Szendrey Júlia
Szendrey Júlia (Keszthely, 1828. – Pest, 1868. szeptember 6.) költő, író,
Petőfi Sándor felesége. Keszthelyen, az Újmajorban született. Apja, Szendrey Ignác, a Festetics birtok tiszttartója volt.
1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója, 1840 és 1844 között Pesten folytatta tanulmányait. Ezután Mezőberényben, a Celestim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett.
1846. szeptember 8-án ismerkedett meg az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral a nagykárolyi megyebálon. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van ujra című verseit. Ezt az ismeretséget apja nem nézte jó szemmel, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő volt.
Hogy miért is egyezett bele Petőfivel való házasságába? Ady Endre írása szerint:
”De bizony én úgy érzem, hogy az öreg Szendrey okosan zordoskodott és komédiázott, már azért is, mert abban az időben a komédiázás volt az őszinteség divatos formája. Gondolta az öreg Ignác úr: ez a leány így is, úgy is bolondot fog csinálni, összekerült egy másik bolonddal, ez a legokosabb megoldás. Legyenek egymáséi, hozomány se kell, támogatás sem, lelkiismeretesség sem, az övék lesz, hála istennek, mindenért minden felelősség.” (Ady Endre: Petőfi nem alkuszik)
1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után, összeházasodtak Erdődön. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt se kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Petőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőnek, aki abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viselt és szivarozott. A pár mézesheteit Koltón, a Teleki kastélyban töltötte el.
Szendrey Júlia 1848 elején lett állapotos. Március 15-én ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát (ezt a párizsi trikolór mintájára készítette.) Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Állapotossága miatt azonban nehezen viselte az egyedüllétet. Zoltán fiuk 1848. december 15-én született meg.
Szendrey Júlia 18 éves volt amikor megismerte Petőfi Sándort, 19, amikor hozzáment feleségül, 20, amikor gyereket szült neki, és 21, amikor elveszítette. Onnantól kezdve a holt költő felesége volt egész életében, bármit is próbált tenni ellene.
Petőfi Sándort 1849-ben látta utoljára. Halálhíre után Kolozsvárott, majd apjánál Erdődön élt és megpróbált információkat szerezni férjéről. 1850-ben Horvát Árpád történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagjának felesége lett. Második házasságát nemzeti felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg a „A honvéd özvegye” művét.
1850-ben még szilárdan hitte, hogy Sándor életben van.
Úgy gondolta, Törökországban kell kerestetnie, csakhogy Haynautól nem kapott kiutazási engedélyt. A helytartó bizalmi emberéhez, Franz Liechtenstein herceghez fordult segítségért, aki az útlevélért cserébe többet remélt a fiatal özvegytől. Lakásán többször meglátogatta, s felajánlotta, hogy Bécsbe költözteti. A pletykák azonnal elindultak: Petőfi özvegye egy császári főtiszt szeretője.
Megijedve a híresztelésektől máshonnan kért segítséget.
Levelet írt Horvát Árpád egyetemi tanárnak, s kérte, hogy utazása előtt látogassa meg. Rövidre vágott hajjal, nadrágban, indulásra készen fogadta. Egy csomagot adott át a történésznek, azzal, hogy ha nem térne vissza, égesse el: korábbi naplói és Sándor levelei voltak benne.
Horvát megpróbálta lebeszélni a fiatal nőtt a reménytelennek tűnő vállalkozásról, s közben udvarolt is neki. Júlia először ellenállt, majd Horvát számára is váratlanul elfogadta a férfi közeledését.
Sőt, egyetlen nap leforgása alatt hozzá is ment a professzorhoz. Biztonságra vágyott? Apát keresett a fiának? Vagy csak már meg akart szabadulni a Nemzet Özvegye szerep súlyos terhétől?
Akármi is a válasz, nem az következett, amire vágyott. Régi barátai, köztük Arany János ellene fordultak, mert „meggyalázta” Petőfi emlékét, s az új kapcsolat nem sokáig kárpótolta ezért.
Az új házasságában négy gyerek született.
A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal nem törődött, mert nem szerette, hogy annak természete apjára ütött. Szenvedett attól is, hogy első házasságából származó fia, Petőfi Zoltán, szintén apja árnyéka miatt megy tönkre a szeme előtt. A fiú vándorszínésznek állt, korán inni kezdett, depresszió gyötörte, verseket írt (ezt aztán korai halála után Déri Gyula jelentette meg)..
Az 1860-as évek közepére a közvélemény kezdett „megbocsátani” Júliának, művei is megjelentek. Ő azonban megint szembement az elvárásokkal. Megelégelte a pokoli házasságot, és elköltözött a férjétől 1866- ban.
Egy Tóth József nevű tanító udvarolt neki, de komolyabb kapcsolatra már nem maradt idő.
Júlia nem sokáig élhetett szabadon Zerge (
Temetésére csak Zoltán fia ment el, férje és többi gyermeke nem: ők nem bocsátották meg neki a hirtelen elköltözést, ahogy a közvélemény sem. Naplójától, amelyben beszámolt Petőfi hűtlenségéről éppúgy, mint második férje viselt dolgairól, azt remélte, majd halála után tisztázza őt, vagy legalábbis magyarázatul szolgál döntéseire. Ez sem adatott meg neki.
