír, gyűjt, közread. Mióta a végzet a szemébe nevette, hogy hiába mászkálsz a gazságok után, én sosem vagyok igazságos, ilyen az élet, illetve a halál, azóta minden szót köszönt, pedig csak azt tudtuk neki mondani, tisztelünk, csodálunk, szeretünk. Krisztina, ragyogj sokáig felettünk. És engedd meg, hogy néha beléd kapaszkodjunk.