Horvát, Tóth József valamint sógora, Gyulai Pál, a Petőfi-kultuszt megteremtő író és irodalomtörténész már a halálos ágyánál elhatározták, hogy a napló nem jelenhet meg.
Horvát a rá nézve terhelő oldalak nyilvánosságra kerülésétől félt, Tóth attól, hogy az utolsó év története még jobban befeketíti a nő emlékét, Gyulai pedig a Petőfi hűségét megkérdőjelező részektől.
Azt állították, hogy a naplót Júlia kívánságára, vele együtt eltemették.
Csak fél évszázad múlva jelenhetett meg, amikor Tóth József örököse nyilvánosságra hozta.
Addigra már generációk nőttek fel azon, hogy Júlia hűtlen lett férje emlékéhez, a szabadsághoz és a szerelemhez. Pedig mást sem keresett egész életében.
Az utókor is vegyesen ítéli meg Petőfi Sándorhoz fűződő kapcsolatát és második házasságát.
Tény: a Kerepesi temetőben sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg – ezt vésték fel:
„Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet. „
Szendrey Júliáról el szokták felejteni, hogy író és költő is volt, nemcsak költőfeleség.
A feleségek felesége, aki eldobta az özvegyi fátylat, így emlékeznek rá, pedig kevés jobb sorsa érdemes szerző van nála.
(1) 21 évesen már özvegy, de ezt egyelőre nem tudja, ezért megpróbálja felkutatni férjét. Kénytelen egy osztrák főtiszthez fordulni segítségért,
(2) akivel rögtön hírbe hozzák. Egyedül marad a gyerekével, elkeseredésében férjhez megy egy történészprofesszorhoz, s emiatt
(3) minden korábbi barátja ellene fordul. A férjről hamarosan kiderül, hogy egy szörnyeteg, aki
(4) rendszeresen megcsalja,
(5) veri, és
(6) valamiféle szexuális perverziókra akarja kényszeríteni feleségét. Ezt csak egyetlen bizalmasa, a húga hiszi el neki, aki azonban
(7) kolerában meghal. Négy gyermeket szül a férjének, amire összeszedi a bátorságát, hogy elhagyja, és külön költözzön. Ezért
(8) megint kiközösítik, a családja is, hiszen nem tudják az okokat. Végig kell néznie,
(9) hogy fia, Petőfi Zoltán nem tud megküzdeni apja emlékével, és elzüllik. Lesz egy udvarlója, akivel végre jól érezné magát, amikor
(10) méhrákban megbetegszik.
(11) amikor hosszú szenvedés után 40 évesen meghal,
(12) Horváttól való gyerekei el sem mennek a temetésére.
A naplóját férje, szeretője és sógora közös megegyezéssel eldugják, nehogy kiderüljön, mi történt vele valójában. Így aztán az irodalomtörténetben megmarad Petőfi emlékéhez méltatlan, csalfa özvegynek.
Horvát, Tóth József valamint sógora, Gyulai Pál, a Petőfi-kultuszt megteremtő író és irodalomtörténész már a halálos ágyánál elhatározták, hogy a napló nem jelenhet meg, mert a naplóját férje, szeretője és sógora közös megegyezéssel eldugják, nehogy kiderüljön, mi történt vele valójában.
Horvát a rá nézve terhelő oldalak nyilvánosságra kerülésétől félt, Tóth attól, hogy az utolsó év története még jobban befeketíti a nő emlékét, Gyulai pedig a Petőfi hűségét megkérdőjelező részektől.
Azt állították, hogy a naplót Júlia kívánságára, vele együtt eltemették.
Első életrajzát, amely sok példányban elkelt, jórészt elhagyott férje íratta a maga szemszögéből. Aztán írtak róla még négyet, Herczeg Ferenc egy drámát is, amiben a muszkabálon (!) táncol a férje gyilkosaival.
Így aztán az irodalomtörténetben megmarad Petőfi emlékéhez méltatlan, csalfa özvegye, akinek csak fél évszázad múlva 1930-ban került nyilvánosságra naplója és a levelezése, amikor Tóth József örököse nyilvánosságra hozta.
.Első életrajzát, amely sok példányban elkelt, jórészt elhagyott férje íratta a maga szemszögéből. Aztán írtak róla még négyet, Herczeg Ferenc egy drámát is, amiben a muszkabálon (!) táncol a férje gyilkosaival. Csak 1930-ben került nyilvánosságra naplója és a levelezése.
Ebben találjuk azt a vallomásnak szánt levelet, amit apjának írt a halálos ágyán, abban bízva, hogy legalább ő megérti majd, miért hagyta ott második férjét:
„Hogyha csak fogalma volna kedves jó Atyámnak mindarról, amit én kezdettől fogva Árpád mellett szenvedtem, bizonyára méltányolná azt, hogy oly sokáig bírtam azt elviselni, a nélkül, hogy világot bele avattam volna szenvedéseimbe. (…) Nem volna, mit megbánnék, vagy szememre hányhatnék, mert hiszen nem voltam-e eddig is a legszerencsétlenebb nő a világon, s ha ismét az lennék is, csak az elébbenit folytatnám. A mi a világot illeti, az – az igaz – fog egy darabig rajtam rágódni, miként eddig is már ezerszer tette, úgy szólván minden lépésnél, mit ez életben tettem.”
Ő volt az első, aki lefordította Andersen meséit. Csupa édesbús tragikus történet.
A saját szomorú meséjét az életéről évtizedekig nem engedték megjelenni. Aztán meg már senkit sem érdekelt.
————————-
Szendrey Júlia 18 éves volt, amikor megismerte Petőfi Sándort, 19, amikor hozzáment feleségül, 20, amikor gyereket szült neki, és 21, amikor elveszítette. Onnantól kezdve a holt költő felesége volt egész életében, bármit is próbált tenni ellene.
1850-ben még szilárdan hitte, hogy Sándor életben van. Úgy gondolta, Törökországban kell kerestetnie, csakhogy Haynautól nem kapott kiutazási engedélyt. A helytartó bizalmi emberéhez, Franz Liechtenstein herceghez fordult segítségért, aki az útlevélért cserébe többet remélt a fiatal özvegytől. Lakásán többször meglátogatta, s felajánlotta, hogy Bécsbe költözteti. A pletykák azonnal elindultak: Petőfi özvegye egy császári főtiszt szeretője. Megijedve a híresztelésektől máshonnan kért segítséget. Levelet írt Horvát Árpád egyetemi tanárnak, s kérte, hogy utazása előtt látogassa meg. Rövidre vágott hajjal, nadrágban, indulásra készen fogadta. Egy csomagot adott át a történésznek, azzal, hogy ha nem térne vissza, égesse el: korábbi naplói és Sándor levelei voltak benne. Horvát megpróbálta lebeszélni a fiatal nőtt a reménytelennek tűnő vállalkozásról, s közben udvarolt is neki.
Júlia először ellenállt, majd Horvát számára is váratlanul elfogadta a férfi közeledését. Sőt, egyetlen nap leforgása alatt hozzá is ment a professzorhoz. Biztonságra vágyott? Apát keresett a fiának? Vagy csak már meg akart szabadulni a Nemzet Özvegye szerep súlyos terhétől? Akármi is a válasz, nem az következett, amire vágyott. Régi barátai, köztük Arany János ellene fordultak, mert „meggyalázta” Petőfi emlékét, s az új kapcsolat nem sokáig kárpótolta ezért. Bár négy gyereket szült férjének, csak szenvedésben volt része a házasságban. Horvát folyamatosan megcsalta, verte, s Júlia naplójának tanúsága szerint valamiféle szexuális perverziókra is rá akarta venni, amit ő elutasított.
Eközben folyamatosan írt: ha nem naplót, akkor verseket, novellákat és fordításokat. Ő ültette át először magyarra Andersen meséit.
Szenvedett attól is, hogy első házasságából származó fia, Petőfi Zoltán, szintén apja árnyéka miatt megy tönkre a szeme előtt. A fiú vándorszínésznek állt, korán inni kezdett, depresszió gyötörte. Az 1860-as évek közepére a közvélemény kezdett „megbocsátani” Júliának, művei is megjelentek. Ő azonban megint szembement az elvárásokkal. Megelégelte a pokoli házasságot, és elköltözött a férjétől.
Egy Tóth József nevű tanító udvarolt neki, de komolyabb kapcsolatra már nem maradt idő. Júlia nem sokáig élhetett szabadon Zerge (mai Horánszky) utcai lakásában: rák támadta meg, amely súlyos kínok után 1868-ban, 39 évesen el is vitte. Temetésére csak Zoltán fia ment el, férje és többi gyermeke nem: ők nem bocsátották meg neki a hirtelen elköltözést, ahogy a közvélemény sem.
Naplójától, amelyben beszámolt Petőfi hűtlenségéről éppúgy, mint második férje viselt dolgairól, azt remélte, majd halála után tisztázza őt, vagy legalábbis magyarázatul szolgál döntéseire. Ez sem adatott meg neki. Horvát, Tóth József valamint sógora, Gyulai Pál, a Petőfi-kultuszt megteremtő író és irodalomtörténész már a halálos ágyánál elhatározták, hogy a napló nem jelenhet meg. Horvát a rá nézve terhelő oldalak nyilvánosságra kerülésétől félt, Tóth attól, hogy az utolsó év története még jobban befeketíti a nő emlékét, Gyulai pedig a Petőfi hűségét megkérdőjelező részektől. Azt állították, hogy a naplót Júlia kívánáságra, vele együtt eltemették.
Csak fél évszázad múlva jelenhetett meg, amikor Tóth József örököse nyilvánosságra hozta. Addigra már generációk nőttek fel azon, hogy Júlia hűtlen lett férje emlékéhez, a szabadsághoz és a szerelemhez. Pedig mást sem keresett egész életében.
